Életfogytiglanra ítélte „a Balkán mészárosát”, Ratko Mladicot a hágai törvényszék

•  Fotó: BBC/Reuters

Fotó: BBC/Reuters

Az ellene felhozott tizenegy vádpontból tízben bűnösnek találta és életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte Ratko Mladic volt boszniai szerb hadseregparancsnokot szerdán az egykori Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszék.

MTI

2017. november 22., 13:352017. november 22., 13:35

2017. november 22., 15:042017. november 22., 15:04

A Nemzetközi Törvényszék elnöklő bírája, a holland Alphons Orie által ismertetett ítélet szerint Mladic a többi között a srebrenicai népirtásért is felelős, amelyben a boszniai szerb erők mintegy nyolcezer boszniai férfit és fiút gyilkoltak meg.

A „Balkán mészárosának” is nevezett egykori parancsnok elleni vádiratban kétrendbeli népirtás, valamint háborús és emberiesség elleni bűncselekmények - egyebek mellett gyilkosság, deportálás, kényszerkitelepítés, üldözés, túszejtés - szerepeltek.

A bűncselekmények az 1992-1995-ös, mintegy százezer halottat követelő boszniai háború idején történtek.

Az ügyben eljáró háromtagú bírói testület ugyanakkor nem állapította meg Mladic felelősségét a népirtással kapcsolatos másik vádpontban, miszerint a boszniai szerb hadsereg népirtást követett el a muzulmánok és horvátok ellen hat másik településen.


„Az elkövetett cselekmények az emberiség által ismert legszörnyűbb bűntettek közé tartoznak” - mondta Orie.

Az ítélethirdetésen a most 74 éves Mladic rosszullétre panaszkodott, ezért hosszú szünetet tartottak, ezt követően pedig a vádlott ügyvédje az ülés elnapolását kérte védence magas vérnyomására hivatkozva. A kérelmet elutasították, mire

Mladic felállt, és kiabálni kezdett, hogy „ez mind hazugság, maguk mind hazudnak”, ezért végül kivezették a teremből, és nélküle folytatódott az ülés.

A per során közel hatszáz tanút hallgattak meg és tízezer tárgyi bizonyítékot mutattak be, a vádlott viszont ártatlannak vallotta magát és a felmentését kérte. A bírósági ítéletet sokak borítékolhatónak tartották, szerintük a valódi kérdés inkább az volt, hogy a vádpontok közül hányat találnak majd bizonyítottnak.

Srebrenicában örömünnepet ültek az ítélethirdetés után •  Fotó: Dimitar Dilkoff / AFP/Getty Images Galéria

Srebrenicában örömünnepet ültek az ítélethirdetés után

Fotó: Dimitar Dilkoff / AFP/Getty Images

„Nem vagyok meglepve, a bíróság teljesen elfogult volt már a legelejétől fogva” - jelentette ki Mladic fia az ítélethirdetés után. A törvényszék épülete előtt nagyjából százan tüntettek azért, hogy végre felelősségre vonják Mladicot. Helyszíni tudósítások szerint volt egy kisebb összetűzés is, amikor megjelent egy szerb zászlót lengető férfi, akitől az egyik demonstráló elvette a lobogót.

Mladicnak joga van fellebbezni az elsőfokú ítélet ellen, a hágai törvényszék azonban decemberben befejezi működését, és mandátumának lejárta után a fennmaradó ügyeket az ENSZ nemzetközi törvényszéki mechanizmusa (MICT) veszi át.

Ratko Mladicot több mint egy évtizedes bujkálás után, 2011-ben fogták el és adták ki a szerb hatóságok az NT-nek. A srebrenicai mészárlás másik fő felelősének tekintett Radovan Karadzic volt boszniai szerb elnököt tavaly 40 év börtönre ítélték Hágában.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 10., szombat

XIV. Leó 2023-ban Prevost érsekként Magyarországon járt Ferenc pápával

Ferenc pápa magyarországi apostoli útján, 2023. április 28–30. között a vatikáni delegáció tagjaként Robert Francis Prevost – a csütörtökön megválasztott XIV. Leó – is elkísérte az előző szentatyát.

XIV. Leó 2023-ban Prevost érsekként Magyarországon járt Ferenc pápával
2025. május 10., szombat

Zelenszkij harmincnapos tűzszünetet jelentett be, Moszkvának ultimátumot adtak

Május 12-től teljes körű, feltétel nélküli tűzszünet lép életbe Ukrajnában – erről szombaton Kijevben állapodott meg Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az európai vezetőkből álló tettrekészek koalíciójával.

Zelenszkij harmincnapos tűzszünetet jelentett be, Moszkvának ultimátumot adtak
2025. május 10., szombat

Teljes és azonnali tűzszünetet kötött India és Pakisztán

Donald Trump Truth Social közösségi-média posztjában erősítette meg, miszerint India és Pakisztán teljes és azonnali tűzszünetben állapodott meg egy, az Egyesült Államok közvetítésével zajló, hosszan tartó tárgyalássorozat eredményeként.

Teljes és azonnali tűzszünetet kötött India és Pakisztán
2025. május 10., szombat

Az egyház szociális szerepét hivatott hangsúlyozni XIV. Leó pápa névválasztása

A csütörtökön megválasztott új pápa, az amerikai Robert Prevost által választott Leó név az egyik leggyakoribb pápai nevek egyike, a választás pedig azt tükrözi, hogy az új egyházfő az egyház szociális szerepére akar jelentős hangsúlyt helyezni.

Az egyház szociális szerepét hivatott hangsúlyozni XIV. Leó pápa névválasztása
2025. május 10., szombat

Románia felé kellett kerülnie a Moszkvába tartó Ficónak, miután a litvánok nem engedték átrepülni a gépét

Robert Fico szlovák miniszterelnök csütörtökön kénytelen volt kerülőutat választani Moszkvába, hogy eljusson Vlagyimir Putyin pénteki katonai parádéjára, miután a balti államok lezárták légterüket az őt az eseményre szállító repülőgép előtt.

Románia felé kellett kerülnie a Moszkvába tartó Ficónak, miután a litvánok nem engedték átrepülni a gépét
2025. május 09., péntek

Orbán Viktor egyetért George Simionnak a nemzetek Európájáról alkotott véleményével

A magyar kormány semmilyen elszigetelést, retorziót nem támogat Romániával szemben – jelentette ki pénteken Orbán Viktor.

Orbán Viktor egyetért George Simionnak a nemzetek Európájáról alkotott véleményével
2025. május 09., péntek

Közösen emlékeztek meg az uniós intézményvezetők a Schuman-nyilatkozat 75. évfordulójáról

Az Európai Parlament, az Európai Tanács és az Európai Bizottság elnöke közös nyilatkozatban emlékezett meg az 1950. május 9-i Schuman-nyilatkozat 75. évfordulójáról. Az ünnepséget Robert Schuman szülőhelyén, Luxemburgban tartották.

Közösen emlékeztek meg az uniós intézményvezetők a Schuman-nyilatkozat 75. évfordulójáról
2025. május 09., péntek

Szijjártó: kiutasítottak Magyarországról két ukrán kémet

Magyarország kiutasított két, Ukrajna budapesti nagykövetségén diplomáciai fedésben dolgozó kémet, ugyanis a kormány nem tűri tovább a Magyarországgal szembeni folyamatos lejárató akciókat Kijev részéről – jelentette be Szijjártó Péter.

Szijjártó: kiutasítottak Magyarországról két ukrán kémet
2025. május 09., péntek

Nem csak az elnökválasztás miatt fontos május 18.: aznap tartják XIV. Leó pápa beiktatási szertartását

A romániai államfőválasztás második fordulójának napján, május 18-án tartják XIV. Leó pápa beiktatási szertartását. A beiktatási misét a hagyományokhoz híven a római Szent Péter téren tartják, helyi idő szerint délelőtt 10 órakor.

Nem csak az elnökválasztás miatt fontos május 18.: aznap tartják XIV. Leó pápa beiktatási szertartását
2025. május 09., péntek

Friedrich Merz: világossá kell tenni, hogy Európa Ukrajna oldalán áll

Választ kell adni arra, hogy Európa miként fogja kezelni az Ukrajna elleni háborút, ugyanakkor világossá kell tenni, hogy hol áll Európa: mégpedig Ukrajna oldalán – jelentette ki Friedrich Merz német kancellár Brüsszelben pénteken.

Friedrich Merz: világossá kell tenni, hogy Európa Ukrajna oldalán áll