Fotó: Rompres
2007. május 08., 00:002007. május 08., 00:00
Az 52 éves, magyar származású Sarkozy győzelmi beszédében kijelentette: minden francia elnöke kíván lenni. A kormányzó jobbközép UMP több száz szimpatizánsa előtt tartott tízperces beszédében Sarkozy először meghatottságának adott hangot: „Kisgyerekkorom óta büszke vagyok arra, hogy egy nagy, szép és régi nemzethez tartozom, Franciaországhoz” – hangsúlyozta a konzervatív politikus. „Minden olyan franciának, aki nem rám szavazott, azt üzenem, hogy tiszteletben tartom politikai véleményét, mert számomra csak egy Franciaország létezik. Azt szeretném nekik mondani, hogy minden francia elnöke leszek” – tette hozzá.
Az új köztársasági elnök szakítani kíván „a múlt szokásaival és eszméivel”. „Vissza fogom adni a franciáknak Franciaország büszkeségét” – hangsúlyozta Sarkozy, és elkötelezte magát a „munka, a tekintély és az érdem helyreállításában”. Saját szavai szerint „az európai építkezésben őszintén és mélyen hívő” új államfő Franciaország európai partnereitől azt kérte, hogy „hallják meg a népek hangját, amelyek védelmet kívánnak”. Jelezte: hamarosan Brüsszelbe és Berlinbe látogat. „Egész életemben európai voltam” – emelte ki. Az előző elnökhöz, Chirachoz képest Washingtonhoz közelebb álló Sarkozy kijelentette: Franciaország kiáll az Egyesült Államok mellett, amikor annak szüksége van rá, de azt kéri Washingtontól, hogy fogadja el, „ha a barátai másképp gondolkodnak”. Emellett felszólította az Egyesült Államokat, hogy ne akadályozza, hanem álljon a globális felmelegedés elleni küzdelem élére. Majd „testvéri” felhívással fordult az afrikai országok felé, amelyekkel együtt kíván kidolgozni egy „szabályozott bevándorlási és ambiciózus fejlesztési politikát”. A párizsi Concorde téren neves francia művészek és énekesek – többek között Johnny Hallyday, Mireille Mathieu és Faudel – közreműködésével népünnepély kezdődött.
Nem mindenki ünnepelt azonban: a párizsi Bastille téren két órával Sarkozy győzelme után összetűzések törtek ki a Sarkozy-ellenes tüntetők és a rohamrendőrök között. Sarkozy győzelmét Európában és Amerikában optimizmussal, Törökországban viszont tartózkodóan fogadták. José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke szerint az Európai Unióra mondott igen nyert a franciaországi választással. George Bush amerikai elnök vasárnap telefonon gratulált Nicolas Sarkozynek ahhoz, hogy megválasztották őt a Francia Köztársaság elnökévé. „Bush elnök alig várja, hogy együttműködhessen Sarkozy megválasztott elnökkel szilárd szövetségünk folytatásáért” – mondta el Gordon Johndroe szóvivő. „Az Egyesült Államok és Franciaország történelmi szövetségesek és partnerek” – fűzte hozzá. Recep Tayyip Erdogan török kormányfő ugyanakkor közölte: reméli, hogy a Törökország európai uniós tagságát nyíltan ellenző Nicolas Sarkozy megválasztása Franciaország elnökévé nem befolyásolja hátrányosan a török csatlakozási folyamatot.
Sarkozy egyébként győzelme után Korzikára – feltehetően egy apátságba – vonul vissza néhány napra, május 16-án veszi át az elnökséget Jacques Chirac jelenlegi államfőtől, lemond a kormányzó jobbközép Népi Mozgalom Uniója (UMP) elnökségi tisztjéről, és várhatóan még aznap Francois Fillont nevezi ki kormányfőnek.
Hírösszefoglaló
Sarkozy dédnagynénje büszke Nicolasra
A 92 éves Sárközy Mariann, Nicolas Sarkozy dédnagynénje elégedetten nyugtázta unokaöccse vasárnapi franciaországi elnökválasztáson aratott győzelmét. „Lelkesen hallottam, hogy Nicolas győzött, annyira büszkék vagyunk rá – mondta Sárközy Mariann. „Nem akarok arrogánsnak látszani, de már két éve megmondhattam volna, hogy győzni fog. Annyi energiája, tapasztalata van, annyira tehetséges és intelligens. Húsz évig Neuilly polgármestere volt, és nagyszerű munkát végzett pénzügyminiszterként és belügyminiszterként” – tette hozzá a nagynéni. Nicolas Sarkozy nagyapja és Sárközy Mariann apja testvérek. Sarkozy édesapja a második világháború után vándorolt ki Magyarországról.
Egyes európai országok azt szeretnék, ha Donald Trump elnök amerikai vadászgépeket telepítene Romániába az Egyesült Államok által az ukrajnai háború befejezésére nyújtott biztonsági garanciák részeként a brit The Times információi szerint.
Szükség esetén Magyarország örömmel biztosít helyszínt az ukrajnai béketárgyalásokhoz – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
Washingtonban már több mint félezer embert tartóztattak le az augusztus első felében, a Donald Trump amerikai elnök által elrendelt közbiztonsági intézkedéssorozat keretében – közölte a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója szerdán.
Az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezését sürgette Sulyok Tamás köztársasági elnök a Munkácsot ért orosz rakétatámadás után, mély együttérzését fejezve ki a sérülteknek.
Izrael megkezdte a Gázaváros ellen tervezett hadműveletének első lépéseit – jelentette be szerdán Efi Defrin, az izraeli hadsereg (IDF) katonai szóvivője újságíróknak nyilatkozva.
Oroszország nem tudja elfogadni, hogy a kollektív biztonság kérdéseiről nélküle döntsenek – állapította meg Szergej Lavrov külügyminiszter újságíróknak szerdán Moszkvában.
Nem közpénzből, hanem szponzorok által biztosított összegekből finanszírozzák a Global Security Innovative Strategies nevű amerikai céget, amelynek feladata az, hogy Románia amerikai vízummentességi programba való bekerüléséért lobbizzon.
Farkas Bertalan és Kapu Tibor kutatóűrhajósok vehették át a Magyar Szent István Rend kitüntetést az augusztus 20-i állami ünnepen Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.
Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.
Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.