Durva hangnemben utasította vissza a pápa tárgyalásokra való felhívását az ukrán külügyminiszter

•  Fotó: Karpathir.com

Fotó: Karpathir.com

Durva hangnemben utasította vissza Ferenc pápa tárgyalásokra való felhívását Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter.

Krónika

2024. március 10., 21:162024. március 10., 21:16

2024. március 10., 22:042024. március 10., 22:04

„A legerősebb az, aki a jó és a rossz közötti harcban a jó oldalára áll, ahelyett, hogy megpróbálná őket egybe terelni és ezt »tárgyalásoknak« nevezni. Ugyanakkor, amikor a fehér zászlóról van szó, ismerjük ezt a vatikáni stratégiát a huszadik század első feléből. Arra buzdítok, hogy ne ismételjük meg a múlt hibáit, és támogassuk Ukrajnát és népét az életükért folytatott igazságos küzdelemben” – fogalmazott vasárnap az X közösségi oldalon Kuleba, burkoltan a náci Németország cinkosaként beállítva a Vatikánt.

Idézet
A mi zászlónk sárga és kék színű. Ez az a zászló, amellyel élünk, meghalunk és győzünk. Soha nem fogunk más zászlót kitűzni.

Köszönjük Őszentsége Ferenc pápának a békéért való állandó imáit, és továbbra is reméljük, hogy az Európa szívében zajló kétéves pusztító háború után a pápa megtalálja a lehetőséget, hogy apostoli látogatást tegyen Ukrajnában, hogy támogassa a több mint egymillió ukrán katolikust, a több mint ötmillió görögkatolikust, minden keresztényt és minden ukrán embert” – zárta bejegyzését Kuleba.

Mint arról beszámoltunk, Ferenc pápa egy szombati interjúban kijelentette:

Ukrajnának elég bátornak kell lennie a „fehér zászlóhoz”,

és tárgyalnia kellene a két évvel ezelőtt Moszkva által indított teljeskörű inváziót követő, tízezrek életét követelő háború lezárásáról.

Orosz külügyi szóvivő: a pápa a Nyugatot hívta fel béketárgyalásokra
Ferenc pápa az ukrajnai békés rendezésről szólva a Nyugathoz fordult, amely Ukrajnát eszközként használja fel céljai eléréséhez - jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő az ANSA olasz hírügynökségnek nyilatkozva.
„Én ezt így látom: a pápa arra kéri a Nyugatot, hogy adja fel ambícióit és lássa be a hibáját” – mondta Zaharova a TASZSZ által ismertetett nyilatkozatban.
Rámutatott, hogy Oroszország soha nem blokkolta a tárgyalásokat Ukrajnával.
Véleménye szerint Ferenc pápa nem Kijevhez, hanem a Nyugathoz fordult a tárgyalások megkezdésére való felhívással.
A katolikus egyházfő RSI svájci televíziónak adott interjújában az ukrajnai rendezésről szóló tárgyalási folyamat megkezdésére szólított fel, nemzetközi közvetítők bevonásával.
„Úgy gondolom azonban, hogy az az erősebb, aki átlátja a helyzetet, a népre gondol, él benne a fehér zászló bátorsága és tárgyal” – jelentette ki a pápa, aki szerint a tárgyalásokat a nagyhatalmak segítségével kell lefolytatni.
Ez volt az első alkalom, hogy az ukrajnai háborúval kapcsolatban a pápa a „fehér zászló”, illetve a „vereséget szenved” kifejezést használta, igaz, a múltban is hangoztatta a tárgyalások szükségességét. A pápa szavainak nyilvánosságra kerülését követően Matteo Bruni szentszéki szóvivő aláhúzta: az egyházfő nem megadásról, hanem tárgyalásról beszélt, a „fehér zászlót” pedig szimbolikusan használta.
Zaharova a Telegram-csatornáján hazugsággal vádolta meg Dmitro Kuleba ukrán külügyminisztert, aki azt üzente a pápának, hogy Ukrajnának csak egy zászlaja van, a kék-sárga és soha semmilyen más lobogót nem húz fel.
„Úgy hazudik, mintha levegőt venne... Még nem léptek be az EU-ba, de a zászlaját már mindenhová kiakasztották” – írta a szóvivő.
A RIA Novosztyi orosz hírügynökségnek nyilatkozva Zaharova reagált Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszternek arra a vasárnapi, Lengyelország NATO-tagságának 25. évfordulójával kapcsolatban tett kijelentésére is, miszerint hogy már több NATO-ország küldött katonákat Ukrajnába. Sikorski hozzátette azt is, hogy „egyes politikusokkal ellentétben” ő nem fogja nyilvánosságra hozni, hogy mely államok tették ezt.
„Tovább titkolni ezt nem is tudták volna” – hangoztatta a szóvivő a hírügynökségnek.
„Nincs értelme tovább hazudni” – mondta Zaharova ugyanezzel a Sikorski-nyilatkozattal kapcsolatban az Izvesztyija című lapnak.

korábban írtuk

Ferenc pápa tárgyalást sürget: Ukrajnának elég bátornak kell lennie a „fehér zászlóhoz”
Ferenc pápa tárgyalást sürget: Ukrajnának elég bátornak kell lennie a „fehér zászlóhoz”

Ferenc pápa egy interjúban kijelentette: Ukrajnának elég bátornak kell lennie a „fehér zászlóhoz”, és tárgyalnia kellene a két évvel ezelőtt Moszkva által indított teljeskörű inváziót követő, tízezrek életét követelő háború lezárásáról.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 22., péntek

Az amerikai kormány több tíz millió külföldi vízumát vizsgálja felül

Az Egyesült Államok kormánya azonnali hatállyal leállította a dolgozói vízumok kiadását külföldi teherautó-sofőrök számára, és pénteken több tíz millió külföldi vízumának felülvizsgálatát is elindította.

Az amerikai kormány több tíz millió külföldi vízumát vizsgálja felül
2025. augusztus 22., péntek

Trump dühös az ukránokra, amiért a Barátság kőolajvezetéket támadják

Donald Trump amerikai elnök is értesült arról, hogy Ukrajna megtámadta a Magyarországot és Szlovákiát ellátó Barátság kőolajvezetéket, és dühös miatta – derült ki pénteken.

Trump dühös az ukránokra, amiért a Barátság kőolajvezetéket támadják
2025. augusztus 22., péntek

Ismét megtámadták a Barátság kőolajvezetéket „Magyar madarai”

Ismét megtámadta a Magyarország és Szlovákia ellátásához nélkülözhetetlen Barátság kőolajvezetéket az ukrán hadsereg.

Ismét megtámadták a Barátság kőolajvezetéket „Magyar madarai”
2025. augusztus 22., péntek

Netanjahu elrendelte a tárgyalásokat az összes izraeli túsz szabadon bocsátásáról

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök kijelentette, hogy elrendelte a tárgyalások megkezdését az összes túsz szabadon bocsátásáról és a gázai háború befejezéséről „Izrael számára elfogadható feltételekkel”.

Netanjahu elrendelte a tárgyalásokat az összes izraeli túsz szabadon bocsátásáról
2025. augusztus 22., péntek

Trump Ukrajnáról: nem csak védekezni kell, hanem támadni is

Úgy tűnik, Donald Trump amerikai elnök arra ösztönzi Ukrajnát, hogy lépjen fel támadólag Oroszországgal szemben – legalábbis ez hámozható ki az elnök csütörtöki bejegyzéséből, amit a Truth Socialon tett közzé.

Trump Ukrajnáról: nem csak védekezni kell, hanem támadni is
2025. augusztus 21., csütörtök

Amerikai vadászgépek Romániába telepítését kérik európai kormányok Ukrajna védelmére

Egyes európai országok azt szeretnék, ha Donald Trump elnök amerikai vadászgépeket telepítene Romániába az Egyesült Államok által az ukrajnai háború befejezésére nyújtott biztonsági garanciák részeként a brit The Times információi szerint.

Amerikai vadászgépek Romániába telepítését kérik európai kormányok Ukrajna védelmére
2025. augusztus 21., csütörtök

Szijjártó: Magyarország szívesen otthont ad az ukrajnai béketárgyalásoknak, nem volt Trump–Orbán telefonbeszélgetés

Szükség esetén Magyarország örömmel biztosít helyszínt az ukrajnai béketárgyalásokhoz – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

Szijjártó: Magyarország szívesen otthont ad az ukrajnai béketárgyalásoknak, nem volt Trump–Orbán telefonbeszélgetés
2025. augusztus 21., csütörtök

Több mint félezer embert tartóztattak már le Washingtonban

Washingtonban már több mint félezer embert tartóztattak le az augusztus első felében, a Donald Trump amerikai elnök által elrendelt közbiztonsági intézkedéssorozat keretében – közölte a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója szerdán.

Több mint félezer embert tartóztattak már le Washingtonban
2025. augusztus 21., csütörtök

Sulyok a Munkácsot ért rakétatámadás után: az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezése mindannyiunk érdeke

Az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezését sürgette Sulyok Tamás köztársasági elnök a Munkácsot ért orosz rakétatámadás után, mély együttérzését fejezve ki a sérülteknek.

Sulyok a Munkácsot ért rakétatámadás után: az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezése mindannyiunk érdeke
2025. augusztus 21., csütörtök

Izrael megkezdte a Gázaváros ellen tervezett hadműveletének első lépéseit

Izrael megkezdte a Gázaváros ellen tervezett hadműveletének első lépéseit – jelentette be szerdán Efi Defrin, az izraeli hadsereg (IDF) katonai szóvivője újságíróknak nyilatkozva.

Izrael megkezdte a Gázaváros ellen tervezett hadműveletének első lépéseit