Duda: nem szabad engedni Putyinnak, az orosz csapatokat egész Ukrajnából ki kell vonni

•  Fotó: Twitter/lengyel elnöki hivatal

Fotó: Twitter/lengyel elnöki hivatal

A világ vezetőinek nem szabad az ukránok feje fölött tárgyalni a békéről, Oroszországtól csak a csapatok teljes kivonását követelhetik Ukrajna területéről – jelentette ki Andrzej Duda lengyel elnök szerdán este az ukrán hivatali partnere látogatását záró, a varsói Királyi Várban mondott beszédében.

Hírösszefoglaló

2023. április 06., 08:052023. április 06., 08:05

Duda a szabad világ alapértékeinek nevezte a szabadságot, az országok szuverenitását, területi integritását, a demokráciát és a szolidaritást. Rámutatott: több államban növekszik az ukrajnai háború okozta fáradtság, és megjelenik „az orosz propaganda és dezinformáció által is táplált kísértés, hogy mindenáron és minél hamarabb tűzszünetet érjenek el”, ennek következtében pedig Ukrajna számára kedvezőtlen békét kössenek Oroszországgal.

A lengyel államfő elutasította a Vlagyimir Putyin orosz elnök iránti engedmények politikáját, mely – mint mondta – lényegében kiváltotta a jelenlegi ukrajnai agressziót.

Csak Ukrajna dönthet arról, mely elvek szerint folytat béketárgyalásokat – jelentette ki Duda, hozzátéve: a világ vezetői csak azon feltétel teljesítését kell követelniük Moszkvától, amely értelmében az orosz csapatokat teljesen ki kell vonniuk Ukrajna nemzetközileg elismert területéről. „Szó sem lehet az ukránok feje fölött folytatott akármilyen tárgyalásról” – hangsúlyozta.

A lengyel-ukrán történelmi kapcsolatok nehéz fejezeteire, köztük a Lengyelország által népirtásnak minősített 1942-1943-as volhíniai mészárlásra utalva Duda kijelentette: a két ország vezetői „nem tartanak az akár a legnehezebb történelmi témákról folytatandó párbeszédről sem”. Hozzátette: a két nemzet közötti kapcsolatokat „az igazságon és a kölcsönös bizalmon fogják építeni”.

Szerinte a nagy nemzetek a történelem döntő pillanataiban képesek „túllépni legnagyobb nézeteltéréseiken, és együtt néznek a jövőbe”.

Zelenszkij a beszédében kiemelte: meg kell oldani mindent, ami a lengyel és az ukrán társadalom érdekei és békéje végett megoldásra vár, a katonai, politikai, gazdasági és energetikai együttműködéstől kezdve egészen „a történészek fáradságos munkájáig”.

A történelmi igazságtételről az ukrán elnök Oroszországra vonatkozóan is beszélt, amikor azon reményének adott hangot, hogy Lengyelország és Ukrajna „közös ellenségét felelősségre vonják Bucsáért és Bikovnyáért, Katynért és Szmolenszkért”.

Zelenszkij ezzel egyrészt a jelenlegi ukrajnai háborús bűntettekre utalt, másrészt az 1940 tavaszán a szovjet Belügyi Népbiztosság (NKVD) által a lengyel tiszteken elkövetett katyni mészárlásra, valamint a 2010-es szmolenszki légikatasztrófára is.

A két elnök a Királyi Vár udvarán mondta beszédét, ahol – amint a vár előtti téren is – lengyel és ukrán zászlókat lobogtató tömeg hallgatta meg őket. A beszédekkel lezárult Zelenszkij varsói látogatásának hivatalos programja. Ez volt az ukrán elnök első hivatalos lengyelországi látogatása az ukrajnai háború kitörése óta.

Előzőleg Zelenszkij és Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő KTO Rosomak típusú páncélozott harcjárművek és egyéb hadifelszerelés szállításáról szóló szándéknyilatkozatot írt alá Varsóban.

A két vezető a kétoldalú tárgyalásokat követően látta el kézjegyével a dokumentumot, amelyről Zelenszkij a közös sajtóértekezleten közölte: a nyilatkozat a Krab önjáró lövegek és Rak önjáró ütegek szállításáról is szól.

Morawiecki szombaton közölte, hogy Ukrajna száz új KTO Rosomak típusú páncélozott harcjárművet rendelt Lengyelországtól.
Morawiecki és Zelenszkij jelenlétében aláírták továbbá a 125 milliméteres harckocsilőszer közös gyártásáról szóló megállapodást, valamint azt a szándéknyilatkozatot is, amely a lengyel cégek részvételéről szól Ukrajna háború utáni újjáépítésében.

Morawiecki ebben az összefüggésben a sajtókonferencián elmondta: többszáz lengyel cég már kész arra, hogy részt vegyen Ukrajna újjáépítésében, szerdán már aláírták az erre vonatkozó első szerződéseket. Az ukrán gabona kivitele kapcsán Zelenszkij a Morawieckivel közös sajtóértekezleten közölte, hogy „megtalálták a kiutat”. „Úgy gondolom, hogy a legközelebbi napokban vagy hetekben már meglesz a végleges megoldás ebben a kérdésben” – tette hozzá az ukrán elnök.

A lengyel kormányfő arra is kitért, hogy Lengyelország az Európai Bizottsággal és Ukrajnával együtt az Oroszországba elhurcolt ukrán gyermekek hazatérésére törekszik, és „rendkívüli barbárságnak” nevezte a történteket.

Beszámolója szerint a Zelenszkijjel folytatott tárgyalások napirendjén szerepelt az 1942-1943-as volhíniai mészárlás lengyel áldozatainak exhumálása is.

„Ma esély van arra, hogy újból, igazságra alapozva, megírjuk ezt a történetet” – utalt Morawiecki az egykori Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) és az Ukrán Nacionalisták Szervezete (OUN) által elkövetett tömeggyilkosságokra, amelyeket Varsó népirtásnak tekint.

Morawiecki közölte továbbá: a két ország között új vasúti határátkelőt nyitnak. Zelenszkij erről elmondta: a Varsó-Kijev vasútvonalon nyíló Rawa Ruska-Hrebenne átkelőt várhatóan hamarosan megnyitják.

A határátkelőn 2005 óta szünetel a közlekedés.

Amerikai légvédelmi rendszert állítottak hadrendbe az ukránok

Szerhij Najev, a Donyec-medencei fronton harcoló ukrán Egyesített Erők parancsnoka bejelentette: az északi hadműveleti zónában már hadrendbe állították az Egyesült Államok által Ukrajnának adott Avenger típusú légvédelmi rakétarendszereket.
Kifejtette, hogy

a rakétarendszerek képesek rövid hatótávolságú mobil légvédelmet biztosítani a polgári infrastruktúra és az ukrán erők számára robotrepülőgépek, drónok, valamint alacsonyan haladó repülők és helikopterek ellen.


Megjegyezte, hogy az Avenger alkalmas az iráni gyártású Sahid kamikaze drónok hatékony felderítésére és megsemmisítésére is. Elmondta, hogy a rendszer működtetéséhez ukrán katonák speciális kiképzést kaptak Németországban. Az Ukrajinszka Pravda hírportál beszámolója szerint az Avenger kezelésére kiképzett egyik ukrán katona elmondta, hogy a rendszer Stinger rakétákkal, és egy Browning nehézgéppuskával van felszerelve.
Az Egyesült Államok januárban jelentette be, hogy az újabb, 2,5 milliárd dollár értékű katonai segélycsomagja részeként nyolc Avenger légvédelmi rakétarendszert ad Ukrajnának – emlékeztetett az Ukrajinszka Pravda.
Az ukrán határőrszolgálat szerdai közleményében arról számolt be, hogy a Donyeck megyei

Bahmutban házról házra folynak a harcok, az orosz erők fő erőfeszítéseiket arra összpontosítják, hogy áttörjék az ukrán csapatok védelmi vonalát a város ipari övezetében.


Az ott szolgálatot teljesítő határőrök állását a Wagner orosz magánhadsereg egyszerre hat csoportja támadta meg, amit azonban a határőralakulat visszavert. A jelentés szerint 29 orosz katona halt meg, és legalább negyven megsérült.
Az ukrán vezérkar sajtószolgálata arról tájékoztatott, hogy a keleti fronton az ukrán erők megsemmisítettek egy K-52-es orosz helikoptert. A vezérkar esti helyzetjelentésében azt írta, hogy az ukrán erők szerdán több mint negyven orosz támadást vertek vissza. A beszámoló szerint az orosz erők fő erőfeszítéseiket változatlanul a Donyeck megyében lévő Liman, Bahmut, Avgyijivka és Marjinka települések irányában indított támadóműveletekre összpontosítják.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 23., szombat

Bolojan Chișinăuban: mi egy vérből valók vagyunk

Ilie Bolojan szombaton Chișinăuban kijelentette, hogy az elmúlt 35 évben a Románia és a Moldovai Köztársaság közötti egykori szögesdrótkerítés a remény, a barátság és a szolidaritás terévé változott.

Bolojan Chișinăuban: mi egy vérből valók vagyunk
2025. augusztus 22., péntek

Az amerikai kormány több tíz millió külföldi vízumát vizsgálja felül

Az Egyesült Államok kormánya azonnali hatállyal leállította a dolgozói vízumok kiadását külföldi teherautó-sofőrök számára, és pénteken több tíz millió külföldi vízumának felülvizsgálatát is elindította.

Az amerikai kormány több tíz millió külföldi vízumát vizsgálja felül
2025. augusztus 22., péntek

Trump dühös az ukránokra, amiért a Barátság kőolajvezetéket támadják

Donald Trump amerikai elnök is értesült arról, hogy Ukrajna megtámadta a Magyarországot és Szlovákiát ellátó Barátság kőolajvezetéket, és dühös miatta – derült ki pénteken.

Trump dühös az ukránokra, amiért a Barátság kőolajvezetéket támadják
2025. augusztus 22., péntek

Ismét megtámadták a Barátság kőolajvezetéket „Magyar madarai”

Ismét megtámadta a Magyarország és Szlovákia ellátásához nélkülözhetetlen Barátság kőolajvezetéket az ukrán hadsereg.

Ismét megtámadták a Barátság kőolajvezetéket „Magyar madarai”
2025. augusztus 22., péntek

Netanjahu elrendelte a tárgyalásokat az összes izraeli túsz szabadon bocsátásáról

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök kijelentette, hogy elrendelte a tárgyalások megkezdését az összes túsz szabadon bocsátásáról és a gázai háború befejezéséről „Izrael számára elfogadható feltételekkel”.

Netanjahu elrendelte a tárgyalásokat az összes izraeli túsz szabadon bocsátásáról
2025. augusztus 22., péntek

Trump Ukrajnáról: nem csak védekezni kell, hanem támadni is

Úgy tűnik, Donald Trump amerikai elnök arra ösztönzi Ukrajnát, hogy lépjen fel támadólag Oroszországgal szemben – legalábbis ez hámozható ki az elnök csütörtöki bejegyzéséből, amit a Truth Socialon tett közzé.

Trump Ukrajnáról: nem csak védekezni kell, hanem támadni is
2025. augusztus 21., csütörtök

Amerikai vadászgépek Romániába telepítését kérik európai kormányok Ukrajna védelmére

Egyes európai országok azt szeretnék, ha Donald Trump elnök amerikai vadászgépeket telepítene Romániába az Egyesült Államok által az ukrajnai háború befejezésére nyújtott biztonsági garanciák részeként a brit The Times információi szerint.

Amerikai vadászgépek Romániába telepítését kérik európai kormányok Ukrajna védelmére
2025. augusztus 21., csütörtök

Szijjártó: Magyarország szívesen otthont ad az ukrajnai béketárgyalásoknak, nem volt Trump–Orbán telefonbeszélgetés

Szükség esetén Magyarország örömmel biztosít helyszínt az ukrajnai béketárgyalásokhoz – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

Szijjártó: Magyarország szívesen otthont ad az ukrajnai béketárgyalásoknak, nem volt Trump–Orbán telefonbeszélgetés
2025. augusztus 21., csütörtök

Több mint félezer embert tartóztattak már le Washingtonban

Washingtonban már több mint félezer embert tartóztattak le az augusztus első felében, a Donald Trump amerikai elnök által elrendelt közbiztonsági intézkedéssorozat keretében – közölte a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója szerdán.

Több mint félezer embert tartóztattak már le Washingtonban
2025. augusztus 21., csütörtök

Sulyok a Munkácsot ért rakétatámadás után: az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezése mindannyiunk érdeke

Az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezését sürgette Sulyok Tamás köztársasági elnök a Munkácsot ért orosz rakétatámadás után, mély együttérzését fejezve ki a sérülteknek.

Sulyok a Munkácsot ért rakétatámadás után: az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezése mindannyiunk érdeke