Dávid és Góliát? Bár Izrael jóval kisebb, hadereje és fegyverei felülmúlják az iráni arzenált

Izrael

Légi fölény. Az izraeli légierő jóformán zavartalanul használhatja az iráni légteret

Fotó: Israel Defence Forces/Facebook

Bár a térképre nézve úgy tűnik, hogy Izrael eltörpül Irán mellett – egy 9,7 milliós ország áll szemben egy mintegy 90 millióssal –, előbbi jelentős hadereje és korszerű, részben az Egyesült Államok által biztosított fegyverei miatt képes volt látványosan megalázni a perzsa államot.

Krónika

2025. június 17., 19:142025. június 17., 19:14

De milyen eszközökkel rendelkeznek a szemben álló felek? Összeállításunkban a BBC alapján nyújtunk betekintést az erőviszonyokba.

Izrael máris azt állítja, hogy megszerezte az ellenőrzést Teherán légtere felett. A levegőben teljes volt a perzsa kudarc – Irán néhány elöregedett vadászrepülőgépének még csak felszállásra sem volt jele.

Izrael modern, amerikai gyártmányú vadászgépekből álló flottája képes volt irányított bombákat ledobni rövid távolságból, és a jelek szerint nem kell attól tartani, hogy lelőhetik őket.

Az iráni légvédelem által jelentett fenyegetés nagy részét egy korábbi, októberi izraeli csapás során megsemmisítették: nagyobb hatótávolságú „stand-off” fegyvereket bevetve iktatták ki az orosz gyártmányú iráni Sz–300-as rakétarendszereket.

Az elmúlt napokban az izraeli légierő folytatta a földi radarok és kilövőállások megsemmisítését.

Izraelnek már a támadás megkezdése előtt is voltak Iránon belüli hírszerzői, akik a válaszcsapások megakadályozásán dolgoztak.

A Moszad ügynökei az országba csempészett drónokat használtak Irán megmaradt légvédelmi rendszereinek kiiktatására.

Az izraeli támadások az iráni felső vezetés tagjai közül is sokakat megöltek, ami szintén aláásta Irán válaszlépésre való képességeit.

Mielőtt Izrael megkezdte támadásait, Irán rendelkezett az Egyesült Államok által a Közel-Kelet „legnagyobb ballisztikusrakéta-arzenáljának” nevezett fegyverkészlettel.

korábban írtuk

Újabb iráni katonai parancsnokot iktatott ki Izrael
Újabb iráni katonai parancsnokot iktatott ki Izrael

Öten könnyebben megsebesültek a kedd reggeli iráni rakétatámadásban Izraelben – jelentette a helyi mentőszolgálat.

A becslések 2000 és 3000 között mozognak. Ezek közül néhányra és a gyárakra, ahol gyártották őket, Izrael már csapást mért. Az IDF azt is állítja, hogy megsemmisítette Irán felszíni rakétaindító állásainak egyharmadát.

Mindazonáltal Teherán továbbra is képes volt több hullámban rakétákat kilőni Izraelre, és néhányuk áthatolt a kifinomult légvédelmen.

Az izraeli hadsereg azt állítja, hogy mostanra Irán felszíni rakétaindító állásainak egyharmadát megsemmisítette. Bár Irán rakétaképességeit csökkentették is, teljesen nem semmisítették meg. Továbbra is ez jelenti a legnagyobb közvetlen fenyegetést Izraelre.

Ráadásul Izrael támadásai ellenére Irán még mindig számos rövid hatótávolságú légvédelmi rakétával rendelkezik.

Justin Bronk, a Rusi védelmi agytröszt munkatársa szerint, bár Izrael most már légi fölényt tudhat magáénak Teherán felett, még mindig nem érte el a teljes légi fölényt, és a rövid hatótávolságú rakéták fenyegetése továbbra is fennáll.

Közben Irán szövetségesekkel is rendelkezik. Teherán évek óta katonai tanácsokkal, fegyverekkel és technológiával támogatja a gázai Hamászt és a libanoni Hezbollahot. Az elmúlt két év izraeli fellépése azonban nagymértékben csökkentette azt a képességüket, hogy fenyegetést jelentsenek a zsidó államra.

A Hamászt szinte teljesen megsemmisítették Gázában, a Hezbollah ereje pedig olyannyira lecsökkent, hogy nem válaszolt Izrael támadására a támogatója ellen.

A jemeni húszik, bár távolabb vannak, még mindig képesek voltak időnként rakétákat kilőni Izraelre. Túléltek egy tartós amerikai bombázó hadjáratot az év elején, és képesek voltak több amerikai Reaper drónt is leszedni rövid hatótávolságú föld-levegő rakétákkal.

Irán emellett képes arra, hogy csapást mérjen a nyugati érdekeltségekre a térségben. Az Irán által támogatott iraki fegyveres csoportok nyugati katonai támaszpontokat vettek célba a térségben.

Az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság felkészült a legrosszabbra.

Az amerikai hadsereg mellett még mindig mintegy 100 brit katona állomásozik Bagdadban. Az ő biztonságuk az egyik oka annak, hogy Kier Starmer brit miniszterelnök nemrég a királyi légierő (RAF) további Typhoon repülőgépjeit vezényelte Ciprusra.

Az amerikai és brit haditengerészet személyzete és hajói szintén Bahreinben állomásoznak. Minél tovább tart ez a háború, annál nagyobb a kockázat a nyugati erők számára a térségben.

Irán még mindig képes megzavarni vagy elzárni a világ egyik fő hajózási útvonalát a Hormuzi szorosban. Lehet, hogy Teherán számára jelenleg nem tűnik bölcs dolognak a konfliktus kiszélesítése, de ha úgy dönt, megteheti.

Eközben,

bár Izrael fölényben van, katonai hadjáratának folytatása még mindig nagymértékben függ az Egyesült Államok támogatásától.

A zsidó állam évente több milliárd dollárnyi amerikai katonai segélyt kap. Az amerikai gyártmányú repülőgépjeikről kilőtt fegyverek nagy részét az Egyesült Államokból szállították. Még a saját Vaskupola légvédelmi rendszeréhez szükséges elfogó rakéták egy része is az Egyesült Államokban készül.

korábban írtuk

Trump tűzszüneti javaslatot tett az Izrael és Irán közötti konfliktus leállítására, szerinte Teherán tárgyalni akar
Trump tűzszüneti javaslatot tett az Izrael és Irán közötti konfliktus leállítására, szerinte Teherán tárgyalni akar

Miközben Izrael és Irán a péntek óta tartó összecsapások ötödik napján, keddre virradóra is rakétákkal támadta egymást, Donald Trump amerikai elnök megpróbál tető alá hozni egy tűzszünetet.

A „bunkerromboló” bombákat, amelyeket Izrael az iráni atomprogram földalatti létesítményei ellen használ, többnyire az Egyesült Államok szállítja. Donald Trump amerikai elnök eddig hajlandó volt támogatni ezek használatát, bár a hírek szerint megvétózta az iráni legfelsőbb vezető, Ali Hamenei ajatollah meggyilkolására irányuló izraeli terveket.

Az Egyesült Államok nem adott Izraelnek hozzáférést ahhoz az egyetlen fegyverhez sem, amely valószínűleg szükséges lenne ahhoz, hogy behatoljon Irán föld alatti, Fordóban található nukleáris komplexumába.

Ez a Massive Ordnance Penetrator, egy 30 000 font (13 600 kg) súlyú bomba, amelyet szintén csak amerikai B2-es stratégiai bombázókkal lehet célba juttatni.

Emellett Izrael lehetőségei még az Egyesült Államok folyamatos katonai támogatása mellett is korlátozottak.

A légierő visszavetheti Irán nukleáris programját, de nem fogja megsemmisíteni. Az iráni rezsim megdöntésére irányuló izraeli remények pedig igen valószínűtlennek tűnnek.

Megsemmisülhettek az urándúsító centrifugák az egyik iráni üzemben
Valószínűleg megsemmisültek az iráni Natán urándúsító üzem centrifugái az Izrael által végrehajtott támadások következtében – mondta a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója.
Rafael Grossi a brit BBC televíziónak nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy a pénteki izraeli támadás okozta áramkimaradás nyomán a centrifugák valószínűleg „súlyosan megrongálódtak, ha ugyan nem semmisültek meg teljesen”.
Az IAEA kormányzótanácsának rendkívüli ülésén Bécsben Grossi arról számolt be, hogy a pénteki támadások óta a súlyosan megrongálódott natáni létesítmény (Natanz Nuclear Facility) nem szenvedett további károkat. Közölte, hogy Natán föld alatti létesítményeit nem érte ugyan találat, de az ott telepített berendezések megsérülhettek az áramkimaradás következtében.
A telephelyen belül a sugárzás veszélyes szintet ért el, a létesítményen kívül azonban az értékek továbbra is normálisak – jelentette ki a NAÜ főigazgatója Bécsben. A natáni telephely felszíni része, ahol az uránt 60 százalékos dúsításig dolgozzák fel, megsemmisült.
Rafael Grossi szerint négy épület megrongálódott az Iszfahánban lévő nukleáris üzemben is, míg a Fordóban található földalatti dúsítóüzemből eddig nem érkezett jelentés károkról.
Izrael saját állítása szerint a támadásokkal meg akarja akadályozni, hogy Irán atomfegyvert építsen. Teherán azonban hangsúlyozza, hogy atomprogramja kizárólag polgári célokat szolgál.
Grossi Bécsben figyelmeztetett, hogy a katonai eszkaláció késlelteti „a diplomáciai megoldás eléréséhez szükséges erőfeszítéseket, amelyek hosszú távon biztosítanák, hogy Irán ne szerezzen atomfegyvereket”.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 12., kedd

Nicușor Dan elfogadta az ukrán elnök meghívását, és ősszel Kijevbe látogat

Nicușor Dan kedden bejelentette, hogy telefonon egyeztetett Volodimir Zelenszkij elnökkel, akinek elmondta, hogy „átfogó és tartós békére van szükség Ukrajnában”.

Nicușor Dan elfogadta az ukrán elnök meghívását, és ősszel Kijevbe látogat
2025. augusztus 12., kedd

Tűz pusztít Horvátországban és Montenegróban, Görögországban is lángok csaptak fel

Horvátországban és Montenegróban komoly tüzek pusztítanak, a lángokat napok óta nem tudják megfékezni, Észak-Macedóniában és Bosznia-Hercegovinában pedig folyamatosan oltják a helyenként felbukkanó tüzeket.

Tűz pusztít Horvátországban és Montenegróban, Görögországban is lángok csaptak fel
2025. augusztus 12., kedd

Szigorodnak a vízummegújítási feltételek a román állampolgárok számára – figyelmeztet az amerikai nagykövetség

Szeptember 2-ától szűkül azok köre, akik interjú nélkül újíthatják meg az Egyesült Államokba szóló vízumukat tudatta kedden a tengeren túli ország bukaresti nagyköve

Szigorodnak a vízummegújítási feltételek a román állampolgárok számára – figyelmeztet az amerikai nagykövetség
2025. augusztus 12., kedd

Románia is bevetné befolyását a közel-keleti helyzet rendezése érdekében

Románia készen áll arra, hogy az Izraellel és a Palesztin Hatósággal fennálló kétoldalú kapcsolatait felhasználva hozzájáruljon a régió helyzetének javításához – jelentette ki Oana Țoiu román külügyminiszter.

Románia is bevetné befolyását a közel-keleti helyzet rendezése érdekében
2025. augusztus 12., kedd

Újabb nemzetközi zsidó szervezet bírálja Nicușor Dant a szélsőjobboldali eszmék terjesztését tiltó törvény blokkolása miatt

Újabb befolyásos nemzetközi zsidó szervezet bírálja Romániát a szélsőjobboldali eszmék terjesztését tiltó törvény blokkolása miatt.

Újabb nemzetközi zsidó szervezet bírálja Nicușor Dant a szélsőjobboldali eszmék terjesztését tiltó törvény blokkolása miatt
2025. augusztus 12., kedd

Közleményt adott ki az EU 26 tagállama a Trump és Putyin közötti találkozó előtt, Magyarország kimaradt

Az ukránoknak joguk van szabadon dönteni a jövőjükről, és a diplomáciai megoldásnak védenie kell az ukrán és az európai érdekeket – áll 26 európai állam- és kormányfő közös nyilatkozatában.

Közleményt adott ki az EU 26 tagállama a Trump és Putyin közötti találkozó előtt, Magyarország kimaradt
2025. augusztus 12., kedd

Bírálja az ENSZ Izraelt újságírók megölése miatt – Tel-Aviv szerint egyikük Hamász-vezető volt

Az ENSZ emberi jogi hivatala elítélte és súlyos nemzetközi jogsértésnek minősítette az izraeli támadást, amely hat újságírót ölt meg Gázában.

Bírálja az ENSZ Izraelt újságírók megölése miatt – Tel-Aviv szerint egyikük Hamász-vezető volt
2025. augusztus 12., kedd

Zelenszkij szerint újabb orosz offenzíva készül, áttörést értek el az oroszok Donyeckben

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Oroszország új offenzívákra készíti fel csapatait, ahelyett hogy felkészülne az ukrajnai háború befejezésére.

Zelenszkij szerint újabb orosz offenzíva készül, áttörést értek el az oroszok Donyeckben
2025. augusztus 12., kedd

Orbán Viktortól tudakolta meg Trump, Ukrajna legyőzheti-e Oroszországot

Donald Trump szerint „puhatolózó” jellegű lesz, és konstruktív lehet a péntekre tervezett alaszkai találkozója Vlagyimir Putyin orosz elnökkel – az amerikai elnök erről hétfői sajtótájékoztatóján beszélt a Fehér Házban.

Orbán Viktortól tudakolta meg Trump, Ukrajna legyőzheti-e Oroszországot
2025. augusztus 11., hétfő

Trump közbiztonsági veszélyhelyzetet hirdet Washingtonban

Donald Trump szövetségi ellenőrzés alá vonja Washington rendőrségének irányítását, és a Nemzeti Gárda egységeit vezényli a fővárosba a közbiztonság helyreállításának érdekben – az amerikai elnök ezt hétfőn rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be.

Trump közbiztonsági veszélyhelyzetet hirdet Washingtonban