Fotó: Twitter/Lloyd Austin
Az amerikai elnöknek többhetes késedelemmel jutott tudomására, hogy Lloyd Austin védelmi minisztert prosztatarákkal diagnosztizálták – közölte helyi idő szerint kedden John Kirby, a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője, aki úgy fogalmazott, nem ideális, hogy a vezetés ilyen hosszú ideig ne tudjon egy ilyen helyzetről.
2024. január 10., 11:562024. január 10., 11:56
A Pentagon tájékoztatása szerint Lloyd Austinnál december elején fedezték fel a betegséget, és december 22-én minimálian invazív műtéten esett át, a beavatkozás után másnap hazatérhetett. A miniszter azonban január 1-jén húgyúti fertőzés miatt ismét kórházba került, ahol jelenleg is kezelés alatt áll.
a prosztatarák diagnózisáról, illetve a december 22-i műtétről pedig Joe Biden egészen keddig nem tudott – mondta Kirby sajtótájékoztatóján, megjegyezve, hogy ezt nem így kellene intézni.
A Walter Reed kórház közleménye szerint a 70 éves Lloyd Austin betegségét korai stádiumban sikerült diagnosztizálni, és a prognózisa „kiváló”.
és várhatóan teljesen felépül, ami azonban még hosszú folyamat lehet – tudatta a kórház. A közleményben hozzátették, hogy a védelmi miniszter a kezelése ideje alatt egyszer sem került eszméletlen állapotba, és nem kellett altatásnak alávetni.
Az Egyesült Államokban megszokott eljárás, hogy a vezető tisztségviselők nyilvánosságra hozzák az egészségügyi állapotukkal kapcsolatos információkat. Lloyd Austint sokan hevesen bírálták amiatt, hogy ezt elmulasztotta megtenni. A miniszer utóbb bocsánatot kért, és azt mondta, a jövőben ezt jobban fogja csinálni.
Joe Biden elnök változatlan bizalmát élvezi védelmi minisztere, Lloyd Austin, annak ellenére, hogy múlt heti intenzív kórházi ápolásáról négy napon keresztül nem értesült a Fehér Ház – közölte az elnöki hivatal hétfőn.
Elismerte az amerikai védelmi miniszter, hogy a kórházi ápolásáról nem megfelelően tájékoztatták a közvéleményt.
Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni, és Donald Trumpnak megvan ehhez az ereje – hangoztatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-en, miután a hétfői nap folyamán Washingtonban találkozott Keith Kellog tábornokkal.
Újabb csörtéhez vezetett Budapest és Kijev között, hogy az ukrán hadsereg a magyar fél szerint ismét megtámadta a Magyarországot orosz kőolajjal ellátó Barátság vezetéket, ami miatt leállt a kőolajszállítás.
Az ukrán titkosszolgálatok által a Krími hídon tervezett újabb robbantást sikerült meghiúsítani; a pokolgépet, amelyet egy Chevrolet Volt típusú gépkocsiban rejtettek el, hatástalanították – közölte hétfőn az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
Románia sokkal jobb helyzetben van az Egyesült Államokba való vízummentes beutazás terén, mint néhány hónapja – jelentette ki Oana Țoiu, külügyminiszter, aki szerint minden szinten dolgoznak azon, hogy Románia bekerüljön a Visa Waiver programba.
Több százezren gyűltek össze Izraelben, hogy a gázai háború befejezését és a Hamász által fogva tartott túszok szabadon bocsátását követeljék.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek el kell fogadnia Oroszország néhány feltételét az ukrajnai háború befejezéséhez – szögezte le Donald Trump amerikai elnök a Zelenszkijjel és az európai vezetők delegációjával folytatandó tárgyalások előestéjén.
Továbbra is nyomást kell gyakorolni Oroszországra – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő azt követően, hogy részt vett az Ukrajnát támogató Tettrekészek Koalíciójának vasárnapi online tanácskozásán.
Alekszandar Vucsics szerb elnök kemény fellépést jelentett be a kormányellenes tiltakozókkal szemben vasárnap, ezzel reagálva a napok óta tartó, folyamatosan erőszakba torkolló tüntetésekre.
Az amerikai elnök és orosz kollégája pénteki alaszkai találkozójukon „szilárd biztonsági garanciákról” állapodtak megUkrajna számára – jelentette be vasárnap Steve Witkoff.
Több európai ország állam-, illetve kormányfője bejelentette vasárnap, hogy jelen lesz Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Donald Trump amerikai elnökkel Washingtonban tartandó tárgyalásain.
szóljon hozzá!