Cso Szung-Hui, a furcsa, szótlan diák

Egyre több információ jelenik meg a blacksburgi sorozatgyilkos múltjáról. Újabb incidens történt tegnap az amerikai Blacksburgban működő Virginia Műszaki Egyetem területén, ahol a rendőrség és a különleges egységek (SWAT) bombariadó miatt körülvették a Burruss Hall nevű épületet, amelyben az egyetem elnökének irodája is van. A bombariadó vaklármának bizonyult, arra azonban alkalmas volt, hogy tovább borzolja a campus lakóinak idegeit a hétfői mészárlás után.

Fall Sándor

Fall Sándor

2007. április 19., 00:002007. április 19., 00:00

A vérengzés 32 halálos áldozatára emlékeztek kedden, helyi idő szerint 14 órakor a campus sportarénájában. Az egyetemi közösség összetartozását jelképező bordó színű ruhákba öltözött több ezer diákon és oktatón kívül a rendezvényen megjelentek néhány áldozat családtagjai, de ott volt és felszólalt George Bush amerikai elnök, valamint Tim Kaine, Virginia állam kormányzója is.

A hét hátralevő napjain minden akadémiai tevékenységet lefújtak az egyetemen, sok diák elutazott a virginiai kisvárosból. Akik ott maradtak – több ezren –, kedden este a campus közepén levő füves téren, a Drillfielden gyűltek össze, ahol gyertyákat gyújtottak a lövöldözésben meghalt kollégáik és tanáraik emlékére. Közben az amerikai sajtóban egyre több információ lát napvilágot a dél-koreai születésű Cso Szung-Huiról (képünkön), aki hétfőn hidegvérrel lelőtt 32 személyt, majd önmagával is végzett. Az egyetemen angol főszakra járó Csón több tanára szerint már korábban is aggasztó jelekre lehetett felfigyelni, a 23 éves diák írásai és viselkedése kapcsán. Az angol tanszék több oktatója is elmondta az amerikai sajtónak, hogy Cso fél évvel korábban írt rövidebb írásait megmagyarázhatatlan düh feszíti, hemzseg bennük az erőszak és az obszcén kifejezések. Tanárai és diáktársai szerint Cso viselkedése is zavarba ejtő volt, a fiú szófukar és megközelíthetetlen magatartása miatt nem sokat tudtak róla.

Hasonlóan nyilatkoztak Cso egykori szobatársai is, akik elmondták: ritkán tudtak beszédbe elegyedni kollégájukkal, aki ilyenkor öngyilkosságról is beszélt. Szobatársai szerint a fiúnak képzeletbeli barátnője is volt, akit Jellynek nevezett, és aki szerinte szupermodell volt. A két egykori szobatárs azt is elmondta, kollégájuk nőket zaklatott, e-mailben és személyesen is. Az amerikai médiának névtelenül nyilatkozó hivatalos források szerint a hétfői mészárlás elkövetője által hátrahagyott levél nyolc gépelt oldalas kirohanás többek között a „gazdag srácok” és a vallás ellen. Cso azt írta a levélben, hogy „közel a vég, és hogy hátravan még valami, amit meg kell tennie”.

Időközben az is kiderült, hogy Cso 2005 decemberében egy elmegyógyintézetet is megjárt, miután egy ismerőse jelezte a rendőrségnek, hogy a fiatalember öngyilkosságot követhet el egy lányhoz való közeledés elutasítása miatt. Az esetből nem lett vádemelés, mivel a lány később viszszavonta korábban tett panaszát a zaklatással kapcsolatban.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 21., csütörtök

Amerikai vadászgépek Romániába telepítését kérik európai kormányok Ukrajna védelmére

Egyes európai országok azt szeretnék, ha Donald Trump elnök amerikai vadászgépeket telepítene Romániába az Egyesült Államok által az ukrajnai háború befejezésére nyújtott biztonsági garanciák részeként a brit The Times információi szerint.

Amerikai vadászgépek Romániába telepítését kérik európai kormányok Ukrajna védelmére
2025. augusztus 21., csütörtök

Szijjártó: Magyarország szívesen otthont ad az ukrajnai béketárgyalásoknak, nem volt Trump–Orbán telefonbeszélgetés

Szükség esetén Magyarország örömmel biztosít helyszínt az ukrajnai béketárgyalásokhoz – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

Szijjártó: Magyarország szívesen otthont ad az ukrajnai béketárgyalásoknak, nem volt Trump–Orbán telefonbeszélgetés
2025. augusztus 21., csütörtök

Több mint félezer embert tartóztattak már le Washingtonban

Washingtonban már több mint félezer embert tartóztattak le az augusztus első felében, a Donald Trump amerikai elnök által elrendelt közbiztonsági intézkedéssorozat keretében – közölte a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója szerdán.

Több mint félezer embert tartóztattak már le Washingtonban
2025. augusztus 21., csütörtök

Sulyok a Munkácsot ért rakétatámadás után: az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezése mindannyiunk érdeke

Az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezését sürgette Sulyok Tamás köztársasági elnök a Munkácsot ért orosz rakétatámadás után, mély együttérzését fejezve ki a sérülteknek.

Sulyok a Munkácsot ért rakétatámadás után: az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezése mindannyiunk érdeke
2025. augusztus 21., csütörtök

Izrael megkezdte a Gázaváros ellen tervezett hadműveletének első lépéseit

Izrael megkezdte a Gázaváros ellen tervezett hadműveletének első lépéseit – jelentette be szerdán Efi Defrin, az izraeli hadsereg (IDF) katonai szóvivője újságíróknak nyilatkozva.

Izrael megkezdte a Gázaváros ellen tervezett hadműveletének első lépéseit
2025. augusztus 21., csütörtök

Lavrov: a semmibe vezető út Moszkva nélkül tárgyalni Ukrajna biztonsági garanciáiról

Oroszország nem tudja elfogadni, hogy a kollektív biztonság kérdéseiről nélküle döntsenek – állapította meg Szergej Lavrov külügyminiszter újságíróknak szerdán Moszkvában.

Lavrov: a semmibe vezető út Moszkva nélkül tárgyalni Ukrajna biztonsági garanciáiról
2025. augusztus 20., szerda

Nem közpénzből fizetik a román vízummentességért lobbizó amerikai céget a nagykövetség szerint

Nem közpénzből, hanem szponzorok által biztosított összegekből finanszírozzák a Global Security Innovative Strategies nevű amerikai céget, amelynek feladata az, hogy Románia amerikai vízummentességi programba való bekerüléséért lobbizzon.

Nem közpénzből fizetik a román vízummentességért lobbizó amerikai céget a nagykövetség szerint
2025. augusztus 20., szerda

Űrhajósok kapták a Magyar Szent István Rendet

Farkas Bertalan és Kapu Tibor kutatóűrhajósok vehették át a Magyar Szent István Rend kitüntetést az augusztus 20-i állami ünnepen Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.

Űrhajósok kapták a Magyar Szent István Rendet
2025. augusztus 20., szerda

Megszólalt a Fehér Ház arról, hogy valóban Budapesten találkozik-e Zelenszkij és Putyin

Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.

Megszólalt a Fehér Ház arról, hogy valóban Budapesten találkozik-e Zelenszkij és Putyin
2025. augusztus 20., szerda

Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt

Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.

Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt