Képünk illusztráció
Fotó: Beliczay László
Hollandiában tavaly 9958 beteg döntött az eutanázia mellett, ami egy év alatt 10 százalékos növekedést jelent – derült ki az eutanázia ellenőrzésért felelős regionális bizottságok (RTE) adataiból.
2025. március 25., 13:202025. március 25., 13:20
A statisztikák szerint az esetek több mint 86 százalékában olyan betegek döntöttek az eutanázia mellett, akik daganatos vagy tüdőbetegségben szenvedtek. További 4,3 százaléknál – több mint 400 embernél – demenciát diagnosztizáltak, több mint 200 esetben pedig mentális betegségek szerepeltek az indokok között.
Hat esetben a bizottságok úgy ítélték meg, hogy az orvosok nem kellő körültekintéssel jártak el, ezeket az illetékes ügyészség elé terjesztik, amely dönt a további jogi lépésekről.
Az ügyet vizsgáló bizottság megállapította, hogy szenvedését nem lehetett csillapítani, az ő kérelmét megfelelő körültekintéssel bírálták el.
Korábban ezek kizárólag házaspárokat és élettársakat érintettek, ám 2024-ben először más közeli hozzátartozók is éltek ezzel a lehetőséggel – közölte az RTE.
Területi bontásban a legtöbb eutanáziát a Flevoland, Gelderland, Overijssel és Utrecht tartományok alkotta tömbben hajtották végre, összesen 2637-et. Ezt követte Észak-Brabant és Limburg együttese 2397 esettel. Észak-Holland tartomány 1992, míg Zeeland és a Dél-Holland tartomány együttesen 1919 esettel szerepeltek a statisztikában. A fennmaradó 1013 eset a Drenthe, Frízföld és Groningen alkotta tömbből és Hollandia karibi területéről származott.
Hollandiában 2002 óta legális az eutanázia.
A budapesti nagykövetségek egy csoportja közös nyilatkozatban fejezte ki aggodalmát a magyar kormánypárt által elfogadott törvény miatt, amely betiltja az LMBTQ+ közösség Pride felvonulását – közölte a Reuters.
Gyakorlatilag megsemmisült az orosz-ukrán határon lévő Szudzsa gázmérőállomás, miután kelet-európai idő szerint 9 óra 20 perc körül az ukrán hadsereg, az előzetes információk szerint HIMARS rakétákkal csapást mért rá.
Egy 7,7-es erősségű földrengés rázta meg Mianmart, épületek omlottak össze, a friss mérleg szerint pedig három személy életét vesztette, és 90 embert még keresnek.
Különböző segélyszervezetek több mint egy tucat munkatársa halt meg vagy tűnt el az elmúlt napokban Gázában, miután Izrael a kéthónapos tűzszünet összeomlását követően újra katonai támadást indított a palesztin enklávé ellen.
Brüsszel háborúra készül, de nem fenyeget háború, és Magyarország a béke oldalán marad – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Egy amerikai bíró csütörtökön elrendelte, hogy Donald Trump elnök kormánya őrizze meg a Signal üzenetküldő alkalmazáson küldött üzeneteket, amelyekben a jemeni húszik elleni támadási terveket vitatták meg.
Egy héten belül immár harmadszor üzent közösségi oldalán a román állampolgároknak az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége.
Vlagyimir Putyin orosz elnök azt javasolta, hogy Ukrajnát helyezzék egyfajta ideiglenes közigazgatás alá, hogy lehetővé tegyék az új választások megtartását és a háború rendezését célzó kulcsfontosságú megállapodások aláírását.
Románia nem fog katonákat küldeni Ukrajnába, de békemegállapodás esetén az ország a kijelölt békefenntartó erők szállítási csomópontja lehet – jelentette be csütörtökön Párizsban az ügyvivő román államfő.
Legalább hat ember meghalt és kilenc megsérült, miután csütörtök reggel elsüllyedt egy turistákat szállító tengeralattjáró az egyiptomi Vörös-tenger partján fekbő Gurdaka (angolosan Hurghada) város partjainál – közölték helyi források a BBC-vel.
szóljon hozzá!