Bűnügyi felügyelet alatt a Szolnoknál tömegbalesetet okozó román fiatal

•  Fotó: MTI/Donka Ferenc

Fotó: MTI/Donka Ferenc

Bűnügyi felügyelet alá helyezte a bíróság azt a 25 éves, román állampolgárságú férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy egy járműszerelvény vezetőjeként a múlt pénteken gondatlanságból halálos tömegszerencsétlenséget okozott a 4-es főúton Szolnoknál. A balesetben hárman meghaltak.

MTI

2021. június 08., 18:322021. június 08., 18:32

2021. június 08., 18:532021. június 08., 18:53

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség kedden az MTI-vel azt közölte: a Szolnoki Járásbíróság nyomozási bírója – az ügyészség indítványától eltérően –bűnügyi felügyelet alá helyezte a gyanúsítottat. A végzés nem végleges, az ügyészség fellebbezett a legszigorúbb kényszerintézkedés, a letartóztatás elrendelése érdekében.

A gyanúsított férfi június 4-én délután, a 4-es főúton Budapest felől Debrecen irányába haladt az általa vezetett vontatóból és az ahhoz kapcsolt pótkocsiból álló járműszerelvénnyel, vele utazott a felesége.

A férfi az útviszonyokhoz képest eltúlzott, óránkénti 90 kilométeres sebesség miatt a járművel letért a 100-as vasútvonal felett átívelő vasúti felüljáróról, áttért a szemközti sávba és összeütközött a szemből érkező kisbusszal, amelyben tizennégy férfi utazott.

Az ütközés erejétől a kisbusz megpördült, a tetejével a szalagkorlátnak csapódott és végül a jobb oldalára borulva állt meg. A pörgés során a kisbusz utasai közül ketten kizuhantak a járműből. A kamion szintén megpördült, átszakította a szalagkorlátot és a bal oldalára dőlve az árokba csúszott. A baleset következtében

a kisbuszt vezető férfi és a járműből kizuhant két utasa a helyszínen meghalt.

A kisbusz további hat utasa súlyos, míg öt utas könnyű sérüléseket szenvedett. A kamionos utasa könnyebben sérült meg.

Az ügyészség azért indítványozta a román állampolgárságú, nemzetközi áruszállítással foglalkozó gyanúsított letartóztatását, mert

szerintük fennáll a veszélye annak, hogy szabadlábon hagyása esetén elszökne, elrejtőzne a magyar hatóságok elől, ezzel kivonná magát a büntetőjogi felelősségre vonás alól.

A kényszerintézkedésről véglegesen a Szolnoki Törvényszék mint másodfokú bíróság dönt majd.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 09., szerda

Átadta megbízólevelét Nicuşor Dan államfőnek az új magyar nagykövet

Átadta kedden megbízólevelét Nicuşor Dan államfőnek Magyarország új romániai nagykövete, Kissné Hlatki Katalin.

Átadta megbízólevelét Nicuşor Dan államfőnek az új magyar nagykövet
2025. július 09., szerda

Bolojan: Románia támogatja Ukrajnát, de fontos az ottani román közösség védelme

Ilie Bolojan román miniszterelnök kedd este megbeszélést folytatott ukrán kollégájával, Denisz Smihallal a háborúról és annak regionális hatásairól, valamint az ukrajnai román kisebbség jogairól.

Bolojan: Románia támogatja Ukrajnát, de fontos az ottani román közösség védelme
2025. július 09., szerda

Már a hétvégére létrejöhet a gázai tűzszünet

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerint Izrael állam történelme során soha nem volt olyan fokú az összehangoltság, együttműködés és bizalom az Egyesült Államokkal, mint jelenleg.

Már a hétvégére létrejöhet a gázai tűzszünet
2025. július 08., kedd

Putyin túl sok ember halálát okozza Trump szerint

Donald Trump lehetőségként tekint az Oroszország elleni további súlyos szankciókról szóló, az amerikai szenátus előtt lévő törvényre – az amerikai elnök erről kedden kabinetjének nyilvános ülésén beszélt a washingtoni Fehér Házban.

Putyin túl sok ember halálát okozza Trump szerint
2025. július 08., kedd

Budapestre várják a szomszédos országok agrárminisztereit, hogy az Ukrajnával kötendő uniós megállapodást felülvizsgálják

Brüsszel beverte a szöget a gazdák koporsójába, hiszen olyan kereskedelmi megállapodást kötött Ukrajnával, amely több mezőgazdasági termék esetében magasabb vagy korlátlan importot engedélyez – közölte közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.

Budapestre várják a szomszédos országok agrárminisztereit, hogy az Ukrajnával kötendő uniós megállapodást felülvizsgálják
2025. július 08., kedd

Moszkva: az újabb amerikai fegyverszállítások csak elnyújtják az ukrajnai háborút

Az Ukrajnába irányuló fegyverszállítások „az ellenségeskedések folytatásának” kedveznek – így kommentálta kedden Oroszország, hogy Donald Trump amerikai elnök közölte: az Egyesült Államok további fegyvereket küld Kijevnek.

Moszkva: az újabb amerikai fegyverszállítások csak elnyújtják az ukrajnai háborút
2025. július 08., kedd

Netanjahu Nobel-békedíjra jelölte Trumpot

A gázai háború befejezéséről szóló tárgyalások „nagyon jól haladnak” – jelentette ki hétfőn este Donald Trump amerikai elnök, miután Washingtonban fogadta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt.

Netanjahu Nobel-békedíjra jelölte Trumpot
2025. július 08., kedd

Pfizergate: von der Leyen szerint a román képviselő bizalmatlansági indítványa összeesküvés-elméleteken alapul

Az Európai Bizottság elleni bizalmatlansági indítvány szélsőségesek legrégibb kézikönyvéből származik, célja a társadalom megosztása, a demokráciába vetett bizalom aláásása – jelentette ki a brüsszeli testület elnöke hétfőn Strasbourgban.

Pfizergate: von der Leyen szerint a román képviselő bizalmatlansági indítványa összeesküvés-elméleteken alapul
2025. július 08., kedd

Trump: további fegyvereket szállítunk Ukrajnának

Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy további védelmi fegyvereket tervez küldeni Ukrajnának, miután kormánya a múlt héten leállított bizonyos szállítmányokat.

Trump: további fegyvereket szállítunk Ukrajnának
2025. július 07., hétfő

Szili Katalin: napirenden kell tartani a kisebbségvédelmet

Az Európai Unió nem foglalkozik a nemzeti kisebbségek ügyével, azt minden ország belügyének tekinti – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a Kisebbségvédelem Európában című nyári egyetemen hétfőn Budapesten.

Szili Katalin: napirenden kell tartani a kisebbségvédelmet