Budapest: magyaroknak nincs mit ünnepelniük december 1-jén

Szijjártó Péter külügyminiszter utasítására idén a román nemzeti ünnepen tartandó egyetlen ceremónián vagy fogadáson sem vehetnek részt magyar diplomaták és külügyi képviselők.

Krónika

2016. november 30., 22:332016. november 30., 22:33

A Hvg.hu több külföldi magyar képviseletről is úgy értesült, hogy utasítást kaptak a budapesti Külügyi és Külgazdasági Minisztériumból, ahonnan Szijjártó Péter azt üzente: a diplomatáknak tilos a részvétel azokon a fogadásokon, rendezvényeken, amelyeket az adott államban működő román nagykövetség (Romániában értelemszerűen bármely intézmény) a december elsejei nemzeti ünnepük alkalmával szervez.

A portál megkérdezte a Külügyi és Külgazdasági Minisztériumot, milyen megfontolásból adtak ki ilyen utasítást, megítélésük szerint hatással lehet egy ilyen lépés a magyar-román kétoldalú kapcsolatokra, illetve részt vett-e bárki a kormányból vagy a minisztériumból a budapesti román nagykövetség hétfői ünnepi fogadásán.

„Mivel a magyar embereknek nincs mit ünnepelniük december elsején, ezért a Külgazdasági és Külügyminiszter minden diplomatának és minden minisztériumi alkalmazottnak megtiltotta a román nemzeti ünnepségeken való részvételt\" – szerepel a budapesti tárca válaszában. Egyben közölték, hogy Szijjártó Péter erről a döntéséről két ízben is tájékoztatta a parlamenti képviselőket: egyszer az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottsága ülésén, egyszer pedig a Külügyi Bizottság és a Gazdasági Bizottság összevont ülésén.

Mindez tehát azt is jelenti, hogy a magyar külügyminisztériumból nem volt ott senki a budapesti román fogadáson. Ami a Hvg.hu szerint „fölöttébb elegánsan\" zajlott, az egyik budapesti belvárosi szálloda báltermében Marius Lazurca nagykövet románul és magyarul egyaránt köszöntötte a vendégeket, a román és a magyar himnusz nyitotta meg az estet, a diplomata az üdvözlő beszédét angolul mondta el (a román, a magyar fordítást egy kivetítőn lehetett követni), majd következett egy hangverseny, ahol egy román hegedűművész Bartók, Bach és Enescu műveket játszott. Ezt követte végül a fogadás.

A nagykövet beszéde egyébként arról szólt, hogy kereken húsz éve írta alá Magyarország és Románia a kétoldalú alapszerződést, majd azt ecsetelte, miként lépett előbbre a két ország azóta főként gazdasági együttműködésben, miként lett Románia második legnagyobb exportpartnere, Magyarország pedig az ötödik a román rangsorban, milyen határ menti együttműködések vannak, miként halad a két ország például a gázvezetékek, illetve az autópályák összekötésében. Nagy-Romániáról, Erdélyről, szó sem esett

A román állam december 1-jén ünnepli, hogy 1918-ban a gyulafehérvári nemzetgyűlésen a magyarországi románok képviselői döntöttek arról, hogy Erdély, a Körösök vidéke, Bánát és Máramaros a Román Királysághoz csatlakozzon.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 20., szerda

Nem közpénzből fizetik a román vízummentességért lobbizó amerikai céget a nagykövetség szerint

Nem közpénzből, hanem szponzorok által biztosított összegekből finanszírozzák a Global Security Innovative Strategies nevű amerikai céget, amelynek feladata az, hogy Románia amerikai vízummentességi programba való bekerüléséért lobbizzon.

Nem közpénzből fizetik a román vízummentességért lobbizó amerikai céget a nagykövetség szerint
2025. augusztus 20., szerda

Űrhajósok kapták a Magyar Szent István Rendet

Farkas Bertalan és Kapu Tibor kutatóűrhajósok vehették át a Magyar Szent István Rend kitüntetést az augusztus 20-i állami ünnepen Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.

Űrhajósok kapták a Magyar Szent István Rendet
2025. augusztus 20., szerda

Megszólalt a Fehér Ház arról, hogy valóban Budapesten találkozik-e Zelenszkij és Putyin

Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.

Megszólalt a Fehér Ház arról, hogy valóban Budapesten találkozik-e Zelenszkij és Putyin
2025. augusztus 20., szerda

Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt

Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.

Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt
2025. augusztus 20., szerda

Izrael nem enged: az összes túsz szabadon engedését követeli

Izrael az összes, Gázában fogva tartott 50 túsz szabadon bocsátását követeli – jelentette be egy izraeli tisztségviselő, ami kétségessé teszi, hogy Izrael elfogadja-e a Hamász által hétfőn elfogadott, 60 napos tűzszünetre vonatkozó új javaslatot.

Izrael nem enged: az összes túsz szabadon engedését követeli
2025. augusztus 20., szerda

Trump Orbánnal is egyeztethetett az ukrajnai helyzetről, Kijev biztonsági garanciákra számíthat, de NATO-tagságra nem

Donald Trump szerint Ukrajna számára a Krím visszaszerzése és a NATO-tagság lehetetlen, de biztonsági garanciákra számíthat – az amerikai elnök erről kedden beszélt az ukrán elnökkel és európai vezetőkkel tartott csúcstalálkozóját értékelve.

Trump Orbánnal is egyeztethetett az ukrajnai helyzetről, Kijev biztonsági garanciákra számíthat, de NATO-tagságra nem
2025. augusztus 19., kedd

Európa-Oroszország csúcstalálkozót szorgalmaz Orbán Viktor

Magyarország üdvözli a Trump-Putyin tárgyaláson megtett lépéseket és támogatja a további tárgyalási folyamatot, ugyanakkor egy Európa-Oroszország csúcstalálkozót is szorgalmaz.

Európa-Oroszország csúcstalálkozót szorgalmaz Orbán Viktor
2025. augusztus 19., kedd

Lavrov: nem utasítunk el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnai konfliktus megoldására

Moszkva nem utasít el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnaikonfliktus megoldására, beleértve a kétoldalú és háromoldalú formátumokat is – jelentette ki Szergej Lavrov külügyminiszter kedden.

Lavrov: nem utasítunk el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnai konfliktus megoldására
2025. augusztus 19., kedd

Akár Magyarországon is tarthatják a Putyin és Zelenszkij közötti találkozót

Akár Magyarország is helyszínül szolgálhat a Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti közvetlen béketárgyalásoknak.

Akár Magyarországon is tarthatják a Putyin és Zelenszkij közötti találkozót
2025. augusztus 19., kedd

Gáza: a Hamász hajlik a tűzszünet feltételeinek elfogadására

A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet elfogadta a regionális közvetítők legújabb javaslatát a gázai tűzszünetről és a túszok szabadon bocsátásáról Izraellel, közölte a BBC-vel a palesztin fegyveres csoport egyik forrása.

Gáza: a Hamász hajlik a tűzszünet feltételeinek elfogadására