„Rasszista ábrázolások”: ideiglenesen kivették az Elfújta a szél című filmklasszikust az HBO Max kínálatából

•  Fotó: HBO

Fotó: HBO

Ideiglenesen kivették az Elfújta a szél című filmet az HBO Max kínálatából. Az amerikai filmklasszikus történelmi hátterének magyarázatával és a rasszizmustól való elhatárolódással kerül majd vissza a streamingszolgáltató könyvtárába.

MTI

2020. június 10., 13:052020. június 10., 13:05

2020. június 10., 13:062020. június 10., 13:06

Az 1939-ben készült film ideiglenes eltávolításáról az HBO Max a George Floyd halála miatti tiltakozások nyomán döntött. A szolgáltató keddi közleménye kiemelte, hogy az Elfújta a szél egy korszak terméke, és hordozza azokat az etnikai és faji előítéleteket, amelyek akkoriban általánosak voltak az amerikai társadalomban. Az HBO Max szóvivője a Variety hollywoodi szaklapnak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy „ezek a rasszista ábrázolások akkoriban is helytelenek voltak és ma is azok”, ezért úgy gondolták, hogy a film magyarázat nélküli forgalmazása felelőtlenség lenne.

Idézet
A rasszista ábrázolások egyértelműen szemben állnak a WarnerMedia értékrendjével, ezért az HBO Max csak a történelmi háttérről folytatott párbeszéddel és a rasszizmus megnyilvánulásainak elítélésével illeszti vissza a filmet a programjába.

A szóvivő hozzátette, a filmet ugyanakkor eredeti formájában vetítik majd, mert egyébként olyan lenne, mintha azt állítanák, hogy ezek az előítéletek soha nem léteztek. „Ahhoz, hogy a jövő igazságosabb és befogadóbb legyen, először meg kell ismerni és érteni történelmünket” – fogalmazott.

A filmet azután vette ki ideiglenesen kínálatából az HBO Max, hogy John Ridley, a 12 év rabszolgaság forgatókönyvírója a Los Angeles Times-ban megjelent véleménycikkében felszólította a streamingszolgáltatót erre, azt hangsúlyozva, hogy a filmklasszikus rögzíti a faji sztereotípiákat és a polgárháború előtti Dél világát dicsőíti.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. január 30., csütörtök

Katonai helikopterrel ütközött egy utasszállító repülőgép Washingtonban

Összeütközött Washingtonban az American Airlines légitársaság egyik utasszállító repülője egy Black Hawk típusú katonai helikopterrel. A repülőgép az ütközést követően a Potomac folyóba zuhant.

Katonai helikopterrel ütközött egy utasszállító repülőgép Washingtonban
2025. január 29., szerda

Rómeó vérzik: a román zsoldosok gyorsan megadták magukat, ennek is köszönhető a kongói lázadók győzelme

Az ott harcoló román zsoldosok gyors fegyverletétele is hozzájárult ahhoz, hogy a Ruanda által támogatott lázadók elfoglalták Kongó Észak-Kivu tartományának legnagyobb városát, Gomát.

Rómeó vérzik: a román zsoldosok gyorsan megadták magukat, ennek is köszönhető a kongói lázadók győzelme
2025. január 29., szerda

Gyanúsítottakat tartóztattak le a hollandiai műkincslopások ügyében

A holland rendőrség letartóztatott három személyt, akiket az Assenben kiállított dák műkincsek ellopásával gyanúsítanak. Az előzetes sajtóértesüléseket a rendőrség is megerősítette.

Gyanúsítottakat tartóztattak le a hollandiai műkincslopások ügyében
2025. január 29., szerda

Trump és a geopolitikai átrendeződés – John O’Sullivan, Margaret Thatcher egykori tanácsadója a Krónikának

John O’Sullivan, a konzervatív gondolkodás egyik legbefolyásosabb alakja a nemzetközi politika rejtett mozgatórugóiról, a NATO jövőjéről beszélt a Krónikának adott interjúban, és elemezte Trump győzelmének hátterét.

Trump és a geopolitikai átrendeződés – John O’Sullivan, Margaret Thatcher egykori tanácsadója a Krónikának
2025. január 29., szerda

Brüsszelben is tüntetett az AUR

Szimbolikus tiltakozást szervezett a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) a romániai elnökválasztás érvénytelenítése ellen szerda délután a brüsszeli Place du Luxembourg téren, az Európai Parlament előtti sétány közelében.

Brüsszelben is tüntetett az AUR
Brüsszelben is tüntetett az AUR
2025. január 29., szerda

Brüsszelben is tüntetett az AUR

2025. január 29., szerda

Ukrajna több hullámban intézett dróntámadást orosz energetikai létesítmények ellen

Ukrajna helyi tisztségviselők szerint szerdára virradó éjjel több hullámban intézett dróntámadást Oroszország nyugati részein lévő olaj- és energetikai létesítmények ellen.

Ukrajna több hullámban intézett dróntámadást orosz energetikai létesítmények ellen
2025. január 29., szerda

Trump Kanadával és Mexikóval szembeni büntetővámjai még mindig napirenden vannak

Donald Trump amerikai elnök továbbra is azt tervezi, hogy szombaton beváltja ígéretét, miszerint vámokat vet ki Kanadára és Mexikóra – közölte kedden Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője.

Trump Kanadával és Mexikóval szembeni büntetővámjai még mindig napirenden vannak
2025. január 29., szerda

Putyin: legitim ukrán vezetés kell a rendezési tárgyalások eredményének aláírásához

A Moszkva és Kijev közötti rendezési tárgyalások végeredményét Ukrajna legitim vezetésének kell aláírnia, ugyanakkor a tárgyalásokat meg lehet kezdeni a Moszkva által illegitimnek tekintett Volodimir Zelenszkij államfővel is.

Putyin: legitim ukrán vezetés kell a rendezési tárgyalások eredményének aláírásához
2025. január 28., kedd

Uniós biztos: Magyarországon még mindig jelentősek a jogállamisági aggályok

Ami Magyarországot illeti, még mindig jelentős jogállamisági aggályok merülnek fel, és az Európai Bizottság készen áll arra, hogy minden tagállamot támogasson a jogállamiságról szóló éves jelentés ajánlásainak végrehajtására irányuló erőfeszítéseikben.

Uniós biztos: Magyarországon még mindig jelentősek a jogállamisági aggályok
2025. január 28., kedd

Dánia úgy érzi, hogy Európa nagyon erősen támogatja Grönland kapcsán

Mette Frederiksen dán miniszterelnök berlini és párizsi látogatását követően kijelentette, hogy „nagyon erős támogatást” kapott európai kollégáitól Donald Trump amerikai elnök Grönlanddal kapcsolatos terveivel szemben.

Dánia úgy érzi, hogy Európa nagyon erősen támogatja Grönland kapcsán