Fotó: MTI
Szijjártó Péter külügyminiszter szerint az OTP utasításba adta, hogy minden erdélyi fiókjában legalább egy magyar nyelven beszélő munkatársnak dolgoznia kell, továbbá minden szolgáltatás leírását magyar nyelven is elérhetővé kell tenni.
2017. december 13., 13:552017. december 13., 13:55
2017. december 13., 16:422017. december 13., 16:42
A külgazdasági és külügyminiszter erről szerdán, az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága előtt beszélt. A tárcavezető közölte, viharos éven vannak túl a magyar nemzeti közösségek, akik közül a kárpátaljai magyaroknak kell szembenézniük a legnagyobb nehézségekkel a továbbra is elfogadhatatlan ukrán oktatási törvény miatt.
Szijjártó Péter éves meghallgatásán pártállástól függetlenül köszönetet mondott a testület valamennyi tagjának, amiért szerinte egyetértésükkel talán soha nem látott konszenzust tudtak kialakítani a kárpátaljaiakat sújtó ügyben. Kiemelte továbbá, hogy ebben a kérdésben az Európai Unió eljárása is példátlanul korrekt, ugyanis Brüsszel is világosan kiállt Magyarország három legfontosabb elvárása mellett.
A külgazdasági és külügyminiszter a Velencei Bizottság állásfoglalását idézve kijelentette, a történteket nem lehet másként értelmezni, minthogy Ukrajna megsértette saját alkotmányos és nemzetközi kötelezettségeit. „A magyar kormány éppen ezért mindaddig blokkolja Ukrajna minden nemzetközi kezdeményezését, amíg a helyzet nem rendeződik a kárpátaljaiakat kielégítő módon” – húzta alá, hozzátéve, a két ország között nem kétoldalú konfliktus áll, amit az is mutat, hogy bolgár, román és görög kollégájával közös levélben fejezték ki tiltakozásukat.
Szijjártó Péter szólt arról is, hogy az elmúlt másfél évben minden fórumon felemelték a szavukat az ukrán nemzeti közösségek jogainak csorbítása ellen. „Ezt a kérdés nem fogjuk elengedni" – jelentette ki, majd felhívta a figyelmet arra is, hogy rendkívül riasztó jelenségeket látnak az ukrán törvényhozásban, valamint a kárpátaljai mindennapokban, ami azt mutatja, hogy Ukrajnában „európaiatlan és veszélyes” mértékben terjed a nacionalizmus. Példaként említette, hogy az új ukrán oktatási törvényről szóló előterjesztés egyes javaslatai kétnyelvűségre köteleznék a kárpátaljai magyar újságokat, továbbá korlátoznák a nemzetiségi televíziók és rádiók anyanyelvhasználatát, a színházi előadásokon pedig kötelezővé tennék az ukrán feliratozást. Az állampolgársági törvényjavaslat emellett börtönbüntetést is kilátásba helyez azoknak, akik nem fedik fel kettős állampolgárságukat, illetve attól nem akarnak megválni.
Szijjártó Péter beszámolt a kormány határ menti gazdaságfejlesztési programjáról, amely hat országban segíti a magyar közösség tagjait a szülőföldön történő boldogulásban. A Vajdaságban 2016 óta 6200 győztes pályázatot hirdettek összesen mintegy 10 milliárd forint értékben, emellett a kabinet 23 nagy mezőgazdasági, illetve ipari beruházást is támogat 30 milliárd forint értékben. Tájékoztatása alapján Kárpátalján több mint 16 ezer pályázatot támogattak 8,5 milliárd forint értékben, a Muravidéken eddig 155 pályázó nyert összesen 487 millió forint értékben, a Drávaszögben 140 pályázaton félmilliárd forintot fizettek ki, emellett Erdélyben idén egymilliárd forintot osztanak ki, a Felvidéken pedig 5 milliárd forintos keret áll rendelkezésre.
A miniszter beszámolt arról is, hogy politikai megállapodás született egy Budapest és Kolozsvár közötti gyorsvasút megépítésének előkészületeiről, ami iránt Kína kifejezett érdeklődést mutat finanszírozási és technológiai szempontból. Szávay István (Jobbik) egyebek mellett arra sürgette a kormányt, hogy diplomáciai úton készüljön fel időben a trianoni döntés századik évfordulójára történő méltó megemlékezésre. Szijjártó Péter válaszában úgy fogalmazott, a kabinet ebben a kérdésben a lehető legnagyobb körültekintéssel úgy akar eljárni, hogy se a kétoldalú kapcsolatok, se a „nemzeti büszkeségünk” ne sérüljön. „A kabinet ezért minden lépést egyeztet a határon túli magyar pártokkal” – tette hozzá a tárcavezető.
Ukrajna külügyminisztere csütörtökön azt mondta, hogy Oroszország többször is megsértette saját háromnapos tűzszünetét órákkal annak kezdete után, és „bohózatnak” nevezte a kezdeményezést, míg Moszkva szerint Kijev folytatta a harcokat.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Az Orbán-kormány „őszödi beszédeként” harangozott be a napokban Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke egy hangfelvételt, amelyet csütörtökön hozott nyilvánosságra a Facebook-oldalán.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén tartott szavazásán támogatta az élőhelyvédelmi irányelv módosítását célzó európai bizottsági javaslatot annak érdekében, hogy az uniós farkasvédelmi státuszt összhangba hozza a vonatkozó Berni Egyezménnyel.
Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, frakcióvezetője lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul – jelentette be csütörtökön Dobrev Klára.
Az Egyesült Államok és Európa ugyanazon „civilizációs csapat” tagja, kultúrájuk szorosan összefonódik, de ez nem jelenti azt, hogy nem bírálhatják egymást – jelentette ki J. D. Vance amerikai alelnök szerdán Washingtonban.
A csütörtöki első két szavazáson sem sikerült pápát választaniuk a konklávéra összegyűlt bíborosoknak: a pápaválasztó gyűlésnek otthont adó vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből fekete füst szállt fel kelet-európai idő szerint nem sokkal egy óra előtt.
George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, a szélsőjobboldal államfőjelöltje megválasztása esetén népszavazást írna ki arról, hogy megtartsák-e a tavalyi elnökválasztás alkotmánybíróság által eltörölt második fordulóját.
Európának közösen kell megoldania a migráció ügyét, és jobb európai szabályozásra kell törekedni – jelentette ki Friedrich Merz új német kancellár szerdán Varsóban a Donald Tusk lengyel kormányfővel tartott közös sajtókonferencián.
Az Egyesült Államok és Izrael megvitatta annak lehetőségét, hogy Washington irányítsa a Gázai övezet háború utáni ideiglenes közigazgatását – közölte öt, az ügyet jól ismerő személy a Reut
szóljon hozzá!