Botrányt okozott Şoşoacă az Európai Parlamentben, ki kellett vezettetni (VIDEÓ)

Botrányhős. Diana Şoşoacă  az Európai Parlamentben ott folytatta, amit a bukarestiben abbahagyta •  Fotó: Videófelvétel

Botrányhős. Diana Şoşoacă az Európai Parlamentben ott folytatta, amit a bukarestiben abbahagyta

Fotó: Videófelvétel

Kivezettette az ülésvezető Diana Şoşoacă újdonsült román képviselőt az Európai parlament csütörtöki üléséről, miután az SOS Románia párt elnöke a bukaresti törvényhozásban megszokott stílusában botrányt okozott.

Krónika

2024. július 18., 11:592024. július 18., 11:59

Az EP csütörtökön szavaz arról, hogy újabb öt évig Ursula von der Leyen vezesse-e az Európai Bizottságot, előtte a választás kapcsán parlamenti vita zajlik.

Az incidensről készült felvételeken látható, hogy Şoşoacă felállt, majd két kézzel egy ortodox ikont a magasba tartva kiabálni kezdett.

A szélsőjobboldali képviselőnő azt kiabálta angolul, hogy „In God we trust!”, azaz Istenben bízunk, majd mikor a háznagy kivezette a teremből, szájkosarat csatolt fel, és továbbra is angolul azt kiabálta, hogy „Jogomban áll felszólalni, mert a románok megválasztottak!”.

">

Mint kiderült, nála volt a fekete hullazsák is, amelyet a román parlamentben egyszer már bemutatott, és amelyhez hasonlókba a vádjai szerint a politikusok döntései nyomán a koronavírus-járvány idején elhunyt áldozatokat tették.

„Embereket öltetek!” – vádaskodott Şoşoacă , miközben sikertelenül próbálták elvenni tőle a zsákot.

Mit ismeretes, Şoşoacă pártja frakción kívül maradt, miután magyar közbelépés nyomán nem vették fel a Szuverén Nemzetek Európáka nevű frakcióba.

Az incidenst Siegfried Mureşan román liberális párti képviselő úgy kommentálta: Şoşoacă nevetségessé tette magát.

korábban írtuk

Magyar kérésre elutasították Şoşoacă pártjának csatlakozását a Szuverén Nemzetek Európája EP-frakcióhoz
Magyar kérésre elutasították Şoşoacă pártjának csatlakozását a Szuverén Nemzetek Európája EP-frakcióhoz

Nem fogadták be az SOS Románia Pártot az újonnan alakult Szuverén Nemzetek Európája nevű európai parlamenti (EP-) frakcióba.

 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. január 28., kedd

Uniós biztos: Magyarországon még mindig jelentősek a jogállamisági aggályok

Ami Magyarországot illeti, még mindig jelentős jogállamisági aggályok merülnek fel, és az Európai Bizottság készen áll arra, hogy minden tagállamot támogasson a jogállamiságról szóló éves jelentés ajánlásainak végrehajtására irányuló erőfeszítéseikben.

Uniós biztos: Magyarországon még mindig jelentősek a jogállamisági aggályok
2025. január 28., kedd

Dánia úgy érzi, hogy Európa nagyon erősen támogatja Grönland kapcsán

Mette Frederiksen dán miniszterelnök berlini és párizsi látogatását követően kijelentette, hogy „nagyon erős támogatást” kapott európai kollégáitól Donald Trump amerikai elnök Grönlanddal kapcsolatos terveivel szemben.

Dánia úgy érzi, hogy Európa nagyon erősen támogatja Grönland kapcsán
2025. január 28., kedd

Magyarország: nem kedvelik annyira a románokat, mint amennyire a románok Magyarországot

A románok, szlovákok és szerbek is kedvezőbben ítélik meg Magyarországot, mint a magyarok a szomszédos országokat – derült ki a Nézőpont Intézet frissen közzétett kutatásából.

Magyarország: nem kedvelik annyira a románokat, mint amennyire a románok Magyarországot
2025. január 28., kedd

Zelenszkij szerint hiba volt, hogy Ukrajna lemondott az atomfegyverekről a Szovjetunió felbomlásakor

Tartós béke Oroszországgal csak az Egyesült Államok segítségével érhető el – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egy interjúban, amelynek videofelvételét hétfő este közölte az ukrán elnöki hivatal.

Zelenszkij szerint hiba volt, hogy Ukrajna lemondott az atomfegyverekről a Szovjetunió felbomlásakor
2025. január 28., kedd

Lemondott a szerb miniszterelnök a tüntetések miatt

Benyújtotta lemondását Milos Vucevic szerb miniszterelnök kedden Belgrádban.

Lemondott a szerb miniszterelnök a tüntetések miatt
2025. január 28., kedd

Bánatos gombszemek: kiskutyákat találtak a NAV ellenőrei egy romániai járműben

Alig néhány hetes kutyakölyköket találtak a pénzügyőrök egy Romániában forgalomba írt kisbusz csomagterében – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhatóság (NAV) kedden a Facebook-oldalán egy videós posztban, amelynek a Bánatos gombszemek címet adták.

Bánatos gombszemek: kiskutyákat találtak a NAV ellenőrei egy romániai járműben
2025. január 28., kedd

Többen megsebesültek az éjszakai orosz légitámadásokban az ukrán hatóságok szerint

Harkivban ketten, Odesszában négyen megsebesültek a kedd éjszakai orosz dróntámadás következtében, lakóházakat, üzemeket, infrastrukturális objektumokat ért találat a helyi hatóságok vezetőinek beszámolói szerint, amelyeket az Ukrajinszka Pravda idézett.

Többen megsebesültek az éjszakai orosz légitámadásokban az ukrán hatóságok szerint
2025. január 28., kedd

Bővíti Grönland autonómiáját Dánia az amerikai nyomás miatt

Dánia erősebben kíván fellépni a grönlandiakkal szembeni hátrányos megkülönböztetés, illetve rasszizmus ellen – közölte hétfőn a koppenhágai bevándorlási és integrációs minisztérium.

Bővíti Grönland autonómiáját Dánia az amerikai nyomás miatt
2025. január 28., kedd

Izrael: nyolcan halottak lehetnek a Hamász fogságában levő túszok közül

Az izraeli kormányszóvivő szerint a Hamász által az Izraellel kötött tűzszüneti megállapodás első szakaszában szabadon engedendő túszok közül nyolcan meghaltak.

Izrael: nyolcan halottak lehetnek a Hamász fogságában levő túszok közül
2025. január 28., kedd

Elnökválasztás: pontosították az urnazárás időpontját

A májusi elnökválasztáson három napon át szavazhatnak a külföldön élő román állampolgárok az összesen 950 külképviseleti szavazóhelyiségben.

Elnökválasztás: pontosították az urnazárás időpontját