„Nagyon sötét jelzés”: hevesen reagált a Nyugat Moszkva lépésére

•  Fotó: Facebook/The White House

Fotó: Facebook/The White House

Joe Biden amerikai elnök rendeletben tiltja meg, hogy bármely amerikai állampolgár új kereskedelmi tevékenységet kezdeményezzen, vagy befektessen a Vlagyimir Putyin orosz elnök által elismert délkelet-ukrajnai szakadár régiókban.

MTI

2022. február 22., 00:102022. február 22., 00:10

2022. február 22., 00:192022. február 22., 00:19

Jen Psaki, a Fehér Ház szóvivője közleményében azt írta: a rendelet „felhatalmazást ad arra is, hogy szankciókat vezessenek be bármely olyan személlyel szemben, aki úgy dönt, hogy Ukrajna e területein tevékenykedik”. Az Egyesült Államok számított erre a lépésre Oroszország részéről és „kész azonnal reagálni” – tette hozzá a szóvivő.

Psaki felhívta a figyelmet, hogy a mostani szankciók elkülönülnek azoktól „a gyors és súlyos gazdasági intézkedésektől”, amelyeket Amerika a szövetségesekkel és partnereivel egyeztetve arra az esetre készített elő, ha Oroszország megtámadná Ukrajnát.

A szóvivő hozzátette, hogy továbbra is folyamatosan konzultálnak a szövetségeseikkel és partnereikkel a következő lépésekről és az ukrán határ mentén zajló eszkalációról. A közlemény szerint a Biden vezette kabinet hamarosan további intézkedéseket is bejelent, amiért „Oroszország kirívóan megsértette nemzetközi kötelezettségvállalásait”. A Fehér Ház azt is közölte, hogy Biden telefonon egyeztetett Emmanuel Macron francia államfővel, valamint Olaf Scholz német kancellárral. Az amerikai elnök Vlagyimir Putyin bejelentése után szintén telefonon tárgyalt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel is.

A „Donyecki Népköztársaság” és a „Luhanszki Népköztársaság” elismerése aláássa Ukrajna önállóságát és területi egységét, erodálja a kelet-ukrajnai konfliktus megoldására irányuló erőfeszítéseket, és megsérti a minszki megállapodásokat, amelyeknek Oroszország is részes fele; Donyeck és Luhanszk Ukrajna része – jelentette ki Jens Stoltenberg a NATO főtitkára hétfői közleményében. „Elítélem Oroszország azon döntését, hogy elismeri az önjelölt »Donyecki Népköztársaság» és »Luhanszki Népköztársaság» függetlenségét” – fogalmazott Stoltenberg. Emlékeztetett: 2015-ben az ENSZ Biztonsági Tanácsa – amelynek tagja Oroszország is – megerősítette, hogy teljes mértékben tiszteletben tartja Ukrajna önállóságát, függetlenségét és területi egységét.

Kijelentette: Moszkva továbbra is szítja a kelet-ukrajnai konfliktust azzal, hogy pénzügyi és katonai támogatást nyújt a szakadároknak. Megpróbál ürügyet teremteni arra is, hogy ismét megtámadja Ukrajnát.

A főtitkár hangsúlyozta: a NATO támogatja Ukrajna szuverenitását és területi integritását a nemzetközileg elismert határain belül. „A szövetségesek a lehető leghatározottabban sürgetik Oroszországot, hogy válassza a diplomácia útjait, és haladéktalanul hagyjon fel a csapatösszevonással Ukrajna területén és környékén, továbbá vonja ki haderejét Ukrajnából a nemzetközi kötelezettségvállalásainak megfelelően” – tette hozzá Stoltenberg.

Oroszország megsérti a nemzetközi jogot a donyecki és luhanszki szakadár területek elismerésével– jelentette ki hétfőn Boris Johnson. A brit miniszterelnök – akit a koronavírus-járvány kezelésének új stratégiáját vázoló sajtótájékoztatója közben ért Putyin bejelentésének híre – a sajtóértekezlet témájától eltérve közölte: a két szakadár térség orosz elismerése a nemzetközi jog megsértése mellett Ukrajna szuverenitásának és területi integritásának „égbekiáltó megsértését is jelenti”.

Boris Johnson szerint Putyin lépése a kelet-ukrajnai válság rendezését szolgáló minszki megállapodások, az egész minszki folyamat semmissé tételével ér fel, és „nagyon rossz előjel, nagyon sötét jelzés”.

Liz Truss brit külügyminiszter a Twitteren közzétett hétfő esti nyilatkozatában szintén annak a véleményének adott hangot, hogy a szakadár ukrán térségek elismerésével Oroszország felháborító módon figyelmen kívül hagyja a minszki megállapodásokból eredő saját kötelezettségeit is. Truss szerint az orosz elnök lépése újabb támadás Ukrajna szuverenitása és területi integritása ellen, egyben az ENSZ alapokmányának megsértését és a minszki folyamat végét jelenti. A brit külügyminiszter szerint mindez azt is jelzi, hogy Oroszország a párbeszéd helyett a konfrontációt választotta. Liz Truss közölte: nem maradhat büntetlenül, hogy Oroszország megsérti saját nemzetközi kötelezettségeit, és a brit kormány válaszul már kedden újabb szankciókat jelent be Moszkvával szemben.

korábban írtuk

Putyin új frontot nyit Ukrajna államiságának megkérdőjelezésével, a szakadár területek elismerésével
Putyin új frontot nyit Ukrajna államiságának megkérdőjelezésével, a szakadár területek elismerésével

Vlagyimir Putyin elismeri a kelet-ukrajnai szakadár területek függetlenségét. Az orosz elnök hétfő este megkérdőjelezte Ukrajna államiságát, és „ősi orosz földnek” nevezte a Donyec-menti térségeket.

Emmanuel Macron francia államfő elítélte Vlagyimir Putyin orosz elnök döntését a délkelet-ukrajnai szakadár területek függetlenségének elismeréséről és „célzott európai szankciókat” szorgalmazott Moszkvával szemben. A párizsi elnöki hivatal közleménye szerint a francia elnök az ENSZ Biztonsági Tanácsának sürgős összehívását is kérte, amiért Oroszország „egyoldalúan megsértette a nemzetközi kötelezettségvállalásait és Ukrajna szuverenitását”. Az Elysée-palota azt közölte, hogy Emmanuel Macron az este folyamán egyeztetett Joe Biden amerikai elnökkel és Olaf Scholz német kancellárral, miután összehívta a nemzeti biztonsági és védelmi tanács ülését.

Párizs szerint az ukrajnai válság „új dimenzióba” lépett azzal, hogy Vlagyimir Putyin elismerte az ukrajnai szakadár területeket. Az Elysée-palota korábban azt is jelezte: amikor kiderült, hogy Moszkva elismerni készül az ukrajnai szakadár területeket, a köztársasági elnök ismét egyeztetett telefonon Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, valamint két alkalommal Olaf Scholz német kancellárral és az uniós vezetők közül Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével és Ursula Von der Leyennel, az Európai Bizottság vezetőjével.

Magyarország részese a közös uniós álláspontnak

Orbán Viktor miniszterelnök hétfő este egyeztetett Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével, és egyértelművé tette, hogy Magyarország részese a közös uniós álláspontnak. Az egyeztetések folyamatosak – közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI-vel.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Az ukrán biztonsági szolgálat azt állítja, magyar kémhálózatot leplezett le

Új szintre lépett az Ukrajna és Magyarország között a Kárpátalján élő őshonos magyar közösség jogfosztása nyomán kialakult konfliktus: az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) pénteken azt állította, hogy magyar „kémhálózatot” leplezett le Kárpátalján.

Az ukrán biztonsági szolgálat azt állítja, magyar kémhálózatot leplezett le
2025. május 09., péntek

XIV. Leó pápa, a matematikus-szerzetes

Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új fejének, aki XIV. Leó pápa néven fog uralkodni. De mit is lehet tudni az új egyházfőről?

XIV. Leó pápa, a matematikus-szerzetes
XIV. Leó pápa, a matematikus-szerzetes
2025. május 09., péntek

XIV. Leó pápa, a matematikus-szerzetes

2025. május 09., péntek

Netanjahu: Amerika nélkül is megvédjük magunkat a húszik ellen

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök fogadkozott, hogy Izrael egyedül is megvédi magát a jemeni húszi lázadók ellen, miután Donald Trump amerikai elnök megállapodást kötött az Irán által támogatott csoporttal.

Netanjahu: Amerika nélkül is megvédjük magunkat a húszik ellen
2025. május 09., péntek

Újdelhi szerint Pakisztán drónokkal és tüzérséggel támadta Indiát, de ezt a pakisztániak tagadják

Az indiai hadsereg azt állítja, hogy az éjszaka folyamán több pakisztáni dróntámadást és egyéb lövedékekkel végrehajtott támadást is visszavertek a közös határ mentén.

Újdelhi szerint Pakisztán drónokkal és tüzérséggel támadta Indiát, de ezt a pakisztániak tagadják
2025. május 09., péntek

Ukrajna szerint az oroszok sokszor megsértették a tűzszünetet, Trump 30 napos fegyvernyugvást követel és szankciókkal fenyeget

Ukrajna külügyminisztere csütörtökön azt mondta, hogy Oroszország többször is megsértette saját háromnapos tűzszünetét órákkal annak kezdete után, és „bohózatnak” nevezte a kezdeményezést, míg Moszkva szerint Kijev folytatta a harcokat.

Ukrajna szerint az oroszok sokszor megsértették a tűzszünetet, Trump 30 napos fegyvernyugvást követel és szankciókkal fenyeget
2025. május 08., csütörtök

Habemus papam! Amerikai bíborost választottak Róma püspökévé

Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.

Habemus papam! Amerikai bíborost választottak Róma püspökévé
2025. május 08., csütörtök

„Leleplezés”: a Tisza Párt elnöke szerint az Orbán-kormánynak azért kell mennie, mert ütőképes hadsereget akar

Az Orbán-kormány „őszödi beszédeként” harangozott be a napokban Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke egy hangfelvételt, amelyet csütörtökön hozott nyilvánosságra a Facebook-oldalán.

„Leleplezés”: a Tisza Párt elnöke szerint az Orbán-kormánynak azért kell mennie, mert ütőképes hadsereget akar
2025. május 08., csütörtök

Az EP enyhítette a farkasok uniós védelmi státuszát

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén tartott szavazásán támogatta az élőhelyvédelmi irányelv módosítását célzó európai bizottsági javaslatot annak érdekében, hogy az uniós farkasvédelmi státuszt összhangba hozza a vonatkozó Berni Egyezménnyel.

Az EP enyhítette a farkasok uniós védelmi státuszát
2025. május 08., csütörtök

Itt a vége: Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől és a házasságából is

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, frakcióvezetője lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul – jelentette be csütörtökön Dobrev Klára.

Itt a vége: Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől és a házasságából is
2025. május 08., csütörtök

Vance: Európának jobban ki kell vennie a részét a védelemből, vigyázni kell a demokráciára

Az Egyesült Államok és Európa ugyanazon „civilizációs csapat” tagja, kultúrájuk szorosan összefonódik, de ez nem jelenti azt, hogy nem bírálhatják egymást – jelentette ki J. D. Vance amerikai alelnök szerdán Washingtonban.

Vance: Európának jobban ki kell vennie a részét a védelemből, vigyázni kell a demokráciára