Bevonulnak. Izrael tartósan ott kíván maradni a hamarosan megszállni tervezett gázai területeken
Fotó: Facebook/Izraeli hadsereg
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerint a Gázai övezet lakosságát át fogják telepíteni a régió déli részére, miután biztonsági kabinetje jóváhagyta az enklávéban végrehajtandó kiterjesztett katonai műveletet, amelyet egy miniszter a terület „meghódításának” terveként jellemzett.
2025. május 06., 09:322025. május 06., 09:32
A hétfő hajnali szavazás órákkal azután történt, hogy az izraeli hadsereg közölte, hogy több tízezer tartalékost mozgósít, megerősítve ezzel az ostromlott palesztin területen való műveleti kapacitását.
„Egy dolog világos lesz: nem lesz ki-bejvonulás” – mondta Netanjahu az X-en közzétett hétfői videoüzenetében.
– szögezte le a CNN szerint.
„A lakosságot elköltöztetjük, hogy megvédjük” – mondta Netanjahu a „fokozott intenzitású műveletről”.
Egy magas rangú izraeli biztonsági tisztségviselő korábban azt mondta, hogy a „Gedeon szekerei” elnevezésű gázai hadműveletet a biztonsági kabinet egyhangúlag hagyta jóvá azzal a céllal, hogy megfékezzék a Hamászt és biztosítsák a túszok szabadon bocsátását.
A tervet Donald Trump amerikai elnök jövő heti közel-keleti látogatása után hajtanák végre, hogy „lehetőséget biztosítsanak” a túszalkura – tette hozzá a tisztségviselő.
„Ha nem születik túszalku, a Gedeon szekerei hadművelet teljes erővel megkezdődik, és nem áll meg, amíg minden célját el nem éri” – szögezte le.
A terv tehát az, hogy
– mondta a tisztségviselő, hozzátéve, hogy a hadsereg „minden elfoglalt területen ott marad”.
„Izrael semmilyen ideiglenes vagy állandó megállapodás nyomán nem fogja kiüríteni a Gáza körüli biztonsági pufferzónát, amelynek célja az izraeli közösségek védelme és a Hamász részére történő fegyvercsempészet megakadályozása” – mondta a tisztségviselő.
„A Gázai övezetbe való nagyszabású bevonulás előestéjén vagyunk a vezérkar ajánlása alapján” – mondta videoüzenetében Netanjahu, hozzátéve, hogy katonai tisztségviselők közölték vele, hogy itt az ideje „megkezdeni a végső lépéseket”.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök válaszcsapást ígért a húszik ellen, miután egy, a jemeni terrorszervezet által kilőtt rakéta csapódott be Izrael fő repülőterének területén.
A hadsereg legfőbb szóvivője, Effi Defrin dandártábornok szerint
Éppen egy héttel azután nyilatkozott, hogy Netanjahu azt mondta, a háború „legfőbb célja” Izrael ellenségeinek legyőzése, nem pedig a túszok visszaadása.
„A hadművelet legfőbb célja a túszok visszatérése. Utána a Hamász uralmának összeomlása, legyőzése és leigázása, de mindenekelőtt a túszok visszatérése” – mondta Defrin a túszok családjainak szóló üzenetére vonatkozó kérdésre válaszolva.
A katonai szóvivőt gyorsan elítélte az izraeli nemzetbiztonsági miniszter, Itamar Ben Gvir, aki szerint Defrin „azt képzeli, hogy a hadsereg a politikai szint felett áll”.
Közben Becálel Szmotrics radikális jobboldali izraeli pénzügyminiszter hétfőn azt mondta, hogy
Gáza annektálása lehetséges, és ha a hadsereg egyszer kiterjeszti műveleteit az enklávéban, nem fog visszavonulni, még akkor sem, ha a Hamász beleegyezik egy újabb túszalkuba – mondta egy jeruzsálemi konferencián, utalva a biztonsági kabinet döntésére.
„Amint meghódítjuk és maradunk, beszélhetünk (a Gáza feletti) szuverenitásról. De nem követeltem, hogy ez is szerepeljen a háborús célok között” – tette hozzá. „Amint a manőver elkezdődik – nem lesz visszavonulás az elfoglalt területekről, még túszokért cserébe sem” – hangsúlyozta.
Brian Hughes, a washingtoni Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője a CNN-nek arra a kérdésre, hogy az Egyesült Államok helyesli-e az új izraeli tervet, leszögezte:
A harcok kiterjesztése mindazonáltal fokozatos lesz, hogy esélyt adjanak egy megújított tűzszüneti és túszszabadítási megállapodásra Donald Trump amerikai elnök május közepi, a térségben tett látogatása előtt – mondták a tisztségviselők.
Trump a tervek szerint a jövő héten Szaúd-Arábiába, az Egyesült Arab Emírségekbe és Katarba látogat, de Izraelben egyelőre nem tervez megállót.
Odacsapott Izrael a húsziknak
Izrael a Tel-Aviv melletti Ben Gurion repülőterének térségét ért támadást követően válaszcsapást mért hétfőn a jemeni húszi lázadók állásaira egyebek között Hodeida kikötőjében – közölte az izraeli hadsereg.
A tájékoztatás szerint a csapások mind katonai, mind pénzügyi értelemben meggyengítik az Irán hátszelét élvező lázadókat. Az izraeli hadsereg rámutatott, hogy a nyugati fekvésű Hodeida kikötőjét iráni fegyverek szállítására használják. Mindemellett a várostól 50 kilométerre keletre található Badsilban is csapást mértek egy betongyárra, amelyet katonai létesítmények építéséhez használtak a felkelők.
A ynet hírportál szerint a hétfői légicsapás az Egyesült Államokkal összehangolva történt.
A húszik által ellenőrzött el-Maszíra televízió amerikai és izraeli csapásokról jelentett Hodeida kikötője ellen. Badsilban pedig szemtanúk erős robbanásokról számoltak be, mondván, hogy lángokat és füstöt láttak a betongyárból felszállni, ahová több mentőautót is riasztottak. Feltehetőleg áldozatok is vannak.
Vasárnap délelőtt becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében, Izrael középső részén. A rakéta becsapódását követően számos légitársaság hosszabb-rövidebb időre lemondta izraeli járatait. Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök határozott fellépést ígért, és közölte, hogy Izrael csatlakozni fog az Egyesült Államokhoz a jemeni húszi csoport elleni fellépésben.
Oroszország szerint Ukrajna már a második egymást követő éjszaka indított dróntámadást Moszkva ellen keddre virradóra.
Moszkva még mindig azt sérelmezi, hogy a szélsőjobboldali Călin Georgescu nem állhatott rajthoz a megismételt romániai elnökválasztás egyébként egy szintén szélsőjobboldali jelölt, George Simion által megnyert első fordulójában.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök válaszcsapást ígért a húszik ellen, miután egy, a jemeni terrorszervezet által kilőtt rakéta csapódott be Izrael fő repülőterének területén.
Gratulált George Simionnak, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökének és a szélsőjobboldal elnökjelöltjének a megismételt elnökválasztás első fordulójában aratott győzelemhez Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes.
George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, a szélsőjobboldali pártok jelöltje elsősorban Nyugat-Európában és Oroszországban tarolt a külföldön élő románok körőben a megismételt elnökválasztás vasárnapi első fordulójában.
Az Egyesült Államok fontolóra veheti további szankciók bevezetését Oroszországgal szemben, ha nem sikerül békemegállapodást kötnie Ukrajnával a háború befejezéséről – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök vasárnap az <a href="https://www.nbcnews.com/meet-the-press/video/full-interview-president-trump-says-he-l
Donald Trump amerikai elnök szerint eljöhet az az idő, amikor az Egyesült Államok felhagy a békeközvetítéssel az ukrajnai háború megállítása érdekében, de, hogy ez mikor történhet meg egyelőre nem árulta el.
Oroszországnak minden szükséges ereje megvan ahhoz, hogy sikeresen befejezze az ukrajnai „különleges műveletet” nukleáris fegyverek bevetése nélkül, bárhogyan is provokálják erre – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök.
Vasárnap délelőtt becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében, Izrael középső részén.
Hogy mit gondolnak a magyarok, azt nem a kijevi elnök és nem a brüsszeli bürokraták döntik el – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök az X közösségi felületen.
szóljon hozzá!