Szilágyi Péter felidézte, hogy a száz évvel ezelőtt a Kárpát-medencében baljósan megkonduló harangok egy új világrend kezdetét jelezték. „Elvesztettük országunk területének kétharmadát, honfitársaink fele más országba kényszerült, családok hulltak szét, a Trianon palotában hozott döntés emberéletekre nyomta rá a pecsétjét” – jelentette ki. Hozzátette, ilyen példátlan igazságtalanságot egy nemzet sem kényszerült elviselni a történelemben, de nincs is még egy olyan nép, amely megmaradt volna egy ilyen csapás után. Száz év alatt azonban nagyot fordult az idő kereke, ez a majdnem három emberöltő megmutatta, van még dolgunk az európai népek között.

Kiemelte, ugyan országhatárok választanak el bennünket, de a magyar szó a magyarországi, a felvidéki, kárpátaljai, erdélyi, délvidéki és őrvidéki magyarnak is ugyanazt jelentette 1920-ban és ugyanazt jelenti ma is. „Ugyanazt a himnuszt énekeljük, ugyanazt a miatyánkot mondjuk a templomban, ugyanazért a nemzetért vagyunk felelősek” – hangoztatta. Szilágyi Péter közölte: „az a feladatunk, hogy ezt az összetartozást továbbra is minél több területen megjelenítsük, a mindennapokban is egységes nemzetben gondolkodjunk, egységes nemzetként cselekedjünk”.

Móring József Attila, a térség kereszténydemokrata országgyűlési képviselője azt mondta, hogy a lengyeltóti Trianon-emlékmű nemcsak az emlékezésnek, a magyarságunk előtti tisztelgés fontosságának a jele, hanem a büszkeségé is, hiszen „hiába tépték le a nemzet kétharmadát, ez a nemzet él és élni akar”. Zsombok Lajos (Fidesz-KDNP), Lengyeltóti polgármestere arra hívta fel a figyelmet, hogy ma már a negyedik generáció teszi fel még mindig ugyanazt a kérdést, hogy miért mérte Magyarországra ezt a mérhetetlenül igazságtalan döntést a sors. Közölte, Farkaslaki Jakab György és Pap Lajos alkotása arról tesz hitet, hogy a hazánk nem darabokból összetákolt valami, hanem egy test, amit nem lehet csak úgy vagdalni, toldani. „A szobor által mi, lengyeltótiak is büszkén üzenhetjük mostantól a világnak: egy test a mi hazánk” – fűzte hozzá.