Békéltetne. Biden szerint a politikai nézeteltéréseket nem szabad erőszakkal rendezni
Fotó: X/Joe Biden
A politikai erőszak elfogadhatatlan, normalizálni kell a hangnemet, és csökkenteni kell a politikai viták hevességét – így reagált Joe Biden amerikai elnök vasárnap esti beszédében a Donald Trump korábbi elnök elleni szombati merényletkísérletre.
2024. július 15., 08:002024. július 15., 08:00
Joe Biden elnök vasárnap este azzal kezdte a Fehér Ház Ovális Irodájában mondott beszédét, hogy hangsúlyozta: „csökkenteni kell a hőmérsékletet” a politikában.
„Arról szeretnék ma este beszélni Önöknek, hogy
– mondta.
„A Donald Trump pennsylvaniai nagygyűlésén történt tegnapi lövöldözés mindannyiunkat arra szólít, hogy tegyünk egy lépést hátra, vegyük számba, hol tartunk, hogyan haladunk innen tovább” – tette hozzá.
A korábbi súlyos, közszereplők elleni támadásokat felsorolva azt mondta, hogy
„Amerikában nincs helye az ilyen jellegű erőszaknak. Bármilyen erőszaknak. Pont. Nincs kivétel. Nem engedhetjük meg, hogy ez az erőszak normalizálódjon” – mondta Biden.
Az isteni beavatkozás segített neki túlélni a merényletkísérletet a pennsylvaniai kampánygyűlésen – erről írt Donald Trump volt amerikai elnök, republikánus elnökjelölt vasárnap a közösségi médiában megosztott bejegyzésében.
A korábbi támadások között említette a 2021. január 6-i, a Capitolium elleni támadást és Nancy Pelosi korábbi demokrata párti házelnök férjének megverését.
Az elnök arra kérte az amerikaiakat, hogy lépjenek ki a silójukból, ahol csak olyan véleményeket hallanak, amelyekkel egyetértenek.
„Amerikában mindenkit méltósággal és tisztelettel kezeltek, és a gyűlöletnek nem lehet biztos menedéke” – mondta, utalva arra, hogy az Egyesült Államok miért „különleges”.
– tette hozzá.
Az elnök szerint az egység Amerika „legnehezebben elérhető célja”, és hozzátette, hogy semmi sem fontosabb az ország számára, „mint az összetartás”.
„Meg tudjuk csinálni” – mondta.
A világ számos állami vezetője elítélte vasárnap a Donald Trump korábbi amerikai elnök ellen helyi idő szerint szombaton elkövetett merényletkísérletet.
Biden beszédében az alapító atyák demokráciáról alkotott vízióját idézte, kifejtve ezzel azt, ami újraválasztási kampányának központi tétele lett.
„Alapítóink megértették a szenvedély erejét. Ezért olyan demokráciát hoztak létre, amely esélyt ad az észnek és a kiegyensúlyozottságnak a nyers erővel szemben” – mondta. „Ilyen Amerikának kell lennünk, egy olyan amerikai demokráciának, ahol az érvek jóhiszeműen hangzanak el, egy olyan amerikai demokráciának, ahol a jogállamiságot tiszteletben tartják. Egy olyan amerikai demokráciának, ahol a tisztesség, a méltóság, a fair play nem csupán fogalmak, hanem élő, lélegző valóságok” - hangoztatta
Rámutatott:
„A nézeteltérés elkerülhetetlen, és az amerikai demokrácia az emberi természet része” – mondta Biden. „De a politika soha nem lehet szó szerint csatatér vagy – Isten ments – gyilkos mező” – tette gozzá.
Biden szerint a választások közeledtével „mindannyiunkra fokozott teher hárul annak biztosítása érdekében, hogy bármilyen erősek is legyenek meggyőződéseink, soha ne süllyedjünk erőszakba”.
Hozzátette, hogy a héten sorra kerülő republikánus nemzeti konvencióval kapcsolatban „nincs kétségem afelől, hogy kritizálni fogják a teljesítményemet, és felajánlják a saját elképzeléseiket az országról. A héten utazni fogok, és a mi eredményeink és elképzeléseink mellett fogok érvelni”.
– tette hozzá később Biden. Az elnök láthatóan azt akarta mondani, hogy a politikai nézeteltéréseket a szavazóurnáknál kell rendezni, de rosszul fogalmazott.
„Az Amerika megváltoztatásának hatalma mindig az emberek kezében kell, hogy legyen, nem pedig egy leendő merénylő kezében” – mondta.
Donald Trumpot támadás érte Pennsylvania állambeli választási gyűlésén szombaton, a biztonsági személyzet és a hatóságok közbelépése után a republikánus elnökjelöltet védőgyűrűben vitték le a színpadról.
Egyébként a CNN szerint
Azt nem tudni, hogy más vizsgálatokat is elvégeztek-e rajta.
Pillanatokkal azután, hogy szombaton a pennsylvaniai Butlerben tartott nagygyűlésen rálőttek, a volt elnök arcán és fülén vér látszott, amikor lesietett a színpadról. Később azt mondta, hogy a fülét találták el.
Donald Trumpra a pennsylvaniai Butlerben tartott kampánygyűlésen lőtt rá egy 20 éves férfi. A merénylő több lövést is leadott a volt elnökre, aki csak könnyebben sebesült meg. Egy másik ember viszont meghalt a támadásban és ketten életveszélyesen megsebesültek. A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) Trump elleni gyilkossági kísérletként kezeli az ügyet. A támadóval a helyszínen végeztek a hatóságok.
Farkas Bertalan és Kapu Tibor kutatóűrhajósok vehették át a Magyar Szent István Rend kitüntetést az augusztus 20-i állami ünnepen Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.
Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.
Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.
Izrael az összes, Gázában fogva tartott 50 túsz szabadon bocsátását követeli – jelentette be egy izraeli tisztségviselő, ami kétségessé teszi, hogy Izrael elfogadja-e a Hamász által hétfőn elfogadott, 60 napos tűzszünetre vonatkozó új javaslatot.
Donald Trump szerint Ukrajna számára a Krím visszaszerzése és a NATO-tagság lehetetlen, de biztonsági garanciákra számíthat – az amerikai elnök erről kedden beszélt az ukrán elnökkel és európai vezetőkkel tartott csúcstalálkozóját értékelve.
Magyarország üdvözli a Trump-Putyin tárgyaláson megtett lépéseket és támogatja a további tárgyalási folyamatot, ugyanakkor egy Európa-Oroszország csúcstalálkozót is szorgalmaz.
Moszkva nem utasít el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnaikonfliktus megoldására, beleértve a kétoldalú és háromoldalú formátumokat is – jelentette ki Szergej Lavrov külügyminiszter kedden.
Akár Magyarország is helyszínül szolgálhat a Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti közvetlen béketárgyalásoknak.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet elfogadta a regionális közvetítők legújabb javaslatát a gázai tűzszünetről és a túszok szabadon bocsátásáról Izraellel, közölte a BBC-vel a palesztin fegyveres csoport egyik forrása.
Elérhetővé vált egy békemegállapodás az ukrajnai háború lezárására – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök európai vezetőkkel és a NATO főtitkárával tartott megbeszélésének sajtónyilvános részén.
szóljon hozzá!