Súlyos vádak miatt tiltották ki hosszú időre Moldovából Cristian Rizea volt román szociáldemokrata párti (PSD) képviselőt, aki a rá korrupció miatt kirótt, négy év nyolc hónapos szabadságvesztés letöltése elől próbált menedéket keresni a Pruton túli országban.
2023. május 01., 12:052023. május 01., 12:05
2023. május 01., 12:132023. május 01., 12:13
A moldovai hatóságok gyakorlatilag azt állítják, hogy Rizea részese lett volna egy, a kormány megdöntésére irányuló puccsnak.
A moldovai belügyminisztérium vonatkozó dokumentumát a G4Media idézte, amely szerint a volt képviselőt azzal vádolják, hogy
Rizea továbbá állítólag „aláásta és elnyomta” az ország szuverenitását, függetlenségét és területi integritását, valamint „bűncselekményi elemeket tartalmazó tevékenységeket” és „az állambiztonságra különös veszélyt jelentőnek minősített tevékenységeket” folytatott.
Mint megírtuk, Rizeát csütörtökön este adták át a moldovai hatóságok a romániai illetékeseknek.
A korrupcióellenes ügyészek befolyással üzérkedés, pénzmosás és hamis tanúzásra való felbujtás gyanúja miatt állították bíróság elé Rizeát. A DNA azzal vádolta, hogy 2009-ben két részletben összesen 300 ezer eurót kapott egy Lucian Colţea nevű, amerikai állampolgárságú üzletembertől azért, hogy közbenjárjon az állami protokollalapnál, valamint Chiajna község önkormányzatánál egy bukaresti telek visszaszolgáltatásának felgyorsítása érdekében. Rizea az ártatlanságát hangoztatta.
Rizea ugyanakkor Moldovába szökött, ahol a moldovai állampolgárásgot is megszerezte. A moldovai főügyészség ugyanakkor büntetőeljárást indított ellene az állampolgárság megszerzésének folyamata során tett hamis nyilatkozat miatt, elhallgatta ugyanis, hogy Romániában büntetőeljárás zajlik ellene.
Ennek nyomán
Mint arról beszámoltunk, a moldovai államfő, Maia Sandu többször is azzal vádolta meg Oroszországot, hogy helyi, oroszbarát politikusok – konkrétan Ilan Șor oligarcha – segítségével utcai rendzavarásokba torkolló ellenzéki tüntetések útján próbálta megbuktatni a Nyugat-barát moldovai kormányt, hogy egy oroszpárti kabinetet ültessen a helyébe.
A moldovai hatóságok által Rizea kitoloncolására felhozott indokok alapján az a következtetés vonható le, hogy a román politikus is részese lehetett ezen törekvéseknek.
A NATO-tagországok elítélték Oroszország „válogatás nélküli csapásait” Ukrajnában, és megerősítették elkötelezettségüket Ukrajna védelmének további erősítése mellett.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a moszkvai propaganda befolyásolta Ferenc pápát abban, hogy bíráljon egy új ukrán törvényt – jelentette szerdán a Kathpress osztrák katolikus hírügynökség.
Az orosz hadsereg mintegy 30 ezer katonát csoportosított át a Kurszki régió térségébe az ukrán betörés nyomán – jelentette ki Olekszandr Szirszkij ukrán főparancsnok.
Egy magyar nemzetiségű férfit vettek őrizetbe az amerikai hatóságok Oroszországba irányuló, tiltott exporttevékenység gyanúja miatt – közölte az amerikai igazságügyi minisztérium.
Washington értékelése szerint a korábbinál intenzívebb hétvégi harcok Izrael és a libanoni Hezbollah között nem egy szélesebb regionális konfliktus jelei.
Új, a korábbinál szűkebb tartalmú vádat emelt Donald Trump ellen a 2020-as elnökválasztáshoz kapcsolódó ügyben Jack Smith különleges ügyész kedden.
Az Egyesült Államok nem keresi a konfliktust Oroszországgal, pusztán támogat egy országot, Ukrajnát, amelyet támadás ért – reagált az amerikai védelmi minisztérium szóvivője az orosz külügyminiszter-helyettes szavaira.
Budapest Főváros Kormányhivatalának adott igazat ítéletében a Fővárosi Törvényszék, amely szerint jogsértő a XIII. kerületi Horn Gyula sétány elnevezése, ezért hatályon kívül helyezte a Fővárosi Közgyűlés erről szóló rendelkezését.
Fennáll a nukleáris incidens veszélye a kurszki atomerőműnél – jelentette ki Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója, miután kedden az Ukrajnával határos Kurszk megyében felkereste a Kurcsatovban működő létesítményt.
A holland kormány koronavírus elleni oltási kampányt indított a 60 év felettiek, valamint a rossz egészségi állapotú fiatalabbak számára, az első értesítéseket már kézbesítették az érintett lakosság számára – tájékoztatott a Dutch News hírportál kedden.
szóljon hozzá!