Az utolsó amerikai katona elhagyja Afganisztánt
Fotó: U. S. Central Command
Fedélzetén katonákkal és a még Kabulban maradt diplomáciai személyzettel az utolsó amerikai katonai repülőgépek is elhagyták Afganisztánt – jelentette be a washingtoni védelmi minisztérium hétfői sajtótájékoztatóján Frank McKenzie tábornok, a Közép- és Dél-Ázsiáért is felelős Középső Parancsnokság vezetője.
2021. augusztus 31., 08:282021. augusztus 31., 08:28
„Befejeztük az Afganisztánból történő kivonulást és az amerikai állampolgárok, harmadik országból származó állampolgárok és a kiszolgáltatott helyzetben lévő afgánok evakuálására irányuló missziót” – mondta a tábornok.
és a személyzet utolsó tagjait szállító repülőgép éppen most hagyja el az afgán légteret” – tette hozzá.
McKenzie azt mondta: „A ma esti kivonulás egyszerre jelenti az evakuálás katonai részének, de annak a közel 20 éves missziónak is a végét, amely Afganisztánban röviddel 2001. szeptember 11-e után elkezdődött.
– fogalmazott.
Amint arról korábban írtunk, az amerikai haderő augusztus 14-én kezdte meg az evakuálást, és az azóta eltelt 18 nap alatt 79 ezer civilt mentettek ki az országból a kabuli repülőtéren keresztül. Közülük hatezer amerikai állampolgár volt, 73 ezer pedig afgán civil és más országok állampolgára.
„Az amerikai és a koalíciós repülőgépek együtt több mint 123 ezer polgári személyt evakuáltak, és mindezt a repülőteret biztosító és működtető amerikai katonai szolgálatok tették lehetővé” – jegyezte meg Mckenzie.
A kabuli repülőtér gyors átadására készülnek az Afganisztánban két hete hatalomra került tálibok és a távozó amerikai erők – mondta a Reutersnak vasárnap egy tálib tisztségviselő.
A tábornok beszámolt arról, hogy a Kabulból induló utolsó öt evakuációs járatot a még Afganisztánban tartózkodó amerikai állampolgárok közül egy sem érte el, mert nem jutott el a repülőtérre, sőt, az utolsó járatok indulásakor már egyáltalán nem volt kit elvinni onnan.
Mint ismeretes, az Egyesült Államok tavaly, Donald Trump elnöksége idején állapodott meg az afgán kormány ellen harcoló tálibokkal a kivonulásról, közel húszévnyi katonai beavatkozás után. Az iszlamista lázadók viszonzásképpen megígérték, hogy felhagynak a fegyveres támadásokkal, és részt vesznek az afganisztáni felek közötti béketárgyalásokon. A tárgyalások mindazonáltal megrekedtek, nem sikerült kézzelfogható eredményt elérni, és a támadások sem szűntek meg.
Joe Biden amerikai elnök április közepén jelentette be, hogy az amerikai csapatok a New York-i terrortámadás huszadik évfordulójáig, idén szeptember 11-ig kivonulnak Afganisztánból, azonban később augusztus 31-re módosította az időpontot.
Egyre nagyobb területeket vontak uralmuk alá, kiszorítva az ellenállást alig tanúsító kormányerőket, végül augusztus 15-én harc nélkül vonultak be Kabulba, Afganisztán fővárosába.
Az amerikai hadsereg szombati közlése szerint visszavágott az Iszlám Államnak, légitámadásban megölve a terrorszervezet egyik tagját Afganisztánban, kevesebb mint 48 órával a kabuli repülőtérnél elkövetett, a szervezet által vállalt robbantás után.
A kivonulással kapcsolatban a politikusok, a média és a közvélemény részéről is komoly kritikák érték a Joe Biden vezette adminisztrációt. Különösen azután erősödtek fel a kritikus hangok, hogy csütörtökön az Iszlám Állam-Horászán Tartomány öngyilkos merénylője robbantást követett el a zsúfolásig megtelt kabuli repülőtér egyik kapujánál. A merénylet több mint száz áldozatot követelt, köztük a 13 amerikai katona életét.
Alekszandar Vucsics szerb elnök kemény fellépést jelentett be a kormányellenes tiltakozókkal szemben vasárnap, ezzel reagálva a napok óta tartó, folyamatosan erőszakba torkolló tüntetésekre.
Az amerikai elnök és orosz kollégája pénteki alaszkai találkozójukon „szilárd biztonsági garanciákról” állapodtak megUkrajna számára – jelentette be vasárnap Steve Witkoff.
Több európai ország állam-, illetve kormányfője bejelentette vasárnap, hogy jelen lesz Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Donald Trump amerikai elnökkel Washingtonban tartandó tárgyalásain.
Három ember meghalt, további nyolcan pedig megsebesültek, amikor több fegyveres tüzet nyitott egy brooklyni étteremben vasárnap hajnalban, zárás körül – közölte a New York Postra hivatkozva a Híradó.hu.
Az izraeli hadsereg sátrakat és egyéb felszereléseket biztosít a gázai lakosoknak, akik a harcok sújtotta területeken élnek, mielőtt az enklávé déli részébe költöztetik őket – jelentette be szombaton Aviháj Adraí katonai szóvivő.&a
Donald Trump amerikai elnök közölte az európai vezetőkkel, hogy jövő péntekre szeretne megszervezni egy háromoldalú csúcstalálkozót saját maga, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök részvételével.
Dél-Szudán és Izrael olyan megállapodásról tárgyal, amelynek célja a háború sújtotta Gázai övezetből származó palesztinok áttelepítése az afrikai országba, ahol súlyos zavargások vannak a polgárháború miatt.
Miután Donald Trump tájékoztatta őket arról, hogy miről tárgyalt Vlagyimir Putyinnal, az európai vezetők szombat reggel tanácskoztak, és közleményt adtak ki, amelyben üdvözölték a békefenntartó erőfeszítéseket.
Bár a Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök között az ukrajnai fegyverszünet témájában lezajlott találkozón nem született konkrét eredmény, az mégis fontos – vélekednek az elemzők.
Az alaszkai orosz–amerikai pozitív csúcstalálkozó lehetővé tette, hogy a felek folytassák a megoldási lehetőségek közös keresését – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szombat hajnalban újságíróknak.
szóljon hozzá!