Fotó: Osztrák belügyminisztérium
Megerősítette hétfőn Gerhard Karner osztrák belügyminiszter, hogy ismertette az Európai Bizottsággal (EB), országa milyen feltételek mellett járul hozzá ahhoz, hogy Románia és Bulgária a légi közlekedésben csatlakozzon a schengeni övezethez.
2023. december 11., 12:592023. december 11., 12:59
„Most az EB-n a sor” – fogalmazott Karner az Ö1 reggeli híradójának adott nyilatkozatában.
Az osztrák belügyminiszter rámutatott, az Európai Unió külső határainak megerősítése érdekében kéri az EB-től a határrendészek számának megháromszorozását és a határvédelmi infrastruktúra korszerűsítését elsősorban a bolgár-török és a román-szerb határon.
A közúti határellenőrzés fenntartására vonatkozó igénylését „az embercsempészek jelentette problémával” magyarázta. Mint mondta, az Ausztriában menedékkérelmet benyújtó több mint 50 ezer személy közül csak mintegy 150-en érkeztek repülővel.
A Salzburgi Fórumon Ausztria mellett Románia, Bulgária, Horvátország, Csehország, Lengyelország, Szlovákia, Szlovénia és Magyarország belügyminiszterei vesznek részt. Emellett a nyugat-balkáni országok és a Moldovai Köztársaság is képviselteti magát.
,,Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során embereket agyonverni" – idézte szombaton a hirado.hu Orbán Viktort.
Donald Trump amerikai elnök 30 százalékos vámot vetett ki az Európai Unióból és Mexikóból érkező importtermékekre szombaton augusztus 1-jei hatállyal.
A nyomozók ijesztő felfedezést tettek az Air India 171-es járatának júniusban történt, 279 ember életét követelő balesetének előzetes vizsgálata során – számolt be a BBC.
A 45 éves Sebestyén Józsefet Beregszász főutcájáról hurcolták el, majd egy vasdoronggal olyan súlyosan bántalmazták az ukrán karhatalmiak, hogy később már lábra sem tudott állni. Az ügy országos felháborodást váltott ki.
Megsebesült a román zsoldosokból álló, ukrán oldalon harcoló Getica harccsoport két katonája a frontvonalban egy orosz dróntámadásban.
Az a magyar–ukrán kettős állampolgár, akit Ukrajnában a napokban kényszersorozás közben agyonvertek, egy közülünk, ezt komolyan kell venni – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.
Izraeli légicsapás ért palesztinokat egy gázai egészségügyi központ közelében csütörtökön, tíz gyermek és hat felnőtt meghalt – közölték a helyi egészségügyi hatóságok, miközben a tűzszüneti tárgyalások elhúzódnak, és nem várható azonnali megállapodás.
A romániai mezőgazdasági termelők támogatása együtt jár az Ukrajnának nyújtott támogatással – közölte a román külügyminisztérium az ukrajnai mezőgazdasági termékek európai uniós importja kapcsán.
Donald Trump elnök csütörtökön az NBC-nek azt mondta, hogy megállapodást kötött a NATO-val arról, hogy az Egyesült Államok a szövetségen keresztül fegyvereket küld Ukrajnának, és hogy a NATO „száz százalékban” fizetni fogja ezeket a fegyvereket.
Nem bántalmazástól bekövetkezett tüdőembólia okozta az ukrán hadseregben szolgált Sebestyén József kárpátaljai magyar férfi halálát – közölte az ukrán szárazföldi erők parancsnoksága csütörtökön a hivatalos Facebook-oldalán.
szóljon hozzá!