Frances Haugen szerint a cég vezetői nem hajlandók változtatni, mert fontosabbnak tartják a nyereségüket a biztonsággal szemben
Fotó: Videófelvétel
A Facebook és a tulajdonában lévő platformok ártanak a gyerekeknek, és elősegítik a társadalom polarizációját az Egyesült Államokban, a cég vezetői pedig fontosabbnak tartják a nyereségüket a biztonsággal szemben – állítja egy volt alkalmazott.
2021. október 06., 09:102021. október 06., 09:10
2021. október 06., 09:172021. október 06., 09:17
Frances Haugen minderről kedden beszélt az amerikai szenátus kereskedelmi és fogyasztóvédelmi albizottságának meghallgatásán, kongresszusi fellépést sürgetve. A vállalat korábbi termékmenedzsere kijelentette: bár a technológiai óriás tisztában van azzal, hogy egyes tizenévesek számára nyilvánvaló károkat okoz az Instagram, mégsem lép fel kellő mértékben ez ellen. A félretájékoztatásról és az online felületeken észlelet gyűlöletkeltésről azt mondta, hogy a Facebook és platformjai gyengítik a demokráciát.
„A Kongresszusnak általam benyújtott dokumentumok bizonyítják, hogy a Facebook többször is megtévesztette a nyilvánosságot arról, hogy mit tártak fel saját kutatásai a gyerekek biztonságáról, a mesterségesintelligencia-rendszerei hatékonyságáról, a megosztó és szélsőséges üzenetek terjesztésében betöltött szerepéről” – tette hozzá Frances Haugen. A Facebook korábbi termékmenedzsere az elmúlt hetekben olyan – több tízezer oldalnyi – belső dokumentumokkal látta el az amerikai sajtót, amelyek állítása szerint bizonyítják, hogy az amerikai cég tisztában van a termékei által okozott károkkal. A távozása előtt titokban lemásolt dokumentumok alapján a The Wall Street Journal című amerikai napilap cikksorozatot is készített.
A Facebook Haugen állításait félrevezetőnek nevezte, és hangsúlyozta: nincs bizonyíték arra a feltevésre, hogy ők lennének a társadalmi polarizáció elsődleges okai. Andy Stone, a Facebook kommunikációs igazgatója keddi Twitter-üzenetében közölte, Haugen nem dolgozott a gyermekbiztonságon, vagy az Instagramnál, illetve nem kutatta ezeket a kérdéseket, és a Facebooknál végzett munkája alapján nincs közvetlen ismerete a témáról.
Haugent demokrata szenátorok is védelmükbe vették, és a nő bátorságát méltatták. Ed Markey, Massachusetts állam demokrata szenátora 21. századi hősnek nevezte a volt alkalmazottat, Amy Klobuchar, Minnesota állam demokrata szenátora pedig úgy vélte, Haugen lesz a „katalizátora” annak, hogy a kongresszus lépéseket tegyen a közösségi médiára vonatkozó, évek óta megrekedt javaslatok ügyében.
A csütörtökön megválasztott új pápa, az amerikai Robert Prevost által választott Leó név az egyik leggyakoribb pápai nevek egyike, a választás pedig azt tükrözi, hogy az új egyházfő az egyház szociális szerepére akar jelentős hangsúlyt helyezni.
Robert Fico szlovák miniszterelnök csütörtökön kénytelen volt kerülőutat választani Moszkvába, hogy eljusson Vlagyimir Putyin pénteki katonai parádéjára, miután a balti államok lezárták légterüket az őt az eseményre szállító repülőgép előtt.
A magyar kormány semmilyen elszigetelést, retorziót nem támogat Romániával szemben – jelentette ki pénteken Orbán Viktor.
Az Európai Parlament, az Európai Tanács és az Európai Bizottság elnöke közös nyilatkozatban emlékezett meg az 1950. május 9-i Schuman-nyilatkozat 75. évfordulójáról. Az ünnepséget Robert Schuman szülőhelyén, Luxemburgban tartották.
Magyarország kiutasított két, Ukrajna budapesti nagykövetségén diplomáciai fedésben dolgozó kémet, ugyanis a kormány nem tűri tovább a Magyarországgal szembeni folyamatos lejárató akciókat Kijev részéről – jelentette be Szijjártó Péter.
A romániai államfőválasztás második fordulójának napján, május 18-án tartják XIV. Leó pápa beiktatási szertartását. A beiktatási misét a hagyományokhoz híven a római Szent Péter téren tartják, helyi idő szerint délelőtt 10 órakor.
Választ kell adni arra, hogy Európa miként fogja kezelni az Ukrajna elleni háborút, ugyanakkor világossá kell tenni, hogy hol áll Európa: mégpedig Ukrajna oldalán – jelentette ki Friedrich Merz német kancellár Brüsszelben pénteken.
A magyar kormány eddig is az együttműködésre törekedett Romániával, ezután is így lesz – jelentette ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken a román elnökválasztás apropóján.
A krisztusi tanítást képviselő egyház missziójára ott van a legsürgetőbb szükség, ahol a mai társadalom drámái zajlanak az élet értelmének elvesztésétől a család válságáig – mondta homíliájában XIV. Leó pápa.
Új szintre lépett az Ukrajna és Magyarország között a Kárpátalján élő őshonos magyar közösség jogfosztása nyomán kialakult konfliktus: az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) pénteken azt állította, hogy magyar „kémhálózatot” leplezett le Kárpátalján.
szóljon hozzá!