Illusztráció.
Fotó: Politiadefrontiera.ro
Az Európai Unió tagországainak a következő öt évben akár 40 ezernél is több afgán menekültet kellene befogadniuk – közölte Ylva Johansson uniós belügyi biztos Brüsszelben csütörtökön.
2021. október 07., 22:232021. október 07., 22:23
Ylva Johansson sajtótájékoztatóján elmondta: Filippo Grandi, az ENSZ menekültügyi főbiztosa becslése szerint legkevesebb 85 ezer olyan afgán keresett menedéket az Afganisztánnal szomszédos országokban, akiknek a befogadó ország kapacitási korlátozottsága miatt néhány éven belül új hazát kell keresniük.
„Úgy gondolom, hogy ez megvalósítható” – fogalmazott. Az uniós biztos arra hívta fel a figyelmet, hogy még sokan várnak kimenekítésre a konfliktus sújtotta országból, mások mellett a női bírák és újságírók, valamint emberi jogi aktivisták. Hozzátette az EU tagállamai közül 24 eddig mintegy 22 ezer afgánt evakuált hazájukból.
Johansson beszélt arról is, hogy az EU „rendkívül aggasztónak ” tartja a menekültek – különösen a horvát és a görög határról jelentett – visszaküldéséről érkező híreket.
Hozzátette: az ilyen esetek, amennyiben bizonyítást nyernek, a határok védelme érdekében a tagországoknak biztosított uniós forrásokkal való visszaélés eseteinek számítanak.
A július 26-án kezdődő olimpiai játékok idejére „mindenki tegye le a fegyvert” – szólított békességre kedden António Guterres ENSZ-főtitkár.
Emmanuel Macron francia elnök kedd este élő televíziós interjúban megerősítette, hogy nem nevez ki új kormányt az olimpiai játékok vége előtt, azaz „augusztus közepéig”.
A Fidesz–KDNP megőrizte előnyét (47 százalék), miközben a Tisza Párt az EP-választás óta nem szerzett újabb szavazókat (29 százalék), Gyurcsány Ferenc pártja pedig nem veszített többet (8 százalék).
Legalább 71 ember életét vesztette és 200-an megsebesültek hétfőn a Gázai övezet déli részén található Hán-Júnisz elleni újabb izraeli támadásban – jelentette a Vafa palesztin hírügynökség kórházi dolgozókra hivatkozva.
Egy olasz állatvédő szervezetnek sikerült bírósági úton megakadályoznia egy medvekilövési rendelet végrehajtását, arra hivatkozva, hogy az állatot át lehet telepíteni Romániába.
Az európai uniós tagországok külügyminisztereinek, valamint védelmi minisztereinek augusztus végi informális találkozóját Brüsszelben rendezik meg – jelentette be Josep Borrell, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője.
Közösen szólították fel lemondásra a titkosszolgálat igazgatóját republikánus és demokrata kongresszusi tagok hétfőn, a Donald Trump elleni merényletkísérletről szóló meghallgatáson.
Oroszország további rohamegységeket telepített a Harkivi területen található Hliboke falu közelébe, hogy felkészüljön a támadó műveletekre – közölte Nazar Voloscsin, a Horticja hadműveleti-stratégiai csoport szóvivője hétfőn.
Joe Biden azt ígérte, hogy személyesen is részt vesz alelnöke Kamala Harris elnökválasztási kampányában, az amerikai elnök hétfőn közölte elhatározását, amikor telefonon csatlakozott Kamala Harris Delaware államban tartott kampányeseményéhez.
Donald Trump csapata már hetek óta a Kamala Harris elleni harcra készül – derült ki a kampánystáb tagjai által megosztott információkból.
1 hozzászólás