Klaus Iohannis szerint ezek az orosz hibrid támadások nem egyetlen ország ellen irányulnak
Fotó: Presidency.ro
Az orosz hibrid támadások fokozódására hívta fel a figyelmet Klaus Iohannis román államfő az Európai Tanács csütörtöki brüsszeli ülésén.
2024. december 20., 10:572024. december 20., 10:57
Klaus Iohannis hangsúlyozta, ezeknek a támadásoknak a célja a demokrácia aláásása dezinformáció, rosszindulatú kibertevékenységek és a közösségi médián keresztül történő manipuláció révén, főleg választási időszakokban. Példaként a romániai és a moldovai köztársaságbeli választásokat említette.
Az elnöki hivatal közleménye szerint Klaus Iohannis tájékoztatta az Európai Unió vezetőit a román elnökválasztással kapcsolatos fejleményekről, hangsúlyozva, hogy Románia továbbra is a demokratikus értékek mellett elkötelezett, stabil és felelős ország marad.
Oroszország a kommunikációs teret a hibrid hadviselés eszközeként használja, akár propaganda, akár dezinformáció formájában – nyilatkozta kedden az Agerpres hírügynökségnek Andrei Ţărnea, a külügyminisztérium szóvivője.
A román elnök uniós szinten összehangolt intézkedéseket sürgetett a külföldi beavatkozások ellen, szerinte csak hatékony eszközök és mechanizmusok kidolgozásával lehet felvenni a harcot ezzel az egyre gyakoribb jelenséggel.
A következtetések között szerepel az is, hogy az Európai Tanács üdvözli Románia és Bulgária teljes körű schengeni csatlakozását.
Az ülésen Klaus Iohannis köszönetet mondott az uniós vezetőknek Románia teljes jogú schengeni tagságának támogatásáért, és arról biztosította őket, hogy az ország elkötelezett marad az EU belső biztonságának és külső határainak megerősítése mellett.
Az ülésen a román elnök az ország további támogatásáról biztosította Ukrajnát, de felhívta a figyelmet a Moldovai Köztársaság energiaellátásával kapcsolatos problémákra is.
Nagyon is igazak a romániai választásokba való orosz beavatkozási kísérletekről szóló hírek – jelentette ki a Krónikának Barabás T. János elemző.
Donald Trump szerint Ukrajna számára a Krím visszaszerzése és a NATO-tagság lehetetlen, de biztonsági garanciákra számíthat – az amerikai elnök erről kedden beszélt az ukrán elnökkel és európai vezetőkkel tartott csúcstalálkozóját értékelve.
Magyarország üdvözli a Trump-Putyin tárgyaláson megtett lépéseket és támogatja a további tárgyalási folyamatot, ugyanakkor egy Európa-Oroszország csúcstalálkozót is szorgalmaz.
Moszkva nem utasít el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnaikonfliktus megoldására, beleértve a kétoldalú és háromoldalú formátumokat is – jelentette ki Szergej Lavrov külügyminiszter kedden.
Akár Magyarország is helyszínül szolgálhat a Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti közvetlen béketárgyalásoknak.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet elfogadta a regionális közvetítők legújabb javaslatát a gázai tűzszünetről és a túszok szabadon bocsátásáról Izraellel, közölte a BBC-vel a palesztin fegyveres csoport egyik forrása.
Elérhetővé vált egy békemegállapodás az ukrajnai háború lezárására – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök európai vezetőkkel és a NATO főtitkárával tartott megbeszélésének sajtónyilvános részén.
Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni, és Donald Trumpnak megvan ehhez az ereje – hangoztatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-en, miután a hétfői nap folyamán Washingtonban találkozott Keith Kellog tábornokkal.
Újabb csörtéhez vezetett Budapest és Kijev között, hogy az ukrán hadsereg a magyar fél szerint ismét megtámadta a Magyarországot orosz kőolajjal ellátó Barátság vezetéket, ami miatt leállt a kőolajszállítás.
Az ukrán titkosszolgálatok által a Krími hídon tervezett újabb robbantást sikerült meghiúsítani; a pokolgépet, amelyet egy Chevrolet Volt típusú gépkocsiban rejtettek el, hatástalanították – közölte hétfőn az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
Románia sokkal jobb helyzetben van az Egyesült Államokba való vízummentes beutazás terén, mint néhány hónapja – jelentette ki Oana Țoiu, külügyminiszter, aki szerint minden szinten dolgoznak azon, hogy Románia bekerüljön a Visa Waiver programba.
szóljon hozzá!