Az MKP Országos Kongresszusa
Fotó: Facebook/Forró Krisztián
Jóváhagyták a Magyar Közösség Pártja (MKP) beolvadását az egységes felvidéki magyar pártba, a Szövetségbe a párt felvidéki kongresszusi küldöttjei Rimaszombatban vasárnap – közölte Forró Krisztián, az MKP elnöke újságírókkal a kongresszus szünetében.
2021. szeptember 19., 22:222021. szeptember 19., 22:22
2021. szeptember 19., 23:362021. szeptember 19., 23:36
„Ha ezen az úton továbbmegyünk, és tanulunk a múlt hibáiból, akkor sokkal erősebbé válhat a felvidéki magyarság” – jelentette ki Forró Krisztián. Hangsúlyozta: annak ellenére, hogy nagyon sok kísérlet volt az elmúlt időszakban a párt gáncsolására, a párt mégis a legerősebb formáció maradt, ennek köszönhetően a Szövetségben az MKP által vallott elvek tovább fognak élni.
A párt Országos Tanácsának elnökét a Most-Híd delegálja, az Összefogás pedig egy alelnököt ad majd. Az egységes felvidéki magyar pártnak három platformja lesz, az MKP részéről erre a tisztre Berényi Józsefet, a korábbi pártelnököt választották. A leendő platformelnök rámutatott: a három párt eltérő értékrend alapján működött az elmúlt időszakban, ugyanakkor – mint mondta – bízik a sikerben „Minden mást kipróbáltunk már, és nem működött, ez az utolsó lehetőségünk a parlamenti képviselet megteremtésére” – szögezte le Berényi József.
Az MKP kongresszusának kezdetén Szili Katalin miniszterelnöki megbízott is üdvözölte a közgyűlés küldöttjeit. Beszédében kiemelte: az MKP mérföldkőhöz érkezett, olyan döntéshez, amelyet nem könnyű meghozni, mivel az nemcsak a párt életéről, hanem a közösség sorsáról, annak jövőjéről is szól.
– hangsúlyozta a miniszterelnöki megbízott. Leszögezte: a létrejövő Szövetség nem cél, hanem kezdet, eszköz ahhoz, hogy sikeres magyarság élhessen a Felvidéken. „A Szövetségnek állhatatosan kell kiállnia a magyarság ügyei mellett, nem szabad, hogy belső viták uralják el, a magyarságnak a Felvidéken éreznie kell, hogy egy erős, egységes politikai erő áll ki az érdekeikért” – mondta Szili Katalin az MTI-nek.
Az egységes párt létrehozásáról szóló végső megegyezést márciusban jelentették be az új politikai szubjektumba beolvadó politikai erők vezetői. Ezt a megegyezést közel kétéves, az egyeztetések többszöri megakadásával jellemzett egységesítési folyamat előzte meg. A tavaszi megegyezést az új politikai szubjektum alapszabályáról folytatott egyeztetések, illetve az egybeolvadást lehetővé tévő párton belüli dokumentumok jóváhagyási folyamata követte. Ez utóbbit elsőként a múlt héten az Összefogás közgyűlése, majd most szombaton a Most-Híd zárta le. A leendő egységes felvidéki magyar párttá összeolvadó három párt legnagyobbika, az MKP vasárnap tette meg ugyanezt.
A három párt elnökei a jövő hét folyamán írják alá az egybeolvadást megerősítő dokumentumokat, az egyesülés folyamata pedig október 2-án a Szövetség alakuló kongresszusával zárul le, ezt a tervek szerint Révkomáromban tartják majd.
A múlt heti budapesti EU-csúcson bemutatott Draghi-jelentés mellbe vágta és döntéshozásra indította az európai vezetőket – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Donald Trump megválasztott elnök csütörtökön kijelentette, hogy kormánya az orosz-ukrán háborúra fog összpontosítani.
Patthelyzet alakult ki az Európai Parlamentben (EP), miután a képviselők Ursula von der Leyen 26 biztosjelöltje közül 19-et elfogadtak, de a maradék hétről – köztük Várhelyi Olivér magyar és Roxana Mînzatu román jelöltről – nem tudtak dönteni.
Izrael a Human Rights Watch (HRW) új jelentése szerint a gázai palesztinok erőszakos tömeges kitelepítésére törekszik egy olyan szándékos és szisztematikus kampány keretében, amely háborús és emberiesség elleni bűncselekménynek minősül.
Sulyok Tamás köztársasági elnök november 15-ei hatállyal Nacsa Lőrincet, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) országgyűlési képviselőjét nevezte ki a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkárának – közölte a Miniszterelnökség.
Két újabb román állampolgárt azonosítottak a két héttel ezelőtti spanyolországi áradások halálos áldozatai között – közölte csütörtök este a külügyminisztérium a spanyol hatóságoktól származó információkra hivatkozva.
Schengen-taggá válhat Románia néhány hónapon belül, de még nincs semmi kőbe vésve – figyelmeztetett Cătălin Predoiu román belügyminiszter.
Donald Trump megválasztott amerikai elnök csütörtökön győzelmi ünnepséget szervezett a floridai Mar-a-Lagoban, ahol azzal büszkélkedett, hogy a republikánusok mindent megnyertek a múlt keddi választáson, amit csak lehetett.
A 2019-es tűzvész után újjáépített párizsi Notre-Dame-székesegyház december 8-tól ismét „az egész világot” fogadja.
Moszkva szerint rosszabb lenne a minszki megállapodásoknál az ukrajnai konfliktusnak a jelenlegi frontvonal mentén való befagyasztása – ezt Szergej Lavrov orosz külügyminiszter jelentette ki a Novij Mir projektnek adott nyilatkozatában.
szóljon hozzá!