Az Európai Néppárt adhatja a legnagyobb frakciót az Európai Parlamentben, feljött a másik két jobboldali alakulat is

Előretörés. Az EPP továbbra is a legnagyobb alakulat, de jobboldali pártcsaládok mindegyike növelte képviselői számát •  Fotó: X/EPP

Előretörés. Az EPP továbbra is a legnagyobb alakulat, de jobboldali pártcsaládok mindegyike növelte képviselői számát

Fotó: X/EPP

Az új összetételű Európai Parlament (EP) képviselőhelyeire vonatkozó frissített mandátumbecslés szerint az Európai Néppárt (EPP) 189, az ötéves mandátumát most befejező EP összetételéhez képest 13 további képviselői hellyel rendelkezik majd a 2024-2029-es törvénykezési időszakban – tájékoztatott az uniós parlament hétfőn hajnalban.

MTI

2024. június 10., 08:322024. június 10., 08:32

Roberta Metsola, az Európai Parlament leköszönő elnöke az EP brüsszeli épületében, a rendelkezésre álló előzetes vagy végleges tagállami eredmények alapján ismertette a választás éjszakáján közzétett utolsó mandátumbecslést, miután a szavazás minden tagállamban lezárult.

Elmondta, hogy a következő uniós törvényhozó testületben a második legnagyobb képviselőcsoport minden bizonnyal a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége (S&D) lesz 135 képviselői hellyel, ami néggyel elmarad az előző ciklusban birtokolt helyektől. Az Újítsuk meg Európát (Renew Europe) nevű frakció 19 képviselői helyet vesztett, ezzel 83 képviselője lehet az új EP-ben.

Az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) hárommal több, 72 képviselői hellyel számolhatnak. Az Identitás és Demokrácia (ID) pártcsoport 9 további hellyel gyarapszik, és 58 képviselőt ültethet majd az EP-be.

A Zöldek képviselőcsoportjának várhatóan 53 képviselője lesz, 18-cal kevesebb, mint a megelőző ciklusban.

A Baloldalnak kettővel kevesebb, 35 képviselője lehet. Független, illetve az EP-be újonnan bekerült képviselők 33-mal többen, 95-en lesznek. Utóbbiak az új összetételű Európai Parlament megalakulása után csatlakozhatnak majd valamely pártcsoporthoz - közölte az EP leköszönő elnöke.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, az Európai Néppárt politikusa az Európai Parlamentben újságíróknak nyilatkozva azt mondta: az EPP a stabilitás záloga, a választók ismét elismerték vezető szerepét az Európai Unióban.

Kijelentette: mivel a szélsőbal és szélsőjobb a korábbinál nagyobb támogatást szerzett, az Európai Parlamentben Európa-párti többséget kell építeni. Úgy fogalmazott, hogy Európa-párti, Ukrajna-párti és jogállamiság-párti többségre kell törekedni az Európai Parlamentben az Európát gyengíteni, társadalmait destabilizálni kívánó külső és belső erőkkel szemben.

Von der Leyen, akit az EPP az Európai Bizottság következő elnökének is jelölt, kijelentette, bízik abban, hogy a mostani választások eredményének köszönhetően tovább vezetheti a brüsszeli bizottságot.

Nicolas Schmit, az európai szocialisták csúcsjelöltje hétfő hajnali nyilatkozatában gratulált az Európai Néppártnak választási győzelméhez, és hangsúlyozta, hogy a képviselőcsoport nyitott arra, hogy együttműködjön a demokratikus erőkkel az uniós parlamentben.

„Nyitottak vagyunk minden demokratikus erő felé, akik osztják az uniós értékeket és egy erősebb Európát akarnak építeni” – jelentette ki.

Schmit elmondta, hogy az Európai Bizottságtól következő testületétől határozott klímapolitikát, az európai gazdaság megerősítését és a társadalmi igazságosság előmozdítását várja.

Hangsúlyozta, hogy

az EU-nak komoly kihívásokkal kell szembenéznie, és ezekre választ csak a demokratikus pártok adhatnak.

Az új parlamenti ciklus első plenáris ülését július 16-19. között tartják Strasbourgban. Az ülés előtt az újonnan megválasztott képviselők közös politikai elképzelések alapján képviselőcsoportokat alakítanak. Egy képviselőcsoportban legalább 23 európai parlamenti képviselőnek kell lennie hét uniós országból. Minden képviselő csak egy képviselőcsoporthoz tartozhat, illetve független maradhat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 08., kedd

Putyin túl sok ember halálát okozza Trump szerint

Donald Trump lehetőségként tekint az Oroszország elleni további súlyos szankciókról szóló, az amerikai szenátus előtt lévő törvényre – az amerikai elnök erről kedden kabinetjének nyilvános ülésén beszélt a washingtoni Fehér Házban.

Putyin túl sok ember halálát okozza Trump szerint
2025. július 08., kedd

Budapestre várják a szomszédos országok agrárminisztereit, hogy az Ukrajnával kötendő uniós megállapodást felülvizsgálják

Brüsszel beverte a szöget a gazdák koporsójába, hiszen olyan kereskedelmi megállapodást kötött Ukrajnával, amely több mezőgazdasági termék esetében magasabb vagy korlátlan importot engedélyez – közölte közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.

Budapestre várják a szomszédos országok agrárminisztereit, hogy az Ukrajnával kötendő uniós megállapodást felülvizsgálják
2025. július 08., kedd

Moszkva: az újabb amerikai fegyverszállítások csak elnyújtják az ukrajnai háborút

Az Ukrajnába irányuló fegyverszállítások „az ellenségeskedések folytatásának” kedveznek – így kommentálta kedden Oroszország, hogy Donald Trump amerikai elnök közölte: az Egyesült Államok további fegyvereket küld Kijevnek.

Moszkva: az újabb amerikai fegyverszállítások csak elnyújtják az ukrajnai háborút
2025. július 08., kedd

Netanjahu Nobel-békedíjra jelölte Trumpot

A gázai háború befejezéséről szóló tárgyalások „nagyon jól haladnak” – jelentette ki hétfőn este Donald Trump amerikai elnök, miután Washingtonban fogadta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt.

Netanjahu Nobel-békedíjra jelölte Trumpot
2025. július 08., kedd

Pfizergate: von der Leyen szerint a román képviselő bizalmatlansági indítványa összeesküvés-elméleteken alapul

Az Európai Bizottság elleni bizalmatlansági indítvány szélsőségesek legrégibb kézikönyvéből származik, célja a társadalom megosztása, a demokráciába vetett bizalom aláásása – jelentette ki a brüsszeli testület elnöke hétfőn Strasbourgban.

Pfizergate: von der Leyen szerint a román képviselő bizalmatlansági indítványa összeesküvés-elméleteken alapul
2025. július 08., kedd

Trump: további fegyvereket szállítunk Ukrajnának

Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy további védelmi fegyvereket tervez küldeni Ukrajnának, miután kormánya a múlt héten leállított bizonyos szállítmányokat.

Trump: további fegyvereket szállítunk Ukrajnának
2025. július 07., hétfő

Szili Katalin: napirenden kell tartani a kisebbségvédelmet

Az Európai Unió nem foglalkozik a nemzeti kisebbségek ügyével, azt minden ország belügyének tekinti – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a Kisebbségvédelem Európában című nyári egyetemen hétfőn Budapesten.

Szili Katalin: napirenden kell tartani a kisebbségvédelmet
2025. július 07., hétfő

Trump szerint nevetséges, hogy Musk új pártot akar létrehozni

Donald Trump amerikai elnök keményen bírálta korábbi közeli szövetségesét, Elon Muskot, amiért a multimilliárdos új politikai pártot akar indítani.

Trump szerint nevetséges, hogy Musk új pártot akar létrehozni
2025. július 07., hétfő

Izrael kemény csapást mért az országot rakétákkal támadó húszikra

Izrael az izraeli-iráni tűzszünet óta először mért csapásokat jemeni húszi célpontok ellen, hétfőre virradóra kikötőket és egy erőművet támadott.

Izrael kemény csapást mért az országot rakétákkal támadó húszikra
2025. július 07., hétfő

Ukrajna drónokkal támadta az orosz fekete-tengeri flottát, Putyin szerint össznemzeti támogatottsága van a háborúnak

Drónok támadták meg vasárnap éjjel az orosz fekete-tengeri flottát a Krasznodari területen lévő Novorosszijszk kikötőjénél – jelentette az Astra orosz portál.

Ukrajna drónokkal támadta az orosz fekete-tengeri flottát, Putyin szerint össznemzeti támogatottsága van a háborúnak