Fotó: Facebook/ António Guterres
Elítélte Oroszországot az ukrajnai háború miatt az ENSZ főtitkára szerdán, amivel egy időben a szervezet közgyűlése kétnapos rendkívüli ülést kezdett a békét sürgető határozati javaslatról.
2023. február 23., 08:082023. február 23., 08:08
Antonio Guterres a közgyűlési vitát megnyitó beszédében hangsúlyozta: Oroszország nem érheti el célját erő alkalmazásával, és reményét fejezte ki, hogy – amennyiben Moszkva elszigeteltséget érez – eljön egy pont, amikor a nyomás akkora lesz rajta, aminek már nem tud ellenállni.
Az ENSZ Közgyűlése a kétnapos vita után, a háború első évfordulójának előestéjén, csütörtökön szavaz az Ukrajna által előkészített határozati javaslatról, amelyet kedd délutánig 68 ország biztosított támogatásáról. A dokumentum – a megfogalmazás szerint – „igazságos és tartós békét” sürget Ukrajnában.
Az Egyesült Államok ENSZ nagykövete kedden egy sajtóeseményen azt mondta, hogy a dokumentum támogatása kifejezetten a békéről szól és nem nagyhatalmi versengésről, választásról az Egyesült Államok és Oroszország között. Linda Thomas-Greenfield ugyanakkor hozzátette, hogy a háborút egyedül Oroszország fejezheti be – akár azonnal – azzal, hogy kivonja csapatait Ukrajnából és tárgyalóasztalhoz ül.
Vlagyimir Putyin orosz elnök eközben a Luzsnyiki stadionban a moszkvai Luzsnyiki stadionban a haza védelmezőjének ünnepe alkalmából megtartott nagygyűlésen és koncerten elmondott beszédében arról beszélt:
„Az érdekeink, embereink, kultúránk, nyelvünk és területünk védelmezésekor egész népünk a haza védelmezője” – mondta Putyin több tízezer ember előtt. Az orosz vezető kezet rázott az Ukrajnában közel egy éve elindított „különleges hadművelet” részvevőivel, méltatva bátorságukat.
Mint mondta, a járművek egy nemzetközi zászlóaljba kerülnek majd a többi ország által küldött Leopard 2 harckocsival együtt. Számuk tovább növelhető, amennyiben arra szükség lesz és a szövetségesek kérik – tette hozzá.
A hat harckocsi javítását már megkezdték a Santa Bárbara Sistemas nevű vállalat sevillai telephelyén. Az eredetileg Németországtól, használtan vásárolt járművek egy évtizede álltak a spanyol szárazföldi erők zaragozai katonai bázisának raktárában.
Ugyanebben a hadászati központban a múlt héten ötven ukrán katona kiképzése kezdődött meg, közülük negyvenen a harckocsi használatát, tízen pedig a karbantartását tanulják meg. Oktatásukat szimulátoros gyakorlattal is kiegészítik.
Margarita Robles a parlamentben beszámolt arról is, hogy Spanyolország a háború elmúlt egy éve során 54 katonai transzporttal segítette Ukrajnát, ezekkel egyebek mellett mentőautókat, üzemanyagot, katonai védőfelszereléseket, téli ruházatot, lőszert, lőfegyvert, C-90-es rakétavetőket, Aspide légelhárító üteget, Hawk és Mistral rakétákat Emellett Spanyolország az Európai Unió Katonai Segítségnyújtási Missziójának (EUMAM Ukraine) keretében több turnusban fogadott már ukrán katonákat kiképzésre.
A toledói katonai akadémián precíziós lövészetet, improvizált robbanószerkezetek elleni védelmet és aknamentesítést oktattak nekik, egy almeríai műveleti központban tarackkezelést tanultak, a zaragozai légi bázison pedig az Aspide légelhárító rendszer használatát sajátították el.
A Robert Fico elleni merénylet nem része a szlovákiai politikai kultúrának, ám azért voltak előjelek, ugyanakkor a maffia- vagy orosz/ukrán kapcsolat nem valószínű – így értékelt a Krónika megkeresésére Tokár Géza felvidéki politológus.
Sajtóértesülések szerint egy 71 éves lévai író lőhette meg szerdán az életveszélyes állapotban kórházba szállított Robert Fico szlovák miniszterelnököt. A merénylet megdöbbentette a világ vezető politikusait.
Rálőttek szerdán Robert Fico szlovák miniszterelnökre a kormány nyitrabányai kihelyezett ülését követően. A feltételezett tettest a helyszínen őrizetbe vették.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, aki pénteken hivatalos látogatást tett volna Madridban, lemondta spanyolországi látogatását – erősítette meg a spanyol sajtó a spanyol királyi palota által kiadott hivatalos program alapján.
Több mint 30 ezer orosz katona vesz részt az újabb offenzívában Harkiv területen – közölte Olekszandr Litvinyenko, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkára az AFP-nek adott, kedden megjelent interjújában.
Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) közölte, hogy kedden csapást mértek a Hamász „háborús irányítószobájára”, amely az ENSZ palesztin menekülteket segítő szervezete, az UNRWA által a Gázai övezet központjában működtetett iskolában volt berendezve.
Különösen nagy értékű vesztegetés elfogadása miatt büntetőeljárást indított az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) Jurij Kuznyecov altábornagy, a védelmi minisztérium személyzeti főosztályának vezetője ellen.
Az ukrán légvédelmi rendszerek megsemmisítették mind a 18 támadó drónt, amelyet Oroszország az éjszaka folyamán ukrán területre indított – közölte kedden az ukrán légierő.
Románia az első helyen áll az Európai Unióban a fiatalok szavazókedve tekintetében a június 9-i európai parlamenti választásokon – derül ki egy, az Európai Bizottság által közzétett felmérésből.
Bíróság elé állítanak kedden öt belga fiatalt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy megöltek egy román kamionost – írja a namuri ügyészség hétfői közleménye szerint az AFP.
szóljon hozzá!