Fotó: Praguemorning.cz
Az eddigi legszigorúbb korlátozások bevezetését tervezi a cseh kormány. A helyi sajtóban csütörtök reggel megjelent értesülések szerint az élelmiszerboltokon, drogériákon és gyógyszertárakon kívül bezárnák az összes üzletet, a szolgáltatásokat, az iskolákat, és jelentősen korlátoznák a lakosság szabad mozgását.
2021. február 25., 10:362021. február 25., 10:36
Jan Hamácek kormányfőhelyettes, belügyminiszter a közszolgálati hírtelevíziónak megerősítette: a kormány kérni fogja a parlamenttől, hogy a szombaton éjfélkor lejáró szükségállapotot további egy hónappal hosszabbítsa meg. „A tervbe vett óvintézkedések egy része csak szükségállapot idején vezethető be” – mutatott rá Hamácek. A várható intézkedéseket nem kívánta pontosítani, mert szerinte erről az éjjeli rendkívüli kormányülésen még nem született végleges döntés, és az elképzeléseket előbb meg akarják vitatni az ellenzékkel.
Petr Fiala, a Polgári Demokratikus Párt (ODS) elnöke azt mondta, értik, hogy a helyzet komoly, de a kormány intézkedéseit csak úgy tudják elfogadni, ha azokat a miniszterek alaposan megindokolják. Bejelentették, hogy a cseh kormány csütörtökön este újabb rendkívüli tárgyalásra ül össze.
A Nova kereskedelmi televízió úgy értesült, hogy márciusban három hétre teljesen bezárnák az összes iskolát, óvodát, szállodát, a szolgáltatásokat és az üzleteket. A lakosság mozgását az egyes régiókra korlátoznák, kivételt a munkába járás és az orvosok felkeresése jelentene.
Csehországban szerdán 13 657 új igazolt koronavírus-fertőzést mutattak ki a szűrések, ami 2700-zal több az egy hete regisztráltnál. A kórházakban mintegy 7000 covidos beteg fekszik, közülük 1400 állapota súlyos.
A járványhelyzet további romlása a következő hetekben a kórházi ellátás összeomlását vonhatja maga után. A kórházak többsége az akut esetek kezelésén kívül gyakorlatilag már minden más szolgáltatást leállított. A legfőbb problémát az egészségügyi személyzet leterheltsége jelenti – mutatott rá a miniszter. Megerősítette, hogy a speciális covidos és az intenzív osztályok ágykapacitása is gyakorlatilag felső határához érkezett. Szerdán az ágyak csak mintegy 15 százaléka volt szabad.
Az európai törvényhozók megszavazták a légitársaságok bonyolult kézipoggyász-díjainak eltörlését és az iparág egészében a szabványosítás előmozdítását.
Tavaly öt év után először fordult elő, hogy több romániai távozott Németországból, mint ahányan odaérkeztek.
,,Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során embereket agyonverni" – idézte szombaton a hirado.hu Orbán Viktort.
Donald Trump amerikai elnök 30 százalékos vámot vetett ki az Európai Unióból és Mexikóból érkező importtermékekre szombaton augusztus 1-jei hatállyal.
A nyomozók ijesztő felfedezést tettek az Air India 171-es járatának júniusban történt, 279 ember életét követelő balesetének előzetes vizsgálata során – számolt be a BBC.
A 45 éves Sebestyén Józsefet Beregszász főutcájáról hurcolták el, majd egy vasdoronggal olyan súlyosan bántalmazták az ukrán karhatalmiak, hogy később már lábra sem tudott állni. Az ügy országos felháborodást váltott ki.
Megsebesült a román zsoldosokból álló, ukrán oldalon harcoló Getica harccsoport két katonája a frontvonalban egy orosz dróntámadásban.
Az a magyar–ukrán kettős állampolgár, akit Ukrajnában a napokban kényszersorozás közben agyonvertek, egy közülünk, ezt komolyan kell venni – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.
Izraeli légicsapás ért palesztinokat egy gázai egészségügyi központ közelében csütörtökön, tíz gyermek és hat felnőtt meghalt – közölték a helyi egészségügyi hatóságok, miközben a tűzszüneti tárgyalások elhúzódnak, és nem várható azonnali megállapodás.
A romániai mezőgazdasági termelők támogatása együtt jár az Ukrajnának nyújtott támogatással – közölte a román külügyminisztérium az ukrajnai mezőgazdasági termékek európai uniós importja kapcsán.
szóljon hozzá!