Fotó: Az Egyesült Államok védelmi minisztériuma
Az Egyesült Államok több mint egymillió darab olyan iráni lőszert küldött Ukrajnának, amelyet tavaly foglaltak le – közölte szerdán az amerikai hadsereg.
2023. október 05., 08:042023. október 05., 08:04
A közel-keleti műveletekért felelős Középső Parancsnokság szerdai tájékoztatása szerint 1,1 millió darab 7,62 milliméteres lőszert küldtek Ukrajnába.
„Az Egyesült Államok elkötelezett a szövetségeseivel és partnereivel folytatott együttműködés terén, és minden jogi eszközt bevet annak érdekében, hogy megakadályozza az iráni fegyverszállítmányok beáramlását a régióba, ide értve az Egyesült Államok és az ENSZ szankcióit” – közölte közleményben a Középső Parancsnokság.
Az amerikai haditengerészet évek óta foglal le feltételezhetően Iránból származó fegyvereket, amelyeket Teherán többnyire halászhajókon szállít az általa támogatott jemeni fegyvereseknek.
Eközben az ukrán elnök arról beszélt:
„A nehézséget az jelenti, hogy a földek alá vannak aknázva. A nehézség az, hogy hiány van fegyverekből és lőszerekből, különösen nagy hiány van a légvédelem terén” – mondta Volodimir Zelenszkij elnök szerdán a Sky TG24 olasz csatornának adott interjújában.
Rámutatott: a légvédelem fontos az ellentámadáshoz, de a lakosság védelméhez is.
beleértve „minden állampolgárunkat, minden civilt, a dolgozó egyszerű embereket és a katonáinkat”.
„Méltósággal kell átvészelnünk ezt a telet, anélkül, hogy elveszítenénk a harctéren a kezdeményezést” – mondta, hozzátéve, hogy
A Moszkvával való esetleges tárgyalásokról szólva Zelenszkij azt mondta: „Az orosz elnök nem képes tárgyalni senkivel”, mivel „még azután is, hogy ígéretet tett és megállapodott az ENSZ-főtitkárral, Erdogan [török] elnökkel, mégis kiugrott ebből a [gabona]kezdeményezésből”.
Ukrán haditengerészet: tizenkét hajó halad Ukrajna felé a Fekete-tengeren
Jelenleg 12 kereskedelmi hajó tart ukrajnai kikötők felé a Fekete-tengeren – közölte Dmitro Pletencsuk, az ukrán haditengerészet szóvivője szerdai kijevi sajtótájékoztatóján.
A tisztségviselő kifejtette, hogy az ukrán kikötőket további három hajó készül elhagyni az újonnan létesített folyosón, amelyen már tíz hajó elindult. Pletencsuk megjegyezte, hogy a Fekete-tenger helyzete jelenleg ellenőrzés alatt áll, de bonyolult.
„Elvileg minden a szokásos módon folyik” – mondta. Az Interfax-Ukrajina hírügynökség arra emlékeztetett, hogy szeptember 26-án a szóvivő beszámolója szerint hét hajó már elhagyta Odessza kikötőit az ideiglenes humanitárius folyosón.
Olekszandr Kubrakov infrastrukturális miniszter egy fórumon megerősítette, hogy már tíz hajó áthaladt az ukrán fekete-tengeri folyosón. Kiemelte, hogy ezek között már nemcsak mezőgazdasági, hanem kohászati termékeket szállító hajók is vannak. A tárcavezető szerint a jelenlegi folyosó működésének előfeltételei, akárcsak a gabonakezdeményezés esetében, katonai jellegűek voltak.
„Ez most is így van - sok minden történt a Fekete-tengeren, ami korábban nem: jelentős károk keletkeztek egy Novorosszijszk melletti partraszálló hajóban, és sok-sok más dolog. A Fekete-tengeren még nem sikerült megállapítani a katonai paritást, de a helyzet határozottan nem ugyanaz, mint hat hónappal ezelőtt” – mondta Kubrakov. A miniszter szerint a tengeri folyosó léte csak két esetben válhat viszonylag garantálttá: Ukrajna háborús győzelme után vagy a gabonamegállapodás forgatókönyve alapján.
„A mi álláspontunk a következő: tíz hajó már belépett erre az ideiglenes folyosóra, amelyet az ukrán haditengerészet létesített, a világ minden nemzetközi rendszerében regisztrált, hivatalosan elismert” – mondta. Hozzátette, hogy Oroszország most az ukrán kikötői infrastruktúra elleni támadásokra összpontosít, s egyúttal reményét fejezte ki, hogy az ukrán légvédelem egyre hatékonyabban fog működni a térségben.
Oroszország júliusban nem hosszabbította meg az ukrán gabona Fekete-tengeren keresztüli szállítását garantáló, az ENSZ-szel és Törökországgal kötött megállapodást.
Klaus Iohannis román idő szerint kedden este közölte, hogy a Románia és az Egyesült Államok közötti stratégiai partnerség elmélyítéséről tárgyalt a Fehér Házban Joe Biden amerikai elnökkel.
Több mint ezeregyszáz szlovákiai intézmény kapott kedden e-mailben pokolgépes fenyegetést, főleg iskolák – közölte a rendőrség. A fenyegetések közül eddig egy sem bizonyult valódinak.
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) és a kémelhárítás merényletkísérleteket hiúsított meg Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és más magas rangú ukrán vezetők ellen, a merényleteket az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) tervelte ki.
Oroszország sorsát mi magunk és csakis mi magunk fogjuk meghatározni a mai, és a jövő nemzedékek érdekében – jelentette ki beiktatási beszédében Vlagyimir Putyin elnök, miután letette ötödik államfői esküjét kedden a moszkvai Kremlben.
Lehallgatásra alkalmas készüléket talált a lengyel államvédelmi szolgálat (SOP) és a belbiztonsági ügynökség (ABW) Katowicében abban a teremben, ahol a kormány keddi kihelyezett ülését tartja.
Az izraeli hadsereg (IDF) hétfő éjjel elfoglalta rafahi határátkelő gázai oldalát az egyiptomi határnál – közölte az IDF szóvivője kedden.
Az ukrán erők hétfőn megsemmisítettek egy orosz katonai gyors támadóhajót – jelentette az ukrán katonai hírszerzés (HUR).
Izraeli tankok hatoltak be Rafah keleti részébe hétfőn este palesztin szemtanúk beszámolói szerint.
Joe Biden amerikai elnök kedden a Fehér Házban találkozik Klaus Iohannis román elnökkel, és közösen megünneplik Románia NATO-csatlakozásának 20. évfordulóját – jelentette be hétfőn Karine Jean-Pierre sajtótitkár a Fehér Ház honlapja szerint.
Oroszország figyelmeztette a moszkvai brit nagykövetet, hogy a brit fegyverrel orosz területre mért ukrán csapásokra válaszul célponttá válhat bármely brit katonai létesítmény és hadfelszerelés Ukrajna területén, és az ország határain túl is.
szóljon hozzá!