Autonómianap a Hősök terén: „elemi feladat a székelyek törekvéseinek támogatása”

•  Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

„A hit, a történelem, az anyanyelv és a nemzeti egység táplálja a szívünkben lévő lángot” – mondta Gaal Gergely, a Miniszterelnökség miniszteri biztosa vasárnap a Hősök terén, a Székelyföld autonómiájának napja alkalmából tartott rendezvényen.

MTI

2021. október 31., 22:332021. október 31., 22:33

Gaal Gergely az anyaországi központi rendezvényen úgy fogalmazott: e nélkül a láng nélkül nem élhette volna túl a nemzet a tatárok dúlását, a törökök elnyomását, az ország feldarabolását, Trianon tragédiáját, a világháború vagy a kommunizmus borzalmait. A miniszteri biztos felhívta a figyelmet arra is, hogy hittel és cselekedettel a sokszor még elérhetetlennek tűnő célokat is sikerül megvalósítani. Hozzátette: 2010 óta a nemzeti kormány vezetésével „újra érezhetjük, hogy erős nemzet vagyunk”, ez pedig nemcsak a magyarság, hanem az egész közép-európai régió érdeke is.

Jól mutatja ezt a koronavírus-járvány idején Romániának nyújtott segítség is” – jelezte Gaal Gergely.

Németh Zsolt, a budapesti Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke kiemelte: bár sok előrelépés történt az elmúlt harminc évben, a román állam még mindig nem ismeri el a székely autonómiát. „A székelyek törekvéseinek támogatása nekünk, anyaországiaknak és a világ magyarságának elemi feladat, sőt az új alkotmány szerint már alkotmányos kötelezettség is” – mondta. Németh Zsolt úgy fogalmazott: elismerés illeti a székelyeket azért, mert nemcsak a saját autonómiájukért lépnek fel, hanem elindították a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezést. Hozzátette, másfél millió aláírást sikerült összegyűjteni, amelyek hitelesítése a végéhez közeledik.

Azt mondta: elvárják az EU-tól, hogy fogadja el a polgári kezdeményezést, tegye lehetővé a nemzeti régiók létrehozását, és tegye azokat egyenjogúvá a többi régióval egész Európában. A Székelyföldért Társaság és a Pro Civitate Dei Egyesület által szervezett eseményen Incze Árpád, a Székelyföldért Társaság elnöke különösen fontosnak nevezte, hogy – mivel a koronavírus-járvány miatt Romániában idén nem tudják a szokásos módon megtartani a rendezvényeket – az anyaországban több helyen gyújtsanak őrtüzeket Székelyföld autonómiájáért október utolsó vasárnapján.

Dabis Attila, a Székely Nemzeti Tanács külügyi megbízottja hangsúlyozta: Székelyföld nem mond le autonómiaköveteléséről, hozzátéve, ez a cél nem sérti Románia területi integritását, sem annak alkotmányos rendjét. Benedek-Huszár János, a Kovászna megyei Barót város polgármestere pedig kijelentette: a székelyeknek meg kell kapniuk az önrendelkezés azon eszközeit, amelyeket 1918 december elsején megígértek, de az azóta eltelt 103 évben sem adtak meg nekik maradéktalanul.

A Hősök terén tartott rendezvényt megelőzően a XXII. kerületi önkormányzat is őrtüzet gyújtott a székelyek autonómiatörekvéseit támogatva, a rendezvényen Németh Zsolt is részt vett.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 09., szerda

Átadta megbízólevelét Nicuşor Dan államfőnek az új magyar nagykövet

Átadta kedden megbízólevelét Nicuşor Dan államfőnek Magyarország új romániai nagykövete, Kissné Hlatki Katalin.

Átadta megbízólevelét Nicuşor Dan államfőnek az új magyar nagykövet
2025. július 09., szerda

Bolojan: Románia támogatja Ukrajnát, de fontos az ottani román közösség védelme

Ilie Bolojan román miniszterelnök kedd este megbeszélést folytatott ukrán kollégájával, Denisz Smihallal a háborúról és annak regionális hatásairól, valamint az ukrajnai román kisebbség jogairól.

Bolojan: Románia támogatja Ukrajnát, de fontos az ottani román közösség védelme
2025. július 09., szerda

Már a hétvégére létrejöhet a gázai tűzszünet

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerint Izrael állam történelme során soha nem volt olyan fokú az összehangoltság, együttműködés és bizalom az Egyesült Államokkal, mint jelenleg.

Már a hétvégére létrejöhet a gázai tűzszünet
2025. július 08., kedd

Putyin túl sok ember halálát okozza Trump szerint

Donald Trump lehetőségként tekint az Oroszország elleni további súlyos szankciókról szóló, az amerikai szenátus előtt lévő törvényre – az amerikai elnök erről kedden kabinetjének nyilvános ülésén beszélt a washingtoni Fehér Házban.

Putyin túl sok ember halálát okozza Trump szerint
2025. július 08., kedd

Budapestre várják a szomszédos országok agrárminisztereit, hogy az Ukrajnával kötendő uniós megállapodást felülvizsgálják

Brüsszel beverte a szöget a gazdák koporsójába, hiszen olyan kereskedelmi megállapodást kötött Ukrajnával, amely több mezőgazdasági termék esetében magasabb vagy korlátlan importot engedélyez – közölte közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.

Budapestre várják a szomszédos országok agrárminisztereit, hogy az Ukrajnával kötendő uniós megállapodást felülvizsgálják
2025. július 08., kedd

Moszkva: az újabb amerikai fegyverszállítások csak elnyújtják az ukrajnai háborút

Az Ukrajnába irányuló fegyverszállítások „az ellenségeskedések folytatásának” kedveznek – így kommentálta kedden Oroszország, hogy Donald Trump amerikai elnök közölte: az Egyesült Államok további fegyvereket küld Kijevnek.

Moszkva: az újabb amerikai fegyverszállítások csak elnyújtják az ukrajnai háborút
2025. július 08., kedd

Netanjahu Nobel-békedíjra jelölte Trumpot

A gázai háború befejezéséről szóló tárgyalások „nagyon jól haladnak” – jelentette ki hétfőn este Donald Trump amerikai elnök, miután Washingtonban fogadta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt.

Netanjahu Nobel-békedíjra jelölte Trumpot
2025. július 08., kedd

Pfizergate: von der Leyen szerint a román képviselő bizalmatlansági indítványa összeesküvés-elméleteken alapul

Az Európai Bizottság elleni bizalmatlansági indítvány szélsőségesek legrégibb kézikönyvéből származik, célja a társadalom megosztása, a demokráciába vetett bizalom aláásása – jelentette ki a brüsszeli testület elnöke hétfőn Strasbourgban.

Pfizergate: von der Leyen szerint a román képviselő bizalmatlansági indítványa összeesküvés-elméleteken alapul
2025. július 08., kedd

Trump: további fegyvereket szállítunk Ukrajnának

Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy további védelmi fegyvereket tervez küldeni Ukrajnának, miután kormánya a múlt héten leállított bizonyos szállítmányokat.

Trump: további fegyvereket szállítunk Ukrajnának
2025. július 07., hétfő

Szili Katalin: napirenden kell tartani a kisebbségvédelmet

Az Európai Unió nem foglalkozik a nemzeti kisebbségek ügyével, azt minden ország belügyének tekinti – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a Kisebbségvédelem Európában című nyári egyetemen hétfőn Budapesten.

Szili Katalin: napirenden kell tartani a kisebbségvédelmet