Fotó: marinetraffic.com
Aknára futott csütörtökön egy török teherhajó a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
2023. október 06., 10:002023. október 06., 10:00
A hajózási biztonsággal foglalkozó Ambrey brit cég közölte, hogy olyan információt kapott, miszerint a hajó a romániai Sulinától 11 tengeri mérföldre északra, a Sulina-csatorna bejáratának közelében tengeri aknára futott.
„Úgy tűnik, hogy a romániai idő szerint 12.20 órakor robbanás történt. A hajó rövid időre horgonyt vetett, hogy felmérje a károkat” – közölte az Ambrey. A hajó délután nem sokkal három óra után folytatta az útját, az Ambrey szerint nem jelentettek sérülteket.
Az elmúlt hónapokban ez az első olyan eset, amikor egy hajó tengeri aknára futott. A Fekete-tenger térségét a biztosítók magas kockázatú területnek minősítették, mivel az úszó aknák továbbra is veszélyt jelentenek.
Egy ukrán kormányzati forrás megerősítette, hogy egy hajó aknára futott, és azt állította, hogy
de nem kívánt bővebben nyilatkozni.
Yoruk Isik, a Bosphorus Observer tanácsadó cég vezetője a Reutersnek megerősítette, hogy a hajó neve Kafkametler, és az egyik ballaszttartálya szenvedett kisebb sérülést, de a legénység biztonságban van.
Az isztambulban bejegyzett hajó üzemeltetőjét, a Kafkametler Maritime-t nem lehetett azonnal elérni kommentárért – tette hozzá a Reuters.
A Kafkametler a MarineTraffic hajókövető weboldal csütörtök esti adatai szerint
Az incidensre azt követően került sor, hogy Oroszország júliusban kilépett az ENSZ által támogatott megállapodásból, amely lehetővé tette Ukrajna számára, hogy gabonát szállítson egy biztonságos tengeri folyosón keresztül a Fekete-tengeren. Azóta Ukrajna saját ideiglenes „humanitárius folyosót” hozott létre a teherhajók számára, és augusztus óta több hajó is elhagyta az ukrán fekete-tengeri kikötőket, hogy Románia, Bulgária és Törökország felségvizeihez a lehető legközelebb hajózva szállítsa az ukrán mezőgazdasági termékeket.
Egyébként
Az Ambrey cég csütörtökön közölte, hogy az incidens ugyanazon a napon történt, amikor éppen arról tájékoztatta ügyfeleit, hogy az orosz haditengerészet valószínűleg újabb tengeri aknákat telepít, amelyeket Ukrajna gabonaexportjának meghiúsítására vetnek be.
Mint arról beszámoltunk, szeptember 20-án szintén a román partok közelében egy togói zászló alatt hajózó teherhajón történt robbanás.
A Fekete-tenger partmenti vizein az Ukrajna ellen Oroszország által indított háború tavaly februári kezdete óta számos alkalommal bukkantak elszabadult tengeri aknákra, amelyeket a román tűzszerészek sikeresen hatástalanítottak. Legutóbb ugyanakkor augusztus 14-én, Costineşti település mellett, a Forum szálló előtti gátnál robbanás következett be, a gyanú szerint egy akna robbant fel.
Ilie Bolojan szombaton Chișinăuban kijelentette, hogy az elmúlt 35 évben a Románia és a Moldovai Köztársaság közötti egykori szögesdrótkerítés a remény, a barátság és a szolidaritás terévé változott.
Az Egyesült Államok kormánya azonnali hatállyal leállította a dolgozói vízumok kiadását külföldi teherautó-sofőrök számára, és pénteken több tíz millió külföldi vízumának felülvizsgálatát is elindította.
Donald Trump amerikai elnök is értesült arról, hogy Ukrajna megtámadta a Magyarországot és Szlovákiát ellátó Barátság kőolajvezetéket, és dühös miatta – derült ki pénteken.
Ismét megtámadta a Magyarország és Szlovákia ellátásához nélkülözhetetlen Barátság kőolajvezetéket az ukrán hadsereg.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök kijelentette, hogy elrendelte a tárgyalások megkezdését az összes túsz szabadon bocsátásáról és a gázai háború befejezéséről „Izrael számára elfogadható feltételekkel”.
Úgy tűnik, Donald Trump amerikai elnök arra ösztönzi Ukrajnát, hogy lépjen fel támadólag Oroszországgal szemben – legalábbis ez hámozható ki az elnök csütörtöki bejegyzéséből, amit a Truth Socialon tett közzé.
Egyes európai országok azt szeretnék, ha Donald Trump elnök amerikai vadászgépeket telepítene Romániába az Egyesült Államok által az ukrajnai háború befejezésére nyújtott biztonsági garanciák részeként a brit The Times információi szerint.
Szükség esetén Magyarország örömmel biztosít helyszínt az ukrajnai béketárgyalásokhoz – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
Washingtonban már több mint félezer embert tartóztattak le az augusztus első felében, a Donald Trump amerikai elnök által elrendelt közbiztonsági intézkedéssorozat keretében – közölte a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója szerdán.
Az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezését sürgette Sulyok Tamás köztársasági elnök a Munkácsot ért orosz rakétatámadás után, mély együttérzését fejezve ki a sérülteknek.
szóljon hozzá!