Fotó: Makkay József
Görögországban továbbra is szélsőséges hőmérsékleti viszonyok uralkodnak, nagy a forróság, a hatóságok emiatt naponta öt órán át zárva tartanak kedvelt turisztikai látványosságnak számító helyeket.
2024. június 13., 17:502024. június 13., 17:50
A görög hatóságok csütörtökön több turisztikai területet lezártak Athénban, és arra szólították fel az időseket, hogy a kijelölt, légkondicionált helyeken keressenek menedéket, mivel harmadik napja tart a nyár első nagy hőhulláma – jelentette a Reuters és az Ekhatimerini című görög lap információt összegezve a Hotnews.ro.
A hőhullám várhatóan szombaton ér véget. Országszerte számos általános iskolát és óvodát bezártak, hogy megvédjék a tanulókat a hőségtől. A kulturális minisztérium bejelentette, hogy az összes turisztikai terület 12 órától 17 óráig zárva lesz, és az erre az időszakra szóló belépőjegyekkel rendelkezők az újranyitás után használhatják azokat.
Athénban a turisták ivókutaknál álltak meg hűsölni, míg a helyiek a városháza mellett felállított légkondicionált helyiségekben maradtak, ahol ventilátorokat helyeztek el. A tűzoltók szerdán több ízben avatkoztak közbe vegetációtűz miatt, továbbra is készültségben maradnak, mivel az ország több részén erős szél várható, ami növeli a nagy területeken keletkező tüzek kockázatát.
Az ötmilliós Athén Európa egyik legmelegebb városa. A tudósok arra figyelmeztetnek, hogy a nyári hőmérséklet 2050-re átlagosan 2 fokkal emelkedhet. Haris Doukas, a főváros polgármestere 2000 fa ültetését rendelte el, hogy növekedjen az árnyas területek száma. Mint elmondta, Athénban vannak olyan területek, ahol az aszfalton 15-20-szor forróbb a hőmérséklet, mint az árnyékos helyeken. A hőmérséklet péntektől kezd csökkenni, először a nyugati, középső és északi területeken, ahol 34-36 fok lesz, míg a Peloponnészoszi-félszigeten folytatódik a hőhullám, 39 fokkal.
Rekordmeleg nyártól és a tavalyiakhoz hasonló erdőtüzektől tartanak Görögországban, ahol az elmúlt rekordmeleg tél is „komoly figyelmeztetést” jelent.
Ezernél is többen megsebesültek kedden Libanonban, köztük a Hezbollah milícia sok tagja az egymás közötti kapcsolattartásra használt személyhívójuk szinte egyidejű felrobbanásától – közölte az Irán-barát síita szervezet egyik tisztségviselője.
Az Európai Bizottság dohányzási tilalmat készül javasolni a kávézók teraszain, a buszmegállókban és az állatkertekben, az intézkedések pedig a nikotinmentes termékekre is kiterjednek – derül ki egy kiszivárgott dokumentumból.
Ukrajna az idei év végéig újabb dán F-16-os vadászgépeket kap – jelentette be Troels Lund Poulsen dán védelmi miniszter a Ritzau hírügynökségnek adott interjújában, amelyből a Jevropejszka Pravda ukrán hírportál idézett hétfőn.
Románia jelöltje, Roxana Mînzatu alelnöki tisztséget kapott az Európai Bizottságban (EB), egyúttal fontos portfóliót kap, a Készségek és oktatás, Munkahelyek és szociális jogok, Demográfia lesz a szakterülete.
Közokirat-hamisítás és egyedi azonosító jellel visszaélés miatt vettek őrizetbe két férfit a magyar–román határon.
Minden NATO-országnak lehetősége lesz arra, hogy egyedi döntést hozzon arról, hogy engedélyezi-e Ukrajnának, hogy nyugati fegyvereket használjon Oroszország elleni nagy hatótávolságú csapásokhoz – mondta Jens Stoltenberg leköszönő NATO-főtitkár.
Donald Trump volt amerikai elnök hétfőn azt mondta, hogy több emberre van szüksége a biztonsági szolgálatában az ellene elkövetett újabb merényletkísérlet miatt.
A Hezbollah libanoni síita milícia támadásai miatt az Izrael északi részéből evakuált lakosok visszatérése csak úgy lehetséges, ha Izrael hadműveletet indít a határon – jelentette ki hétfőn Joáv Galant izraeli védelmi miniszter.
Száznyolcvanezer fővel másfél millióra növeli az orosz fegyveres erők katonai állományának létszámát Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn kiadott rendelete.
Németország hétfőn kiterjesztette a határellenőrzést valamennyi határára az illegális migráció korlátozása érdekében, ami a kritikusok szerint veszélyezteti a schengeni térség szabad mozgásra vonatkozó szabályait.
szóljon hozzá!