Áder János: képesek vagyunk-e jobban összefogni a közös ellenséggel szemben?

Archív felvétel •  Fotó: MTI

Archív felvétel

Fotó: MTI

Képesek vagyunk-e az eddiginél is jobban összefogni egy, az életünket és szabadságunkat fenyegető erővel szemben, amely fájdalmat és halált hoz közénk? – tette fel a kérdést a közmédiában hétfőn sugárzott március 15-ei ünnepi beszédében a koronavírus-járványra utalva a magyar köztársasági elnök.

MTI

2021. március 15., 10:092021. március 15., 10:09

Áder János azt mondta: a küzdelem akkor válik személyessé, ha a baj már a mi ajtónkon kopogtat. „Amikor a kapuból kinézve tűztől vöröslik az ég alja” – fogalmazott a politikus.

Idézet
Eloltjuk-e a járvány tüzét azzal az egyszerű döntéssel, hogy beoltatjuk magunkat, vagy maradunk áldozatok, és tehetetlenül várjuk, hogy valami csoda történjen velünk?

– tette fel a kérdést.  Tudunk-e cselekedni hazánkért, családunkért, közösségeinkért, szomszédunkért, mindannyiunk szabadságáért, vállaljuk-e a védekezésből a felelősség ránk eső részét?” – firtatta.

Áder János azt mondta, hogy március idusán legyen mindannyiunk számára méltó üzenet Arany János gondolata: „küzdenünk kell. De nem szebb dolog-e a magunk ügye mellett dicsőségesen küzdeni, mint megadni magunkat az ellenségnek?” Az államfő Jókai Mór erkölcsi parancsára is emlékeztetett: „tartsátok tiszteletben e napot, melyen a nép szava először megszólalt”, és amellyel a magyar nemzet szabadsága kezdődik.

Idézet
És bár e napról 173 éve emlékeznek meg a magyarok, 31 éve pedig már szabadon teszik ezt, az idei már a második olyan március 15-e, amit nem lehet az elmúlt évek hagyományai szerint ünnepelni”

– idézte fel az államfő. Arany János szavaival válaszolt azoknak is, akik azt kérdik: van-e mit ünnepelni egyáltalán, segít-e rajtunk most egy 173 évvel ezelőtti történet?

„Arany János tudta: a modern magyar történelem legnagyobb vállalkozása, a polgári átalakulás, csak akkor sikerülhet, ha minél többen a magukénak érzik, ha a változás kiteljesedik. Ha a szabadság mindennapi tapasztalat, ha annak értelme lesz, és ha veszélybe kerül, az emberek készek áldozatot hozni érte.  A költő válasza a kérdésre, tűz esetén oltaná-e a szomszéd házát vagy a helység távolabbi épületét, az volt: felebaráti kötelességből is oltaná azt, másodszor pedig azért, hogy a tűz ne terjedjen tovább, akár a saját házára” – húzta alá.

Idézet
„A veszélyben egymásra vagyunk utalva, a magunk biztonsága a többiekétől függ, egyedül nem lehet veszélyhelyzetet kezelni

– hangoztatta a köztársasági elnök. – Ehhez a felismeréshez azonban a forradalmak és szabadságharcok önmagukban még kevesek lehetnek. A forradalom ugyanis lehet távoli, a küzdelem azonban akkor válik személyessé, ha a baj már a mi ajtónkon kopogtat.”

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 11., vasárnap

Békére szólított fel XIV. Leó pápa első vasárnapi üzenetében

XIV. Leó pápa első vasárnapi üzenetében „valódi és tartós békére” szólított Ukrajnában, tűzszünetre a Gázai övezetben.

Békére szólított fel XIV. Leó pápa első vasárnapi üzenetében
2025. május 11., vasárnap

Tömegszerencsétlenség Srí Lankán: szakadékba zuhant egy busz, legalább 21 ember meghalt

Szakadékba zuhant egy busz Srí Lanka középső részén, a balesetben legalább 21 ember maghalt és 24-en megsérültek – közölte vasárnap a dél-ázsiai ország kormánya.

Tömegszerencsétlenség Srí Lankán: szakadékba zuhant egy busz, legalább 21 ember meghalt
2025. május 11., vasárnap

Putyin közvetlen tárgyalásokat javasol Kijevnek

Közvetlen és előfeltételek nélküli tárgyalásokat javasolt vasárnap hajnalban Ukrajnának Vlagyimir Putyin orosz elnök.

Putyin közvetlen tárgyalásokat javasol Kijevnek
2025. május 11., vasárnap

Archív fotók láthatóak XIV. Leóról és korábbi pápákkal való találkozásairól

Régebbi képeket bocsátott a sajtó rendelkezésére Robert Francis Prevostról, a katolikus egyház új, XIV. Leó néven megválasztott pápájáról az Ágoston-rend chicagói provinciája, a Midwest Augustinians.

Archív fotók láthatóak XIV. Leóról és korábbi pápákkal való találkozásairól
2025. május 10., szombat

XIV. Leó 2023-ban Prevost érsekként Magyarországon járt Ferenc pápával

Ferenc pápa magyarországi apostoli útján, 2023. április 28–30. között a vatikáni delegáció tagjaként Robert Francis Prevost – a csütörtökön megválasztott XIV. Leó – is elkísérte az előző szentatyát.

XIV. Leó 2023-ban Prevost érsekként Magyarországon járt Ferenc pápával
2025. május 10., szombat

Zelenszkij harmincnapos tűzszünetet jelentett be, Moszkvának ultimátumot adtak

Május 12-től teljes körű, feltétel nélküli tűzszünet lép életbe Ukrajnában – erről szombaton Kijevben állapodott meg Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az európai vezetőkből álló tettrekészek koalíciójával.

Zelenszkij harmincnapos tűzszünetet jelentett be, Moszkvának ultimátumot adtak
2025. május 10., szombat

Teljes és azonnali tűzszünetet kötött India és Pakisztán

Donald Trump Truth Social közösségi-média posztjában erősítette meg, miszerint India és Pakisztán teljes és azonnali tűzszünetben állapodott meg egy, az Egyesült Államok közvetítésével zajló, hosszan tartó tárgyalássorozat eredményeként.

Teljes és azonnali tűzszünetet kötött India és Pakisztán
2025. május 10., szombat

Románia felé kellett kerülnie a Moszkvába tartó Ficónak, miután a litvánok nem engedték átrepülni a gépét

Robert Fico szlovák miniszterelnök csütörtökön kénytelen volt kerülőutat választani Moszkvába, hogy eljusson Vlagyimir Putyin pénteki katonai parádéjára, miután a balti államok lezárták légterüket az őt az eseményre szállító repülőgép előtt.

Románia felé kellett kerülnie a Moszkvába tartó Ficónak, miután a litvánok nem engedték átrepülni a gépét
2025. május 09., péntek

Orbán Viktor egyetért George Simionnak a nemzetek Európájáról alkotott véleményével

A magyar kormány semmilyen elszigetelést, retorziót nem támogat Romániával szemben – jelentette ki pénteken Orbán Viktor.

Orbán Viktor egyetért George Simionnak a nemzetek Európájáról alkotott véleményével
2025. május 09., péntek

Közösen emlékeztek meg az uniós intézményvezetők a Schuman-nyilatkozat 75. évfordulójáról

Az Európai Parlament, az Európai Tanács és az Európai Bizottság elnöke közös nyilatkozatban emlékezett meg az 1950. május 9-i Schuman-nyilatkozat 75. évfordulójáról. Az ünnepséget Robert Schuman szülőhelyén, Luxemburgban tartották.

Közösen emlékeztek meg az uniós intézményvezetők a Schuman-nyilatkozat 75. évfordulójáról