Fotó: MTI/Balogh Zoltán
A nemzeti ünnepek évtizedek, évszázadok távlatából is a magyarok összetartozását hirdetik – jelentette ki a köztársasági elnök pénteken, az államalapítás évfordulója alkalmából tartott ünnepi tisztavatáson, az Országház előtti Kossuth téren.
2021. augusztus 20., 10:252021. augusztus 20., 10:25
Áder János hangsúlyozta, az elmúlt több mint másfél esztendő nehézzé tette a közös emlékezést, mivel a járvány idején alig felfogható veszteségek értek sokakat, több mint harmincezer magyar lett a koronavírus-járvány áldozata.
– fejtette ki az államfő. Áder János úgy fogalmazott, „ez idő tájt aligha láttuk meg magunkban a dicső múlt folytatóit,
A köztársasági elnök szerint azonban az „elmúlt hónapokban, amikor annyi mindenről le kellett mondanunk, kiderült, hogy mennyi mindenbe kapaszkodhatunk”. „Kiderült, hogy a félelmek, a fájdalmak végső határán, de még azon is túl van valami, ami visszahúz minket az örvény pereméről, (...) hogy vannak erőtartalékaink magunkban és a közösségben” – mondta.
Áder János beszédében külön megemlékezett a közelmúltban véget ért tokiói olimpia résztvevőiről is. Elmondta, a magyar olimpikonok örök emléket hagytak a szívekben, évek múltával pedig ugyanúgy jelképpé válnak, mint a győztes csaták, a szabadságért kirobbant forradalmak, amelyek szintén magyarok álmaiból, tetteiből, magyarok harcaiból és győzelmeiből váltak jelképpé.
Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Az államfő szerint a járvány arra is rámutatott, „hogy vannak a biztonságunkért éjt nappallá tévő honfitársaink a kórházakban, az idősotthonokban, a mentőautókban és vannak magyar honvédek, akik naponta értünk szolgálnak”.
– mondta.
„Mindazokban, akik az elmúlt hónapokban megmutatták, mit is jelent a hűség, a haza szolgálata” – tette hozzá. A köztársasági elnök aláhúzta, a járvány idején kiderült, hogy nincs kis feladat, nincs alacsonyabb rangú szolgálat.
„Csak parancs van, küzdelem van, helytállás van” – mondta, majd példaként említette, hogy a katonáknak biztosítaniuk kellett a kórházak rendkívüli működését, az oltópontokon irányítani a tanácstalan embereket, ellenőrizni a tilalmak betartását, összességében „óvni-védeni egy láthatatlan ellenséggel harcoló hazát”.
„Több mint ezer éve ez a bátorság, ez a hűség és ez az alázat visz minket tovább az úton” – jelentette ki a köztársasági elnök.
„A járvány feletti győzelemnek is ára volt: megküzdöttünk, megszenvedtünk érte. A mi nemzedékünknek jutott ez a feladat” – emelte ki Áder János.
Hangsúlyozta, „nekünk kellett alkalmazkodni, túlélni, újrakezdeni, csakúgy, mint elődeinknek oly sokszor az elmúlt ezer évben”.
– fogalmazott az államfő.
XIV. Leó pápa első vasárnapi üzenetében „valódi és tartós békére” szólított Ukrajnában, tűzszünetre a Gázai övezetben.
Szakadékba zuhant egy busz Srí Lanka középső részén, a balesetben legalább 21 ember maghalt és 24-en megsérültek – közölte vasárnap a dél-ázsiai ország kormánya.
Közvetlen és előfeltételek nélküli tárgyalásokat javasolt vasárnap hajnalban Ukrajnának Vlagyimir Putyin orosz elnök.
Régebbi képeket bocsátott a sajtó rendelkezésére Robert Francis Prevostról, a katolikus egyház új, XIV. Leó néven megválasztott pápájáról az Ágoston-rend chicagói provinciája, a Midwest Augustinians.
Ferenc pápa magyarországi apostoli útján, 2023. április 28–30. között a vatikáni delegáció tagjaként Robert Francis Prevost – a csütörtökön megválasztott XIV. Leó – is elkísérte az előző szentatyát.
Május 12-től teljes körű, feltétel nélküli tűzszünet lép életbe Ukrajnában – erről szombaton Kijevben állapodott meg Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az európai vezetőkből álló tettrekészek koalíciójával.
Donald Trump Truth Social közösségi-média posztjában erősítette meg, miszerint India és Pakisztán teljes és azonnali tűzszünetben állapodott meg egy, az Egyesült Államok közvetítésével zajló, hosszan tartó tárgyalássorozat eredményeként.
Robert Fico szlovák miniszterelnök csütörtökön kénytelen volt kerülőutat választani Moszkvába, hogy eljusson Vlagyimir Putyin pénteki katonai parádéjára, miután a balti államok lezárták légterüket az őt az eseményre szállító repülőgép előtt.
A magyar kormány semmilyen elszigetelést, retorziót nem támogat Romániával szemben – jelentette ki pénteken Orbán Viktor.
Az Európai Parlament, az Európai Tanács és az Európai Bizottság elnöke közös nyilatkozatban emlékezett meg az 1950. május 9-i Schuman-nyilatkozat 75. évfordulójáról. Az ünnepséget Robert Schuman szülőhelyén, Luxemburgban tartották.
szóljon hozzá!