2007. április 19., 00:002007. április 19., 00:00
A második, mintegy harminc halálos áldozatot követelő merényletet a nagy síita szegénynegyed, Szadrváros bejáratánál álló ellenőrző pontnál követték el. További 45-en megsérültek a támadásban. A merénylő egy közlekedési dugó közepén hozta működésbe a pokolgépet. A számos civil autós mellett az iraki biztonsági erők öt tagja is meghalt – közölte a rendőrség.
Nem sokkal korábban egy magánkórház mellett parkoló autóban robbant pokolgép, Bagdad egyik központi negyedében, Karradában. Ebben a támadásban 11-en haltak meg, a sérültek száma 13. A robbanás megrongálta a kórházat és a közeli épületeket. A negyedik merényletet is parkoló járműben, egy minibuszban hagyott pokolgéppel követték el. A helyszín az északnyugati Riszafi városrész volt. Ebben a robbantásban négyen vesztették életüket, és hatan sérültek meg. Ugyancsak tegnap a főváros déli részén fegyveresek megtámadtak egy rendőrjárőrt, és megöltek négy rendőrt, több járókelőt pedig megsebesítettek.
Közben tegnap Núri al-Máliki iraki miniszterelnök egy beszédében – amelyet nevében egy magas rangú tisztségviselő olvasott fel – bejelentette, Irak az év végéig minden tartománya felett átveszi a biztonsági ellenőrzést a külföldi erőktől. A brit csapatok tegnap helyezték az iraki kormány ellenőrzése alá a többségükben síiták lakta déli Majszán tartományt. Majszán után egy hónapon belül három kurd autonóm terület kerül a kormány biztonsági ellenőrzése alá, majd pedig Kerbela és Vászit tartomány következik, illetve sorra kerül a többi tartomány is, és még az év végéig mindenhol megtörténik az átadás.
Hírösszefoglaló
Ismét megtámadta a Magyarország és Szlovákia ellátásához nélkülözhetetlen Barátság kőolajvezetéket az ukrán hadsereg.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök kijelentette, hogy elrendelte a tárgyalások megkezdését az összes túsz szabadon bocsátásáról és a gázai háború befejezéséről „Izrael számára elfogadható feltételekkel”.
Úgy tűnik, Donald Trump amerikai elnök arra ösztönzi Ukrajnát, hogy lépjen fel támadólag Oroszországgal szemben – legalábbis ez hámozható ki az elnök csütörtöki bejegyzéséből, amit a Truth Socialon tett közzé.
Egyes európai országok azt szeretnék, ha Donald Trump elnök amerikai vadászgépeket telepítene Romániába az Egyesült Államok által az ukrajnai háború befejezésére nyújtott biztonsági garanciák részeként a brit The Times információi szerint.
Szükség esetén Magyarország örömmel biztosít helyszínt az ukrajnai béketárgyalásokhoz – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
Washingtonban már több mint félezer embert tartóztattak le az augusztus első felében, a Donald Trump amerikai elnök által elrendelt közbiztonsági intézkedéssorozat keretében – közölte a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója szerdán.
Az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezését sürgette Sulyok Tamás köztársasági elnök a Munkácsot ért orosz rakétatámadás után, mély együttérzését fejezve ki a sérülteknek.
Izrael megkezdte a Gázaváros ellen tervezett hadműveletének első lépéseit – jelentette be szerdán Efi Defrin, az izraeli hadsereg (IDF) katonai szóvivője újságíróknak nyilatkozva.
Oroszország nem tudja elfogadni, hogy a kollektív biztonság kérdéseiről nélküle döntsenek – állapította meg Szergej Lavrov külügyminiszter újságíróknak szerdán Moszkvában.
Nem közpénzből, hanem szponzorok által biztosított összegekből finanszírozzák a Global Security Innovative Strategies nevű amerikai céget, amelynek feladata az, hogy Románia amerikai vízummentességi programba való bekerüléséért lobbizzon.