A transznisztriai vezetők szerint Moldova ukrán katonákat képez ki, hogy megtámadják a szakadár régiót

A szakadár, oroszbarát Dnyeszteren túli régió pénteken azzal vádolta meg a chişinăui központi hatóságokat, hogy ukrán katonákat képeznek ki a régió intézményei és vezetői elleni támadásokra.

Krónika

2024. január 13., 12:322024. január 13., 12:32

Moldova Európa-párti kormánya, amely elítéli Oroszország ukrajnai háborúját, azonnal tagadta a vádat.

A szeparatista enklávéban az elmúlt 30 évben viszonylag kevés volt a zavargás és az erőszakos cselekmény, de az év eleje óta nő a feszültség.

A Moszkvától jelentős pénzügyi támogatásban részesülő, a nemzetközi közösség által el nem ismert Transznisztria elítélte, hogy a moldovai kormány import-exportvámokat vetett ki, amely szerinte megbénítja az üzleti tevékenységét.

A transznisztriai állambiztonsági minisztérium közölte, hogy

több mint 60 katonát – többségük az ukrajnai háborúban szerzett tapasztalatokat – képeznek ki külföldi szakemberek, hogy támadásokat indíthassanak a szakadár régió ellen.

„Arra képzik ki őket, hogy terrortámadásokat hajtsanak végre Dnyeszteren túli területen” – áll a minisztérium közleményében.

„Infrastrukturális létesítmények, katonai célpontok elleni támadásokról van szó, valamint a régió vezetőinek és biztonsági tisztviselőinek elrablásáról és megöléséről” – állították

Mariana Sarî, a moldovai kormány reintegrációs politikai hivatalának a régióval foglalkozó magas rangú tisztségviselője szerint a vád „szigorúan propagandacélú provokáció”.

A régió hatóságai a héten tűzharcról számoltak be az ukrán határon. Az ukrán fél közölte, hogy nem tud az incidensről.

A tiraszpoli hatóságok korábban azzal vádolták Ukrajnát, hogy merényletet terveztek a Dnyeszteren túli vezetők ellen, amit Kijev tagadott.

A befagyott moldovai konfliktus lezárására tett nemzetközi kísérletek az EBESZ égisze alatt évtizedek óta megrekedtek. A szakadár vezetők csütörtökön bejelentették, hogy a régió külügyminisztere a jövő héten találkozik egy magas rangú tisztségviselővel és az EBESZ képviselőivel Chişinăuban.

Geoană: Oroszországnak nincs elég erőforrása Moldova megtámadásához

Oroszországnak nincsenek meg az erőforrásai a Moldovai Köztársaság megtámadásához, noha az eredeti háborús tervben ez volt a célpont, amikor Moszkva Kijev elfoglalásával, Odessza megszállásával és a Dnyeszteren át történő bekerítéssel Ukrajnát akarta behálózni – véli Mircea Geoană, a NATO román főtitkár-helyettese.
„Katonai szempontból nincsenek erőforrásaik. Az eredeti terv az volt, hogy elfoglalják Kijevet és elfoglalják Odesszát, bekerítik Dnyeszteren keresztül, és bilincsbe zárják Ukrajnát. Ez volt az eredeti katonai terv. Megbukott, és ez nem fog megtörténni. Katonai szempontból a Moldovai Köztársaságnak nincs miért aggódnia. Egy hibrid támadás, egy teljes körű hibrid háború szempontjából viszont igen. Különösen, mivel a Moldovai Köztársaságban, ahol Maia Sandu olyan sikeresen vezeti a Pruton túli testvérek Európa-barát útját, Oroszország számára is létfontosságú az elnökválasztás. Ezért a Moldovai Köztársaság a NATO és az EU közös partnere. Együtt dolgozunk, többek között a dezinformáció elleni küzdelemben, és segítünk nekik abban, hogy ellenállóbbak legyenek a kibertámadásokkal, a dezinformációval és Oroszország kétségbeesett kísérletével szemben, hogy moldovai segítői révén megállítsa Moldova Európa-barát útját. Túl azon, hogy románok vagyunk, és törődünk az ottani emberekkel – ők a testvéreink. Ilyen lehetőség a Moldovai Köztársaság számára csak kétszer adódik egy évszázadban. Az első transznisztriai háború idején volt erre lehetőség. Úgy alakult, ahogy alakult. Ez volt az, ami volt. És ez a második esély. Mindannyiunk érdeke, hogy Moldova és Ukrajna Európába jöjjön” – mondta Mircea Geoană pénteken este a Digi 24 hírcsatornának nyilatkozva.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 13., vasárnap

Megfordult a trend: hosszú idő óta több romániai távozott Németországból, mint ahány odament

Tavaly öt év után először fordult elő, hogy több romániai távozott Németországból, mint ahányan odaérkeztek.

Megfordult a trend: hosszú idő óta több romániai távozott Németországból, mint ahány odament
2025. július 12., szombat

Orbán Viktor: az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során embereket agyonverni

,,Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során embereket agyonverni" – idézte szombaton a hirado.hu Orbán Viktort.

Orbán Viktor: az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során embereket agyonverni
2025. július 12., szombat

Donald Trump 30 százalékos vámot vetett ki az EU-ból és Mexikóból érkező importra, ellenintézkedésekre készül az Európai Unió

Donald Trump amerikai elnök 30 százalékos vámot vetett ki az Európai Unióból és Mexikóból érkező importtermékekre szombaton augusztus 1-jei hatállyal.

Donald Trump 30 százalékos vámot vetett ki az EU-ból és Mexikóból érkező importra, ellenintézkedésekre készül az Európai Unió
2025. július 12., szombat

Növelik a pilótafülke hangfelvételének mondatai az Air India repülőgép-tragédia rejtélyét

A nyomozók ijesztő felfedezést tettek az Air India 171-es járatának júniusban történt, 279 ember életét követelő balesetének előzetes vizsgálata során – számolt be a BBC.

Növelik a pilótafülke hangfelvételének mondatai az Air India repülőgép-tragédia rejtélyét
2025. július 12., szombat

Magyar Levente: egy magyar embernek azért kellett meghalnia, mert az ukrán állam pribékjei agyonverték

A 45 éves Sebestyén Józsefet Beregszász főutcájáról hurcolták el, majd egy vasdoronggal olyan súlyosan bántalmazták az ukrán karhatalmiak, hogy később már lábra sem tudott állni. Az ügy országos felháborodást váltott ki.

Magyar Levente: egy magyar embernek azért kellett meghalnia, mert az ukrán állam pribékjei agyonverték
2025. július 11., péntek

Orosz dróntámadásban megsérült két, ukrán oldalon harcoló román zsoldos

Megsebesült a román zsoldosokból álló, ukrán oldalon harcoló Getica harccsoport két katonája a frontvonalban egy orosz dróntámadásban.

Orosz dróntámadásban megsérült két, ukrán oldalon harcoló román zsoldos
2025. július 11., péntek

Orbán Viktor a Kárpátalján történtekről: agyonvertek egy magyar állampolgárt, és ezt ki kell vizsgálnunk

Az a magyar–ukrán kettős állampolgár, akit Ukrajnában a napokban kényszersorozás közben agyonvertek, egy közülünk, ezt komolyan kell venni – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.

Orbán Viktor a Kárpátalján történtekről: agyonvertek egy magyar állampolgárt, és ezt ki kell vizsgálnunk
2025. július 11., péntek

Elhúzódó tűzszüneti tárgyalások közepette haltak meg újabb civilek Gázában

Izraeli légicsapás ért palesztinokat egy gázai egészségügyi központ közelében csütörtökön, tíz gyermek és hat felnőtt meghalt – közölték a helyi egészségügyi hatóságok, miközben a tűzszüneti tárgyalások elhúzódnak, és nem várható azonnali megállapodás.

Elhúzódó tűzszüneti tárgyalások közepette haltak meg újabb civilek Gázában
2025. július 11., péntek

Román külügy: Románia úgy védi a hazai gazdák érdekeit, hogy közben Ukrajnát is támogatja

A romániai mezőgazdasági termelők támogatása együtt jár az Ukrajnának nyújtott támogatással – közölte a román külügyminisztérium az ukrajnai mezőgazdasági termékek európai uniós importja kapcsán.

Román külügy: Románia úgy védi a hazai gazdák érdekeit, hogy közben Ukrajnát is támogatja
2025. július 11., péntek

Trump: Amerika a NATO-n keresztül küld fegyvereket Ukrajnának

Donald Trump elnök csütörtökön az NBC-nek azt mondta, hogy megállapodást kötött a NATO-val arról, hogy az Egyesült Államok a szövetségen keresztül fegyvereket küld Ukrajnának, és hogy a NATO „száz százalékban” fizetni fogja ezeket a fegyvereket.

Trump: Amerika a NATO-n keresztül küld fegyvereket Ukrajnának