A svéd kormányfő szerint nem fogják teljesíteni az összes feltételt, amit Törökország a NATO-csatlakozás jóváhagyásához szabott

•  Fotó: Facebook/Ulf Kristersson

Fotó: Facebook/Ulf Kristersson

Svédország biztos abban, hogy Törökország hozzá fog járulni NATO-csatlakozásához, viszont nem fogja tudni teljesíteni Ankara minden feltételét – jelentette ki vasárnap Ulf Kristersson svéd miniszterelnök.

MTI

2023. január 08., 17:202023. január 08., 17:20

Kristersson egy védelempolitikai agytröszt svédországi konferenciáján arról beszélt: Törökország egyrészt megerősítette, hogy a stockholmi vezetés megtette, amit ígért, másrészt olyan dolgokat követel, „amelyeket nem tudunk, vagy nem kívánunk megadni neki”.

Svédország és Finnország tavaly május közepén kérte felvételét a NATO-ba Oroszország ukrajnai háborúja miatt. Törökország egyelőre nem hajlandó ratifikálni a NATO-felvételhez szükséges csatlakozási jegyzőkönyveket.

A török vezetés húzódozását azzal indokolja, hogy a két tagjelölt állam „terrorszervezeteket” támogat, mint például a betiltott Kurdisztáni Munkáspártot (PKK).

Június végén már megoldódni látszott a vita.

Törökország azonban most úgy véli, hogy különösen Svédország nem tett még eleget a megállapodásnak.

Ankara egyebek mellett állítólagos terroristák kiadatását követeli.

A török diplomácia december végén nagyon negatív fejleménynek minősítette, hogy a svéd legfelsőbb bíróság megtagadta Bülent Kenes török újságíró kiadatását, akit a török vezetés mások mellett felelőssé tett a 2016-os törökországi puccskísérlet kiterveléséért, és az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen muszlim hitszónok támogatójának tart.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 30., szerda

„8 milliméter megoldaná” – Orbán Viktor megölésével fenyegetőzött egy nő, órákon belül elfogták

Internetes agresszió gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség egy 48 éves debreceni nő ellen, aki a közösségi médiában, nyilvános bejegyzés alatt fenyegető kommentet írt Orbán Viktor miniszterelnöknek.

„8 milliméter megoldaná” – Orbán Viktor megölésével fenyegetőzött egy nő, órákon belül elfogták
2025. július 30., szerda

Trump: ha Putyin nem lép a fegyverszünet felé, tíz nap múlva jönnek a vámok

Donald Trump amerikai elnök kedden kijelentette, hogy az Egyesült Államok „10 nap múlva” vámokat és egyéb intézkedéseket fog bevezetni Oroszország ellen, ha Moszkva nem mutat előrelépést az Ukrajnában több mint három éve dúló háború befejezése felé.

Trump: ha Putyin nem lép a fegyverszünet felé, tíz nap múlva jönnek a vámok
2025. július 30., szerda

Rendkívül erős földrengés történt az orosz partoknál, szökőár fenyegeti a Csendes-óceán menti országokat

Heves földrengés következett be a Csendes-óceán partján fekvő orosz Kamcsatka-félszigeten, a földmozgás miatt cunamiriadót rendeltek el az óceán partjai mentén.

Rendkívül erős földrengés történt az orosz partoknál, szökőár fenyegeti a Csendes-óceán menti országokat
2025. július 30., szerda

London a palesztin állam elismerésével fenyegetve próbál nyomást gyakorolni Izraelre

Nagy-Britannia azon terve, hogy elismeri a palesztin államot szeptemberben, a radikális iszlamista Hamászt jutalmazza és csak árt a tűzszüneti törekvéseknek a Gázai övezetben – írta kedden az izraeli külügyminisztérium az X-en.

London a palesztin állam elismerésével fenyegetve próbál nyomást gyakorolni Izraelre
2025. július 30., szerda

New York-i lövöldözés: eltéveszthette kiszemelt áldozatait a négy embert meggyilkoló férfi

Két biztonsági őr és két irodai alkalmazott halt meg a New York-i felhőkarcolóban hétfő este történt fegyveres támadásban – derül ki az erőszakos cselekménnyel kapcsolatban kedden nyilvánosságra hozott részletekből.

New York-i lövöldözés: eltéveszthette kiszemelt áldozatait a négy embert meggyilkoló férfi
2025. július 29., kedd

Közlekedési biztos: az európai utak, hidak és vasutak akadályozzák a gyors reakciót orosz támadás esetén


Az európai utak, hidak és vasutak nem alkalmasak a harckocsik, csapatok és katonai ellátmányok gyors szállítására a kontinensen egy Oroszországgal vívott háború esetén – figyelmeztetett az európai közlekedési biztos.

Közlekedési biztos: az európai utak, hidak és vasutak akadályozzák a gyors reakciót orosz támadás esetén
2025. július 29., kedd

Zelenszkij jubilál, miután Trump lerövidítette a Putyinnak adott ultimátum határidejét

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn üdvözölte Donald Trump amerikai elnök eltökéltségét, aki súlyosabb szankciók kilátásba helyezésével „10-12 napos” határidőt szabott meg Vlagyimir Putyin orosz elnöknek az ukrajnai háború megállítására.

Zelenszkij jubilál, miután Trump lerövidítette a Putyinnak adott ultimátum határidejét
2025. július 29., kedd

Palesztin Hatóság: a Hamász tegye le a fegyvert és adja át a hatalmat Gázában!

A Hamásznak le kell tennie a fegyvert és át kell adnia a Gázai övezet feletti ellenőrzést – jelentette ki Mohammad Musztafa, a Palesztin Hatóság miniszterelnöke hétfőn.

Palesztin Hatóság: a Hamász tegye le a fegyvert és adja át a hatalmat Gázában!
2025. július 29., kedd

Több embert megölt, majd magával is végzett egy fegyveres férfi New Yorkban

Több embert megölt, majd öngyilkos lett egy fegyveres New Yorkban egy irodaházként működő belvárosi felhőkarcolóban hétfőn.

Több embert megölt, majd magával is végzett egy fegyveres férfi New Yorkban
2025. július 28., hétfő

Fogást talált Európa a Temun

A Temu kínai online áruház megsértette a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabályt (DSA) azáltal, hogy nem megfelelően mérte fel az illegális termékek terjedéséből fakadó kockázatokat saját platformján.

Fogást talált Európa a Temun
Fogást talált Európa a Temun
2025. július 28., hétfő

Fogást talált Európa a Temun