A népvándorlás, a járványok és Gyurcsány veszélye fenyegeti Magyarországot Orbán Viktor szerint

•  Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A koronavírus-járvány és a bevándorlás mellett a legnagyobb veszély, ami fenyegeti Magyarországot az, ha Gyurcsány Ferenc újra a hatalom közelébe kerül – a Magyar Nemzet szerint erről Orbán Viktor beszélt évadzáró beszédében a Fidesz–KDNP-frakció kihelyezett ülésén Debrecenben.

Krónika

2021. június 17., 09:372021. június 17., 09:37

2021. június 17., 09:382021. június 17., 09:38

A napilap információi szerint a kormányfő-pártelnök nem köntörfalazott, összegzése  szerint az elmúlt egy évben súlyos nemzetközi válság volt, nemcsak egészségügyi, de gazdasági  is, mely súlyosan érintette a családokat, szétzúzta a hagyományos emberi kapcsolatokat. Egyszerre volt tehát egészségügyi, gazdasági és szociális válság. Orbán Viktor közölte azt is, véleménye szerint Magyarország ezt a hármas válságot európai és világszinten is kiemelkedően jól kezelte, szerinte sikerült megnyerni az európai oltási versenyt, Európában Magyarországot tekinti a legjobban átoltott országnak.

A kormányfő megerősítette, a sikeres oltásnak vannak gazdasági eredményei is, mert az országot egy-másfél hónappal korábban tudták újraindítani más európai országokhoz képest, ez a gazdasági növekedésben minimum egyszázalékos többletet jelent.

Orbán szerint ahhoz, hogy a gazdaság 2022 elejére visszatérjen a válság előtti szintjéhez, 5,1 százalékos növekedés kell idén. Ennél magasabb növekedés esetén, minimum 5,5 százaléknál már jelentősen csökkenteni tudják a munkát terhelő adókat, 200 ezer forintra tudják emelni a minimálbért, nyugdíjprémiumot kapnak idén a nyugdíjasok, és jövőre folytatják a 13. havi nyugdíj visszaépítését.

A miniszterelnök szerint a jövő évi választási kampányban elég, ha az igazat mondják a jelöltek, ami nem más, mint hogy valójában „Gyurcsány a főnök”; a Fidesz elnöke szerint ő az igazi ellenfél, Karácsony és a többiek csak epizódszereplők. „Gyurcsány osztja a szerepeket, az ő kezében van minden, ezt ne felejtsétek el! Mi tudjuk az igazságot, de azt mindenkinek meg kell tudnia!” – hangzottak a miniszterelnök szavai a Magyar Nemzet információi szerint. Orbán szerint ha Gyurcsány Ferenc visszatér, a magyar baloldal újra megemeli az adókat, különösen a gyerekesekét, beengedik a migránsokat és megemelik a rezsit, szerinte a Fidesznek ezt kell megakadályoznia.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. szeptember 29., vasárnap

A Hezbollah megerősítette, hogy meghalt a vezetőjük

Megölték Szájed Haszan Naszrallahot, a Hezbollah vezetőjét – erősítette meg szombaton az Irán támogatását élvező libanoni síita mozgalom.

A Hezbollah megerősítette, hogy meghalt a vezetőjük
2024. szeptember 28., szombat

Veszélyben lehet az orosz titkosszolgálat célkeresztjébe került román újságíró

Mircea Barbu újságíró védelmét kérte szombaton a román hatóságoktól az Országos Audiovizuális Tanács (CNA).

Veszélyben lehet az orosz titkosszolgálat célkeresztjébe került román újságíró
2024. szeptember 28., szombat

A Hezbollah vezetőjének megölését jelentette be az izraeli hadsereg

Az izraeli hadsereg (IDF) szombaton közölte, hogy egy nappal korábban megölte a libanoni síita fegyveres mozgalom, a Hezbollah vezetőjét, Haszan Naszrallahot a csoport központi főhadiszállására mért légicsapásban Bejrút déli külvárosában.

A Hezbollah vezetőjének megölését jelentette be az izraeli hadsereg
2024. szeptember 28., szombat

Számos halálos áldozatot követelt a Helene-hurrikán

Az Egyesült Államok dél-keleti részén meghaladta a negyvenet a Helene-hurrikán halálos áldozatainak száma, a vihar áradásokat, komoly károkat, és nagy területen áramkimaradást okozva halad keresztül több államon pénteken.

Számos halálos áldozatot követelt a Helene-hurrikán
2024. szeptember 27., péntek

A miniszterelnök szerint politikai igazgatója hibázott, Orbán Balázs elnézést kért

Nem állt szándékomban félreérthetően fogalmazni 1956 ügyében – írta közösségi oldalán pénteken Orbán Viktor politikai igazgatója, akiről a miniszterelnök elmondta, hogy félreérthetően fogalmazott.

A miniszterelnök szerint politikai igazgatója hibázott, Orbán Balázs elnézést kért
2024. szeptember 27., péntek

Trump megígérte Zelenszkijnek: ha újraválasztják, gyorsan véget ér a háború

Donald Trump amerikai republikánus párti elnökjelölt az ukrajnai háború gyors befejezésére tett ígéretet megválasztása esetén Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek, akit a New York-i Trump-toronyban fogadott pénteken.

Trump megígérte Zelenszkijnek: ha újraválasztják, gyorsan véget ér a háború
2024. szeptember 27., péntek

Román nő meggyilkolásának gyanújával tartóztattak le Olaszországban egy 17 éves fiatalembert

Román állampolgárságú nő meggyilkolásának gyanújával tartóztattak le Olaszországban egy 17 éves fiatalembert.

Román nő meggyilkolásának gyanújával tartóztattak le Olaszországban egy 17 éves fiatalembert
2024. szeptember 27., péntek

Egy román újságíró ellen is büntetőeljárást indított az orosz titkosszolgálat

Büntetőeljárást indított az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) egy román és két amerikai újságíró ellen, akik az orosz hatóságok szerint illegálisan lépték át az ukrán–orosz határt – jelentették pénteken orosz hírügynökségek.

Egy román újságíró ellen is büntetőeljárást indított az orosz titkosszolgálat
2024. szeptember 27., péntek

Napirenden a tűzszünet, de azért Izrael készül a Libanon elleni invázióra

Izrael megvitatja az Egyesült Államok által felvetett tűzszüneti kezdeményezést és azt, hogy „hogyan tudnánk előmozdítani azt a közös célt, hogy az emberek biztonságban visszatérhessenek otthonaikba”.

Napirenden a tűzszünet, de azért Izrael készül a Libanon elleni invázióra
2024. szeptember 27., péntek

Biden: Washington megadja Ukrajnának a háború megnyeréséhez szükséges támogatást

Az Ukrajnának az orosz agresszió elleni védekezésben nyújtott amerikai támogatásról tárgyalt Volodimir Zelenszkij elnök csütörtökön Washingtonban Joe Biden amerikai elnökkel – közölte a Fehér Ház.

Biden: Washington megadja Ukrajnának a háború megnyeréséhez szükséges támogatást