Fotó: Fehér Ház/Facebook
Donald Trump amerikai elnök szombaton először jelent meg a nyilvánosság előtt azóta, hogy megfertőződött a koronavírussal, és kórházba került.
2020. október 11., 01:502020. október 11., 01:50
2020. október 11., 01:582020. október 11., 01:58
A Fehér Ház erkélyén nyilatkozó Trump elmondta: remekül érzi magát. Az elnök a jelenlévő több száz ember előtt azt ígérte: a koronavírus el fog tűnni. „Azt akarom, hogy tudjátok: nemzetünk legyőzi ezt a szörnyű kínai vírust” – hangsúlyozta a vírus eredetére utalva. Hozzátette: nagyon gyorsan, rekordidő alatt megérkezik majd a koronavírus elleni vakcina.
Trump a jövő héten újult erővel veti bele magát az elnökválasztási kampányba, és két helyszínen is gyűlést tart – jelentette be az elnök kampánystábja. Trump kedden a pennsylvaniai Johnstownban, szerdán pedig az iowai Des Moines-ban jelenik meg a nyilvánosság előtt. Az Egyesült Államok elnökét október 2-án szállították kórházba, miután a megelőző napon koronavírus-fertőzést diagnosztizáltak nála.
Négy nap múltán tért vissza a Fehér Házba, ahol először nem az Ovális Irodában, hanem elkülönített helyiségben dolgozott. Nem tudni, hogy az elnök még fertőz-e, mert az illetékesek nem reagáltak az ezt firtató újságírói kérdésekre.
Trump kórházban antitestkoktélt, vírusellenes Remdesivirt, szteroidot és más készítményeket kapott. Még csütörtök este kiadott közleményében a Fehér Ház orvosa kielégítőnek minősítette az elnök egészségi állapotát, és tudatta, akár már választási rendezvényeken is részt vehet.
Nem reagált érdemben a Kreml Donald Trump azon kijelentésére, miszerint Vlagyimir Putyin orosz elnök ostobaságokat mondott neki Ukrajna kapcsán.
Románia jelentős lépéseket tett afelé, hogy figyelembe vegye a Velencei Bizottság igazságügyi törvényekre ajánlásait, amelyek az igazságszolgáltatási rendszer függetlenségével foglalkoztak – közölte az Európai Bizottság 2025-ös jogállamisági jelentésében.
Pete Hegseth védelmi miniszter nem tájékoztatta a Fehér Házat, mielőtt a múlt héten engedélyezte az Ukrajnába irányuló fegyverszállítmányok szüneteltetését, ami a kormányzaton belül nagy kavarodást váltott ki – közölte a CNN öt, a
Átadta kedden megbízólevelét Nicuşor Dan államfőnek Magyarország új romániai nagykövete, Kissné Hlatki Katalin.
Ilie Bolojan román miniszterelnök kedd este megbeszélést folytatott ukrán kollégájával, Denisz Smihallal a háborúról és annak regionális hatásairól, valamint az ukrajnai román kisebbség jogairól.
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerint Izrael állam történelme során soha nem volt olyan fokú az összehangoltság, együttműködés és bizalom az Egyesült Államokkal, mint jelenleg.
Donald Trump lehetőségként tekint az Oroszország elleni további súlyos szankciókról szóló, az amerikai szenátus előtt lévő törvényre – az amerikai elnök erről kedden kabinetjének nyilvános ülésén beszélt a washingtoni Fehér Házban.
Brüsszel beverte a szöget a gazdák koporsójába, hiszen olyan kereskedelmi megállapodást kötött Ukrajnával, amely több mezőgazdasági termék esetében magasabb vagy korlátlan importot engedélyez – közölte közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.
Az Ukrajnába irányuló fegyverszállítások „az ellenségeskedések folytatásának” kedveznek – így kommentálta kedden Oroszország, hogy Donald Trump amerikai elnök közölte: az Egyesült Államok további fegyvereket küld Kijevnek.
A gázai háború befejezéséről szóló tárgyalások „nagyon jól haladnak” – jelentette ki hétfőn este Donald Trump amerikai elnök, miután Washingtonban fogadta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt.
szóljon hozzá!