A konzulátusokon is kitölthetők a levélszavazatok – Az Eurotrans Alapítvány elnöke a választási tudnivalókról

•  Fotó: Székelyhon

Fotó: Székelyhon

Érkeznek a levélcsomagok azokhoz a magyar állampolgársággal is rendelkező erdélyiekhez, akik szerepelnek a választási névjegyzékben. Nagy Zoltán Levente, az Eurotrans Alapítvány elnöke a Krónikának elmondta: a levélszavazatok a konzulátusokon is kitölthetők, és a magyarországi szavazás napján, április 3-án is le lehet adni a borítékot.

Pataky István

2022. március 21., 17:492022. március 21., 17:49

Véghajrájába fordult az április 3-án rendezendő magyar országgyűlési választások folyamata. A magyar állampolgársággal is rendelkező potenciális új erdélyi szavazók regisztrációjának lezárása után a folyamatot segítő Eurotrans Alapítvány valamivel több, mint 280 ezerre becsüli a választási névjegyzékben szereplők számát.

„Ez mintegy tizenöt százalékkal több, mint 2018-ban. A mostani regisztrációs adatok fényében mintegy 160–180 ezer leadott levélszavazatra számítunk. Kérdés, hogy mennyi lesz ebből érvényes, minden erőnkkel azon vagyunk, hogy ezek számát kilencven százalék fölé vigyük” – fogalmazott lapunknak Nagy Zoltán Levente.

Az RMDSZ által működtetett szervezet elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy

aki voksolni akar, és szerepel a választási névjegyzékben, azaz rendelkezik érvényes regisztrációval, annak március 15. után meg kell kapnia a levélcsomagot.

„A kitöltött, majd leragasztott szavazólapot, valamint azonosító nyilatkozatot vigye be a kolozsvári vagy csíkszeredai főkonzulátusra, vagy juttassa el az RMDSZ és Eurotrans munkatársaihoz, hogy szavazata biztosan időben célba érjen” – mondta Nagy Zoltán Levente.

•  Fotó: Biró István Galéria

Fotó: Biró István

Nyomatékosította: akinek nincs magyarországi lakcíme, csak levélben szavazhat előzetes regisztráció után. Amennyiben a konzulátusra kérte a borítékot, akkor ott átveheti, kitöltheti, és le is adhatja a választás napján is. Ha az otthoni címére kérte, akkor is leadhatja április 3-án a konzulátuson.

Mint az alapítványi elnök elmondta, fontos változás a négy évvel ezelőtti választásokhoz képest, hogy ki lehet tölteni a levélszavazatot a konzulátusokon, és a szavazás napján, április 3-án is le lehet adni a borítékot.

Aki viszont nem regisztrált, és nincs állandó magyarországi lakcíme, már nem szavazhat a konzulátuson a választás napján.

Az Eurotrans Alapítvány elnöke érdeklődésünkre azt is elmondta, hogy aki rendelkezik állandó magyarországi lakcímmel, de Erdélyben vagy Bukarestben tartózkodik a választás napján, az április 3-án személyesen szavazhat valamelyik magyar főkonzulátuson, Magyarország bukaresti nagykövetségén vagy valamelyik magyarországi határ menti szavazókör központjában, ahova átjelentkezik.

„Jelen pillanatig közel kétezer választópolgárt vettek nyilvántartásba a külképviseleteken. Remélhetőleg ez a szám nőni fog március 25-éig, akkor jár le az átjelentkezések határideje a Nemzeti Választási Irodánál. Hogy milyen lépéseket kell megtennie az átjelentkezéshez a választópolgárnak, arról részletes tájékoztatás található a Regisztracio.ro oldalon” – mondta Nagy Zoltán Levente.

Nagy Attila, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke mutatja az április 3-ai szavazólapokat •  Fotó: MTI/Illyés Tibor Galéria

Nagy Attila, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke mutatja az április 3-ai szavazólapokat

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Miután négy évvel ezelőtt viszonylag magas volt azoknak az aránya, akik érvénytelen szavazatot adtak le, helytelenül töltötték ki az adatlapot, azt kérdeztük az alapítvány elnökétől, mire kell figyelni a kitöltéskor. Mint mondta,

a leggyakoribb hibát az „anyja neve” mező kitöltése, valamint az aláírások hiánya okozta. Az előbbi kimaradt az idei azonosító nyilatkozatból.

„De arra kérünk mindenkit, fokozottan figyeljen az azonosító nyilatkozat kitöltésére, ne felejtse el aláírni. Csak lezárt és sértetlen borítékban levő szavazat érvényes, amennyiben az eredeti boríték sérült, bármilyen más borítékkal helyettesíthető” – hangsúlyozta Nagy Zoltán Levente. Hozzátette ugyanakkor, hogy az azonosító nyilatkozat is cserélhető hiba esetén egy új formanyomtatvánnyal.

„Ha bárkinek segítségre van szüksége, forduljon bizalommal a munkatársainkhoz” – mondta. Ami a levélszavazat postán való küldésének megbízhatóságát illeti, az alapítványi elnök arra hívta fel a figyelmet, hogy

a 2018-as tapasztalatok azt mutatják, nagyon sok szavazat kárba veszett, nem ért vissza postán keresztül időben.

„Az RMDSZ és az Eurotrans munkatársai segítenek a levélcsomagok összegyűjtésében. Arra kérünk mindenkit, hogy a levélcsomagot juttassák el kollégáinkhoz legkésőbb április 2-ig, s mi időben eljuttatjuk ezeket a főkonzulátusokra vagy a határ menti szavazókörzetekbe” – nyomatékosította Nagy Zoltán Levente. Hozzátette, idén a levélcsomagok kihordása a 2018-ban tapasztaltakkal ellentétben nagyon hatékony volt, amiért külön köszönet illeti a postát.

korábban írtuk

Országgyűlési választás: szombattól adhatók le a levélszavazatok a külképviseleteken
Országgyűlési választás: szombattól adhatók le a levélszavazatok a külképviseleteken

A magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok szombattól adhatják le a levélszavazatokat tartalmazó válaszborítékokat a külképviseleteken. Hat külképviseleten hosszabbított nyitvatartás lesz.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 23., szombat

Mezőméhesi nőgyilkosság: Németországban fogták el a gyanúsított volt bűntársát

Elfogtak Németországban egy nemzetközi körözés alatt álló romániai bűnözőt. Liviu Ilie Sălăgean a mezőméhesi nőgyilkosság gyanúsítottja, Emil Gânj bűntársa volt egy korábbi gyilkosságban – számolt be szombaton a Román Rendőrség.

Mezőméhesi nőgyilkosság: Németországban fogták el a gyanúsított volt bűntársát
2025. augusztus 23., szombat

Megnyitották a nyári bobpályát Predeálon

Új turisztikai látványossággal gazdagodott Predeál, az Erdély és Havasalföld határán fekvő népszerű Brassó megyei üdülőtelepülés, Románia legmagasabban fekvő városa (1100 m-es tengerszint feletti magasság).

Megnyitották a nyári bobpályát Predeálon
Megnyitották a nyári bobpályát Predeálon
2025. augusztus 23., szombat

Megnyitották a nyári bobpályát Predeálon

2025. augusztus 23., szombat

Kígyó mart meg egy nőt Nagyilván

Kígyómarás miatt szállítottak kórházba egy 52 éves nőt a Beszterce-Naszód megyei Nagyilváról, az áldozat eszméleténél volt, de szédült állapotban találta szombaton a mentőegység.

Kígyó mart meg egy nőt Nagyilván
Kígyó mart meg egy nőt Nagyilván
2025. augusztus 23., szombat

Kígyó mart meg egy nőt Nagyilván

2025. augusztus 23., szombat

Együtt átélni azt, amit Szent István királyunk tett: erdélyi Erzsébet-táboros diákok az Országházban

Az Erzsébet-tábor lényege, hogy érezzük az összetartozást mi, magyarok szerte a Kárpát hazában – mondta a kultúráért és innovációért felelős miniszter Erdélyből érkezett Erzsébet-táboros gyermekeknek, akiket az Országházban köszöntött pénteken.

Együtt átélni azt, amit Szent István királyunk tett: erdélyi Erzsébet-táboros diákok az Országházban
2025. augusztus 23., szombat

Kolozsvár a fellegekben jár: több száz millió euró landol évi 10 millió légi utasért

A kolozsvári nemzetközi repülőtér átfogó fejlesztési stratégiájának célja, hogy 2045-re a légi utasforgalom eléje az évi 10 millió főt.

Kolozsvár a fellegekben jár: több száz millió euró landol évi 10 millió légi utasért
2025. augusztus 22., péntek

Személyesen megismerkedhet Kapu Tibor űrhajóssal a Kolozsvári Magyar Napok közönsége

Közönségtalálkozón vesz részt a kincses városban a világűrt nemrég megjárt Kapu Tibor. A magyar űrhajóssal szelfit is készíthet a Kolozsvári Magyar Napok közönsége.

Személyesen megismerkedhet Kapu Tibor űrhajóssal a Kolozsvári Magyar Napok közönsége
2025. augusztus 22., péntek

Kábítószer-kereskedők buktak le Szatmáron, két személyt letartóztatott a rendőrség

Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított három személyt vizsgálnak a Szervezett Bűnözés Elleni Szolgálat (DIICOT) Szatmár megyei nyomozói, két gyanúsított 30 napos előzetes letartóztatását rendelte el a bíróság.

Kábítószer-kereskedők buktak le Szatmáron, két személyt letartóztatott a rendőrség
2025. augusztus 22., péntek

Súlyos égési sérülteket kezelő két kórházat adnak át Erdélyben a következő hónapokban

Év végéig elkészül a súlyos égési sérülteket kezelő temesvári kórház, jövő év tavaszán pedig használatba adják a Marosvásárhelyen épülő, hasonló jellegű kórházat is – jelentette ki pénteken Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.

Súlyos égési sérülteket kezelő két kórházat adnak át Erdélyben a következő hónapokban
2025. augusztus 22., péntek

Tömegével pusztultak a halak, miután beton került egy Szeben megyei patakba az autópálya építőtelepéről

Az építőmunkások hibájának következtében beton került a Feleki patakba Szeben megyében a Nagyszeben és Fogaras közötti leendő autópálya építőtelepéről, ami szennyezést okozott és halakat pusztított el.

Tömegével pusztultak a halak, miután beton került egy Szeben megyei patakba az autópálya építőtelepéről
2025. augusztus 22., péntek

Barabási Albert László: Ha Leonardo da Vinci ma élne, a hálózatokkal foglalkozna

Barabási Albert László szerint, ha Leonardo da Vinci ma élne, minden bizonnyal a hálózatok ábrázolásával foglalkozna. A csíki származású világhírű hálózatkutató a Kolozsvári Magyar Napok keretében pénteken tartott előadást.

Barabási Albert László: Ha Leonardo da Vinci ma élne, a hálózatokkal foglalkozna