A Hamász az október 7-i támadás kitervelőjét nevezte ki új vezetőjének

Folytonosság. Az iszlamista terrorszervezet új vezére a tavaly októberi tömegmészárlás szervezője •  Fotó: Képernyőmentés – videofelvétel

Folytonosság. Az iszlamista terrorszervezet új vezére a tavaly októberi tömegmészárlás szervezője

Fotó: Képernyőmentés – videofelvétel

A Hamász iszlamista palesztin szervezet Jahja esz-Szinvárt, a szervezet gázai övezeti vezetőjét nevezte ki a múlt héten Teheránban meggyilkolt politikai vezető, Iszmail Haníje utódjának.

Hírösszefoglaló

2024. augusztus 07., 08:342024. augusztus 07., 08:34

Szinvár, akit az Izrael ellen tavaly október 7-én végrehajtott támadás megszervezésével vádolnak, ű

a Gázai övezetben rejtőzködik, dacolva a háború eleje óta a likvidálására irányuló izraeli kísérletekkel.

„Az Iszlám Ellenállási Mozgalom (Hamász) bejelenti, hogy Jahja esz-Szinvár parancsnokot választotta a mozgalom politikai bizottságának élére, a mártír Iszmail Haníje utódjául, Allah legyen hozzá könyörületes” – áll a szervezet által a Telegramon kedden közzétett rövid közleményben.

A kinevezés hírét a Gázai övezetből kilőtt rakéták sortüzével ünnepelték, ahol jelenleg is harcolnak a palesztin fegyveresek az izraeli katonákkal.

Szinvár, aki felnőtt élete felét izraeli börtönökben töltötte, a legbefolyásosabb Hamász-vezető, aki még életben van Haníje meggyilkolása után.

Izrael nem vállalta magára Haníje megölését, de közölte, hogy likvidált több magas rangú vezetőt, közöttük Száleh al-Arúrit, a Hamász második számú vezetőjét, akit Bejrútban öltek meg, valamit Mohammed Deifet, a mozgalom katonai parancsnokát.

A hatvanegy éves Szinvár egy menekülttáborban született a Gázai övezet déli részén fekvő Hán-Juniszban. 2017-ben választották meg a Hamász gázai vezetőjének.

Bebörtönzése előtt hivatalosan az al-Medzs biztonsági egység vezetője volt, amely felkutatta és megölte az izraeli titkosszolgálattal együttműködő palesztinokat.

Mindeközben Hasszán Naszrallah, a Hezbollah vezetője kijelentette, hogy a szervezet „a következményektől függetlenül” válaszolni fog Izraelnek, hogy megbosszulja a csoport legfőbb parancsnokának egy héttel ezelőtti meggyilkolását, de az izraeliek várakoztatása „a büntetés része”.

„A kormányuk, a hadseregük, a társadalmuk, a településeik és a megszállóik mind várnak” – mondta Naszrallah. Izrael várakoztatása „a harc része” – tette hozzá.

Naszrallah beszéde előtt, amelyet a csoport egy hete meggyilkolt legfőbb parancsnokának, Fuad Sukrnak az emlékére tartottak, Bejrút belvárosa felett köröző izraeli repülőgépek hangrobbanásai hallatszottak. A CNN stábja érezte, hogy az épület megremeg, és látta, hogy a repülőgépek több jelzőrakétát lőttek ki.

A hónapok óta tartó, határokon átnyúló tűzpárbaj kedd reggel fokozódott, miután a Hezbollah drónok rajait indította el észak-izraeli városok katonai célpontjai felé. Az Izraeli Védelmi Erők közlése szerint egy drónt elfogtak, és az incidensnek több sebesültje volt, köztük egy férfi, aki súlyosan megsebesült az észak-izraeli Naharija városában.

Izrael korábban egy dél-libanoni épületre mért csapást, öt ember halálát okozva. Az izraeli hadsereg szerint az épületet a Hezbollah használta.

A térség felkészült a Hezbollah és Irán várható válaszlépéseire a Sukr és a Hamász politikai vezetője, Iszmail Haníje meggyilkolása miatt, akit Teheránban öltek meg a múlt héten.

Mint megírtuk, Ali Hamenei iráni legfelsőbb vezető és az általa vezetett Iszlám Forradalmi Gárda „fájdalmas” választ ígért Izraelnek Haniyeh teheráni meggyilkolásáért.

Hétfőn az iraki Al-Aszad légibázisra kilőtt rakéták több amerikai személyt megsebesítettek, a Pentagon szerint Irán által támogatott csoportok támadása nyomán.

Idézet
Lehet, hogy mindannyian egyszerre válaszolunk, vagy talán jobb, ha az ellenállás tengelyében minden csoport úgy válaszol, ahogyan neki megfelel, és az általa kiválasztott célpontokkal”

– mondta Naszrallah.

Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter további katonai eszközöket vezényelt a térségbe, egy repülőgép-hordozó csapásmérő csoportot, egy vadászrepülőszázadot és további hadihajókat küldött a Közel-Keletre.

Putyin mérsékelt megtorlást kért Irántól Izrael ellen
Vlagyimir Putyin orosz elnök arra kérte Irán legfelsőbb vezetőjét, Ali Khamenei ajatollahot, hogy célzott megtorlást hajtson végre Izrael ellen – jelentette a Reuters kedden két magas rangú iráni tisztségviselőre hivatkozva.
Oroszország nemzetbiztonsági tanácsának titkára és korábbi védelmi minisztere, Szergej Sojgu hétfőn Teheránba látogatott, miután az ország katonai válaszlépésre készül Izraelnek a Hamász politikai vezetőjének, Iszmail Haníjehnek július 31-én iráni földön elkövetett meggyilkolása miatt.
Sojgu állítólag személyesen adta át Putyin üzenetét, hangsúlyozva, hogy polgári célpontokat kerülni kell.
A The New York Times hétfőn arról számolt be, hogy Irán a kiélezett feszültségek közepette modern légvédelmi rendszereket kért Oroszországtól. A két forrás a Reutersnek elmondta, hogy Irán Szu-35-ös vadászgépeket is kért.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 08., kedd

Putyin túl sok ember halálát okozza Trump szerint

Donald Trump lehetőségként tekint az Oroszország elleni további súlyos szankciókról szóló, az amerikai szenátus előtt lévő törvényre – az amerikai elnök erről kedden kabinetjének nyilvános ülésén beszélt a washingtoni Fehér Házban.

Putyin túl sok ember halálát okozza Trump szerint
2025. július 08., kedd

Budapestre várják a szomszédos országok agrárminisztereit, hogy az Ukrajnával kötendő uniós megállapodást felülvizsgálják

Brüsszel beverte a szöget a gazdák koporsójába, hiszen olyan kereskedelmi megállapodást kötött Ukrajnával, amely több mezőgazdasági termék esetében magasabb vagy korlátlan importot engedélyez – közölte közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.

Budapestre várják a szomszédos országok agrárminisztereit, hogy az Ukrajnával kötendő uniós megállapodást felülvizsgálják
2025. július 08., kedd

Moszkva: az újabb amerikai fegyverszállítások csak elnyújtják az ukrajnai háborút

Az Ukrajnába irányuló fegyverszállítások „az ellenségeskedések folytatásának” kedveznek – így kommentálta kedden Oroszország, hogy Donald Trump amerikai elnök közölte: az Egyesült Államok további fegyvereket küld Kijevnek.

Moszkva: az újabb amerikai fegyverszállítások csak elnyújtják az ukrajnai háborút
2025. július 08., kedd

Netanjahu Nobel-békedíjra jelölte Trumpot

A gázai háború befejezéséről szóló tárgyalások „nagyon jól haladnak” – jelentette ki hétfőn este Donald Trump amerikai elnök, miután Washingtonban fogadta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt.

Netanjahu Nobel-békedíjra jelölte Trumpot
2025. július 08., kedd

Pfizergate: von der Leyen szerint a román képviselő bizalmatlansági indítványa összeesküvés-elméleteken alapul

Az Európai Bizottság elleni bizalmatlansági indítvány szélsőségesek legrégibb kézikönyvéből származik, célja a társadalom megosztása, a demokráciába vetett bizalom aláásása – jelentette ki a brüsszeli testület elnöke hétfőn Strasbourgban.

Pfizergate: von der Leyen szerint a román képviselő bizalmatlansági indítványa összeesküvés-elméleteken alapul
2025. július 08., kedd

Trump: további fegyvereket szállítunk Ukrajnának

Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy további védelmi fegyvereket tervez küldeni Ukrajnának, miután kormánya a múlt héten leállított bizonyos szállítmányokat.

Trump: további fegyvereket szállítunk Ukrajnának
2025. július 07., hétfő

Szili Katalin: napirenden kell tartani a kisebbségvédelmet

Az Európai Unió nem foglalkozik a nemzeti kisebbségek ügyével, azt minden ország belügyének tekinti – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a Kisebbségvédelem Európában című nyári egyetemen hétfőn Budapesten.

Szili Katalin: napirenden kell tartani a kisebbségvédelmet
2025. július 07., hétfő

Trump szerint nevetséges, hogy Musk új pártot akar létrehozni

Donald Trump amerikai elnök keményen bírálta korábbi közeli szövetségesét, Elon Muskot, amiért a multimilliárdos új politikai pártot akar indítani.

Trump szerint nevetséges, hogy Musk új pártot akar létrehozni
2025. július 07., hétfő

Izrael kemény csapást mért az országot rakétákkal támadó húszikra

Izrael az izraeli-iráni tűzszünet óta először mért csapásokat jemeni húszi célpontok ellen, hétfőre virradóra kikötőket és egy erőművet támadott.

Izrael kemény csapást mért az országot rakétákkal támadó húszikra
2025. július 07., hétfő

Ukrajna drónokkal támadta az orosz fekete-tengeri flottát, Putyin szerint össznemzeti támogatottsága van a háborúnak

Drónok támadták meg vasárnap éjjel az orosz fekete-tengeri flottát a Krasznodari területen lévő Novorosszijszk kikötőjénél – jelentette az Astra orosz portál.

Ukrajna drónokkal támadta az orosz fekete-tengeri flottát, Putyin szerint össznemzeti támogatottsága van a háborúnak