A frontra látogatott Zelenszkij, elemzők szerint ez a közelgő ukrán ellentámadás jele lehet

•  Fotó: Facebook/Volodimir Zelenszkij

Fotó: Facebook/Volodimir Zelenszkij

Az orosz erők ostromának középpontjában álló egyik kelet-ukrajnai kisvárosba, Avgyijivkába látogatott kedden Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, a frontvonal közelében az ukrán katonákat magasztalta és kitüntetéseket adott át – közölte az államfő hivatala.

2023. április 19., 08:072023. április 19., 08:07

A közlés szerint Zelenszkij meghallgatta a helyszíni főparancsnok jelentését, majd beszédet intézett a katonáihoz.

„Megtiszteltetés számomra, hogy itt lehetek ma veletek, és megköszönhetem nektek a hazánk védelméért tett erőfeszítéseiteket” – mondta a beszédben.

Az elnök egy kórházba is ellátogatott, ahol sebesültekkel találkozott, és közülük is többet kitüntetett.

Az államfőt hivatalának vezetője, Andrij Jermak is elkísérte a frontra, aki azt hangoztatta: az ukrán katonák megakadályozták, hogy az orosz csapatok bekerítsék a várost.

Zelenszkij a közelmúltban több alkalommal is meglátogatta katonáit, ami elemzők szerint megerősíti azokat a várakozásokat, hogy az ukránok átfogó ellentámadásra készülnek.

A kelet-ukrajnai térségben, orosz ellenőrzés alatt álló területeken tett látogatást hétfőn Vlagyimir Putyin orosz elnök is, aki másodszor járt Ukrajnától elfoglalt területen az Oroszország indította háború tavaly februári kezdete óta.

Eközben Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a keddi hadijelentést ismertetve közölte: Bahmut északi, központi és déli részén az orosz rohamosztagok három háztömböt foglaltak el.

A beszámoló szerint a rohamosztagok – ezt az elnevezést a Wagner katonai magáncsoport fegyvereseire szokták használni – előrenyomulását a szárnyakon légideszantosok és a déli csapatcsoport alegységei biztosították, az orosz légierő és a tüzérség pedig csapást mért a Casziv Jar és Konsztantinivka felől ellentámadással próbálkozó ukrán erőkre.

A tábornok az ukrán fegyveres erőknek az előző egy nap alatt elszenvedett emberveszteségét mintegy 460 főben adta meg, akik közül, mint mondta, több mint 290 katona a Donyeck körzetében vívott harcokban esett el. Konasenkov szerint az orosz hadsereg emellett megsemmisített két ukrán vezetésipontot, két üzemanyag- és két lőszerraktárt, egy harckocsit, két amerikai gyártmányú Paladin M109-es önjáró löveget és egy M777-es tarackot.

Vlagyimir Szaldo, a részben elcsatolt Herszon megye Moszkva által megbízott kormányzója a TASZSZ orosz hírügynökségnek azt mondta, hogy az ukrán hadsereg több ponton élőerőt és haditechnikát vont össze a Dnyeper jobb partján, és a folyón való átkelésre készülhet.

Az orosz ellenőrzés alá került területek több településéről jelentettek kedden a hatóságok ukrán tüzérségi támadást. Donyeckben, ahol a nap folyamán két robbanóanyaggal és srapnellel megtöltött drónt lőttek le, három civil életét vesztette belövésektől.

Brazil elnök: a brazil kormány elítéli Ukrajna területi integritásának megsértését, és tárgyalásokat sürget

Luiz Inacio Lula da Silva brazil elnök eközben kedden kijelentette, hogy kormánya elítéli Ukrajna területi integritásának megsértését. Hozzátette, az ukrajnai háborúval kapcsolatban tárgyalásos politikai megoldást támogat.

„Miközben kormányom elítéli Ukrajna területi integritásának megsértését, mi a konfliktus tárgyalásos politikai megoldását támogatjuk” – jelentette ki Luiz Inacio Lula da Silva a Klaus Iohannis román államfővel tartott munkaebéd során.

A brazil elnök azt mondta, aggódik a háború globális élelmiszer-biztonsági, gazdasági és energiabiztonsági következményei miatt, amelyek különösen a bolygó legszegényebb régióit sújthatják.

„Sürgősen létre kell hoznunk az országok egy csoportját, amely leül tárgyalni Oroszországgal a béke megtalálása érdekében” – mondta Luiz Inacio Lula da Silva.

A brazil elnök arról is beszélt, hogy Brazíliát és Romániát a politikai és kereskedelmi kapcsolatokon túl emberi kapcsolatok is összekötik, ugyanis Brazíliának több mint negyvenezer román származású lakosa van.

Iohannis arról számolt be, hogy a brazil elnökkel való találkozón hangsúlyozta: Romániának, mint az Ukrajnával leghosszabb közös határral rendelkező EU- és NATO-tagállamnak az a világos és határozott üzenete, amelyet minden partnerének meg kell értenie, hogy Oroszország agresszor állam, amely erőszakkal megsértette Ukrajna területi szuverenitását, Ukrajna függetlenségére tört, és ezzel többek közt az ENSZ Alapokmányát is lábbal tiporta.

„Ukrajna az orosz agresszió áldozata. Ennek az agressziónak minden globális szintű negatív hatása ennek a tettnek a közvetlen következménye, amely szembemegy a nemzetközi joggal. A nemzetközi közösségnek kötelessége támogatni Ukrajnát, hogy visszaverje az agressziót és megnyerje az ország felszabadításáért vívott háborút” – mutatott rá a román államfő.

Klaus Iohannis hozzátette, Románia „rendíthetetlenül” támogatni fogja Ukrajnát. Kifejtette, hogy Ukrajna biztonságának támogatása valójában Románia és a román állampolgárok biztonságát is szolgálja.

A román államfő beszámolt brazil kollégájának a háború sokrétű következményeiről, a menekülthelyzettől kezdve az energia- és élelmiszerválságig.

Iohannis kijelentette, Románia támogatja az Európai Unió és Brazília közötti kapcsolatokat, és azt, hogy mielőbb kereskedelmi megállapodás szülessen az EU és a Dél-amerikai Közös Piac (MERCOSUR) között.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy jómaga személyesen támogatja, hogy még az idén történelmi jelentőségű csúcstalálkozóra kerüljön sor az Európai Unió és a Latin-amerikai és Karibi Államok Közössége között.

A két elnök találkozóján szó esett Brazília és Románia felvételéről is a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetbe (OECD).

A román államfő meghívta Lula da Silva elnököt Romániába.

Klaus Iohannis elnök április 26-áig Dél-Amerikában tesz hivatalos körutat. Brazília után Chilébe és Argentínába látogat majd.

Ukrajnába hívták a brazil elnököt

Egyébként Lula korábbi kijelentései miatt, amelyekben többek között arról beszélt, hogy az ukrajnai konlfukturért az Egyesült Államok és az EU is felelős, a kijevi vezetés ukrajnai látogatásra hívta meg a brazil elnököt, hogy saját szemével győződjön meg az Oroszország által indított háború következményeiről, miközben az ukrán külügyminisztérium szóvivője bírálta őt a békekezdeményezése miatt, mert Kijev szerint abban téves alapvetések szerepelnek.

Oleh Nyikolenko, az ukrán külügyi tárca szóvivője a közösségi médiában erősítette meg a brazil elnöknek szóló meghívást.

A bejegyzés szerint Lulának azért kellene Kijevbe látogatnia, hogy „megértse az orosz agresszió valódi okait és a globális biztonságra gyakorolt következményeit”.

A meghívás bejelentése előtt egy nappal, hétfőn érkezett brazíliai látogatásra Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, és megállapította, hogy a dél-amerikai országnak Moszkváéhoz hasonló az álláspontja az egy éve tartó háborúról.

Nyikolenko közölte: Kijev érdeklődéssel figyeli Lula erőfeszítéseit a megoldásra, de nem fogadja el, hogy egyformán kezelje „az áldozatot és agresszort”.

A szóvivő elutasította Lula azon nézetét is, hogy „a halálos agresszióval szemben védekező Ukrajnát támogató országok a háborúra buzdítanának”.

A brazil elnök a háború elhúzódásáért az Egyesült Államokat és az Európai Uniót tette felelőssé, mondván, hogy folyamatosan fegyvert szállítanak Ukrajnának.

Lula a háború mielőbbi befejezése érdekében a be nem avatkozás politikája és nyílt diplomácia mellett foglalt állást, és semleges országok bevonásával a két háborús fél között közvetítői szerepet ellátó „stáb” megalakítását szorgalmazta. A brazil elnök béketerve szerint Oroszországnak vissza kellene adnia a tavaly február óta általa elfoglalt területeket, cserébe pedig Kijev lemondhatna a 2014-ben Oroszországhoz csatolt Krímről.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 03., vasárnap

Izrael visszautasítja, hogy szándékosan éheztetnék a palesztinokat Gázában

Az izraeli hadsereg vezérkari főnöke visszautasította szombaton, hogy Izrael szándékosan éheztetné a palesztinokat, és kijelentette, „a gázai harcok szünet nélkül folytatódni fognak, ha a Hamász nem engedi szabadon az izraeli túszokat”.

Izrael visszautasítja, hogy szándékosan éheztetnék a palesztinokat Gázában
2025. augusztus 01., péntek

Meghaladja a harmincat a kijevi légicsapás halálos áldozatainak száma

Eddig 31 halálos áldozatot találtak meg Kijevben annak a többszintes lakóháznak a romjai alatt, amelyet csütörtökre virradóra rakétatalálat ért, a sebesültek száma meghaladta a 150-et.

Meghaladja a harmincat a kijevi légicsapás halálos áldozatainak száma
2025. augusztus 01., péntek

Lavrov európai „Negyedik Birodalmat” vizionál az ukrajnai háború kapcsán

Németország és az Európai Unió teljes autoriter és militarista irányba sodródáik – állítja Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.

Lavrov európai „Negyedik Birodalmat” vizionál az ukrajnai háború kapcsán
2025. augusztus 01., péntek

Bírálja Nicușor Dant a Zsidó Világkongresszus vezetője a fasiszta propaganda elleni törvény elleni fellépése miatt

A fasiszta propaganda elleni törvény hatályba lépésének halogatása a holokauszt tagadását és a háborús bűnösök rehabilitációját ösztönözheti – figyelmeztetett a Zsidó Világkongresszus elnöke, Ronald S. Lauder csütörtökön.

Bírálja Nicușor Dant a Zsidó Világkongresszus vezetője a fasiszta propaganda elleni törvény elleni fellépése miatt
2025. augusztus 01., péntek

Washington: adja meg magát a Hamász!

A gázai helyzetről tárgyalt Steve Witkoff, az Egyesült Államok közel-keleti különmegbízottja Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel csütörtökön Jeruzsálemben – jelentette a kormányfő hivatala.

Washington: adja meg magát a Hamász!
Washington: adja meg magát a Hamász!
2025. augusztus 01., péntek

Washington: adja meg magát a Hamász!

2025. augusztus 01., péntek

Trump egy héten belül megállapodást akar az ukrajnai háború lezárásáról

Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy külföldi megbízottja, Steve Witkoff a következő napokban Oroszországba utazik, mivel az elnök az ukrajnai konfliktus befejezését szorgalmazza.

Trump egy héten belül megállapodást akar az ukrajnai háború lezárásáról
2025. július 31., csütörtök

Nemzetközi vonatjáratokat is érint a Keleti pályaudvar hamarosan kezdődő felújítása

A nemzetközi vonatjáratokat is érintik a budapesti Keleti pályaudvar felújítása miatti forgalmi változások – hívta fel a figyelmet csütörtöki közleményében a román vasúttársaság (CFR) a Magyar Államvasutak (MÁV) tájékoztatására hivatkozva.

Nemzetközi vonatjáratokat is érint a Keleti pályaudvar hamarosan kezdődő felújítása
2025. július 31., csütörtök

Visszatáncolt Zelenszkij, visszaállította a parlament a korrupcióellenes szervek függetlenségét

Az ukrán parlament csütörtöki, jelentős nemzetközi figyelem övezte ülésén elfogadta a két legfontosabb korrupcióellenes szerv függetlenségét visszaállító törvényjavaslatot.

Visszatáncolt Zelenszkij, visszaállította a parlament a korrupcióellenes szervek függetlenségét
2025. július 31., csütörtök

Trump visszaszólt Medvegyevnek, fontos ukrán város elfoglalását jelentették be az oroszok

Nem hagyta szó nélkül Donald Trump amerikai elnök, hogy Dmitrij Mevdegyev, az orosz Biztonsági Tanács helyettes vezetője, volt elnök és miniszterelnök háborúval fenyegette az Egyesült Államokat.

Trump visszaszólt Medvegyevnek, fontos ukrán város elfoglalását jelentették be az oroszok
2025. július 31., csütörtök

Kanada is el akarja ismerni a palesztin államot

Kanada szeptemberben elismeri a palesztin államot – jelentette be Mark Carney kanadai miniszterelnök szerdán újságíróknak.

Kanada is el akarja ismerni a palesztin államot
Kanada is el akarja ismerni a palesztin államot
2025. július 31., csütörtök

Kanada is el akarja ismerni a palesztin államot