A francia kormány már március végén, április elején feloldhatja a zöldigazolás bemutatására szóló kötelezettséget

•  Fotó: Tóth Gödri Iringó

Fotó: Tóth Gödri Iringó

A francia kormány reméli, hogy március végén, április elején feloldható lesz az oltottsági igazolás bemutatására szóló kötelezettség, miután a koronavírus-járvány miatti egészségügyi helyzet folyamatosan javul. A dokumentumot a hatályos törvény szerint július végéig kellene bemutatni az ötvennél több főt fogadó nyilvános rendezvényeken a 16 év felettieknek, kivételt jelentenek az egészségügyi intézmények és a politikai rendezvények.

MTI

2022. február 10., 09:392022. február 10., 09:39

„A kórházban ápoltak száma még mindig magas, többen vannak, mint a 2020 tavaszi rekord idején, de az előrejelzéseink alapján megvan az okunk azt remélni, hogy idővel a helyzet eléggé javulni fog ahhoz, hogy az utolsó korlátozó intézkedéseket is feloldjuk” – mondta szerdán Gabriel Attal kormányszóvivő. A járványszintet illetően a csökkenés már egyértelmű – tette hozzá.

Gabriel Attal jelezte, hogy az oltottsági igazolás akkortól nem lesz kötelező, amikor a kórházakban „normalizálódik a helyzet”, azaz a koronavírus már nem tartja nyomás alatt az ellátórendszert.

A kormányzat oltási stratégiáért felelős biztosa, Alain Fischer szerdán a szenátusban úgy vélte, hogy március vége előtt fel lehet oldani az oltottsági igazolás bemutatására vonatkozó kötelezettséget. Elmondta, hogy ehhez a kórházakban jelenleg még érzékelhető túlterheltségnek el kell tűnnie, és a kórházaknak vissza kell térniük a normális működéshez, valamint a koronavírus elleni oltás emlékeztető adagjából is magas átoltottsági szintet kell elérni. Szerinte mindez elég hamar elérhető lesz, miután a fertőzöttségi szint gyorsan csökken.

Az oltottsági igazolás bevezetésének köszönhetően a kormány múlt héten megkezdte a korlátozások fokozatos feloldását.

Az elmúlt hét napban átlagosan 211 ezer új fertőzöttet regisztráltak naponta, az egy héttel ezelőtti 340 ezer után. A kórházban ápoltak száma is már csökken, de még 33 ezer fertőzött van kórházban, az intenzív osztályokon 3500-an vannak. A súlyos betegek száma hetek óta nagyon lassan csökken.

A koronavírus-fertőzés szövődményeiben 133 ezren vesztették életüket az elmúlt két évben.
Az oltásra jogosultak 95 százaléka, a teljes lakosság nyolcvan százaléka (54 millió) felvette az oltás első adagját, míg 78 százaléka a másodikat, 65 százaléka (37 millió) pedig a harmadik adagot is megkapta.

korábban írtuk

Franciaország fokozatosan feloldja az ötödik hullám miatt bevezetett korlátozásokat, az oltottsági igazolás július végéig marad
Franciaország fokozatosan feloldja az ötödik hullám miatt bevezetett korlátozásokat, az oltottsági igazolás július végéig marad

Franciaországban február 2-tól kezdve fokozatosan feloldják a koronavírus-járvány ötödik hulláma miatt bevezetett korlátozásokat – jelentette be Jean Castex miniszterelnök csütörtök esti sajtótájékoztatóján.

Az oltottsági igazolást ellenzők eközben a közösségi oldalakon a kanadaihoz hasonló kamionos megmozdulást szerveznek szombatra.

A Facebookon és a Telegramon szerveződő csoportoknak hétfőn már 23 ezer tagjuk volt, céljuk egy széles körű országos megmozdulás szervezése „az alapjogok és a szabadságjogok tiszteletben tartására”. Az AFP hírügynökség értesülése szerint hat városból indul majd konvoj a főváros felé, ahol péntek estére szervezik a találkozót. A Convoy France elnevezésű mozgalom blokádokat és konvojos tiltakozásokat tervez a hírügynökség szerint. Rendőrségi források jelezték, hogy „a kezdeményezést komolyan kezelik”. A szervezők az AFP-nek elmondták: a résztvevők többsége a sárgamellényes mozgalomból érkezett, akik 2018 végén és 2019-ben szombatonként tüntettek rendszeresen „a gazdagok elnökének” tartott Emmanuel Macron elnök és a kormány reformintézkedései ellen a nagyvárosokban és a közutak körforgalmaiban.

korábban írtuk

Határátkelőt torlaszoltak el a korlátozásellenes kamionosok Kanadában, két tartományban enyhítenek
Határátkelőt torlaszoltak el a korlátozásellenes kamionosok Kanadában, két tartományban enyhítenek

Kanadában a koronavírus megfékezését célzó intézkedések és a védőoltással kapcsolatos szabályozás ellen tüntetők eltorlaszolták az ország Egyesült Államokkal közös, legfontosabb határátkelőjét és egy másikat is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 09., szerda

Trump nem akarta szüneteltetni az ukrajnai fegyverszállítást, Hegseth a Fehér Ház tájékoztatása nélkül döntött

Pete Hegseth védelmi miniszter nem tájékoztatta a Fehér Házat, mielőtt a múlt héten engedélyezte az Ukrajnába irányuló fegyverszállítmányok szüneteltetését, ami a kormányzaton belül nagy kavarodást váltott ki – közölte a CNN öt, a

Trump nem akarta szüneteltetni az ukrajnai fegyverszállítást, Hegseth a Fehér Ház tájékoztatása nélkül döntött
2025. július 09., szerda

Átadta megbízólevelét Nicuşor Dan államfőnek az új magyar nagykövet

Átadta kedden megbízólevelét Nicuşor Dan államfőnek Magyarország új romániai nagykövete, Kissné Hlatki Katalin.

Átadta megbízólevelét Nicuşor Dan államfőnek az új magyar nagykövet
2025. július 09., szerda

Bolojan: Románia támogatja Ukrajnát, de fontos az ottani román közösség védelme

Ilie Bolojan román miniszterelnök kedd este megbeszélést folytatott ukrán kollégájával, Denisz Smihallal a háborúról és annak regionális hatásairól, valamint az ukrajnai román kisebbség jogairól.

Bolojan: Románia támogatja Ukrajnát, de fontos az ottani román közösség védelme
2025. július 09., szerda

Már a hétvégére létrejöhet a gázai tűzszünet

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerint Izrael állam történelme során soha nem volt olyan fokú az összehangoltság, együttműködés és bizalom az Egyesült Államokkal, mint jelenleg.

Már a hétvégére létrejöhet a gázai tűzszünet
2025. július 08., kedd

Putyin túl sok ember halálát okozza Trump szerint

Donald Trump lehetőségként tekint az Oroszország elleni további súlyos szankciókról szóló, az amerikai szenátus előtt lévő törvényre – az amerikai elnök erről kedden kabinetjének nyilvános ülésén beszélt a washingtoni Fehér Házban.

Putyin túl sok ember halálát okozza Trump szerint
2025. július 08., kedd

Budapestre várják a szomszédos országok agrárminisztereit, hogy az Ukrajnával kötendő uniós megállapodást felülvizsgálják

Brüsszel beverte a szöget a gazdák koporsójába, hiszen olyan kereskedelmi megállapodást kötött Ukrajnával, amely több mezőgazdasági termék esetében magasabb vagy korlátlan importot engedélyez – közölte közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.

Budapestre várják a szomszédos országok agrárminisztereit, hogy az Ukrajnával kötendő uniós megállapodást felülvizsgálják
2025. július 08., kedd

Moszkva: az újabb amerikai fegyverszállítások csak elnyújtják az ukrajnai háborút

Az Ukrajnába irányuló fegyverszállítások „az ellenségeskedések folytatásának” kedveznek – így kommentálta kedden Oroszország, hogy Donald Trump amerikai elnök közölte: az Egyesült Államok további fegyvereket küld Kijevnek.

Moszkva: az újabb amerikai fegyverszállítások csak elnyújtják az ukrajnai háborút
2025. július 08., kedd

Netanjahu Nobel-békedíjra jelölte Trumpot

A gázai háború befejezéséről szóló tárgyalások „nagyon jól haladnak” – jelentette ki hétfőn este Donald Trump amerikai elnök, miután Washingtonban fogadta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt.

Netanjahu Nobel-békedíjra jelölte Trumpot
2025. július 08., kedd

Pfizergate: von der Leyen szerint a román képviselő bizalmatlansági indítványa összeesküvés-elméleteken alapul

Az Európai Bizottság elleni bizalmatlansági indítvány szélsőségesek legrégibb kézikönyvéből származik, célja a társadalom megosztása, a demokráciába vetett bizalom aláásása – jelentette ki a brüsszeli testület elnöke hétfőn Strasbourgban.

Pfizergate: von der Leyen szerint a román képviselő bizalmatlansági indítványa összeesküvés-elméleteken alapul
2025. július 08., kedd

Trump: további fegyvereket szállítunk Ukrajnának

Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy további védelmi fegyvereket tervez küldeni Ukrajnának, miután kormánya a múlt héten leállított bizonyos szállítmányokat.

Trump: további fegyvereket szállítunk Ukrajnának