Robert Kalinák védelmi miniszter tájékoztatja a sajtót a besztercebányai kórház előtt
Fotó: Videófelvétel
Robert Fico szlovák kormányfő állapota a rajta elvégzett második, több mint két órát igénybe vevő műtétet követően stabil, de továbbra is súlyos – jelentette be Robert Kalinák védelmi miniszter és miniszterelnök-helyettes a besztercebányai Roosevelt kórházban tett látogatása után, Zuzana Dolinková egészségügyi miniszterrel közösen tartott sajtótájékoztatón szombaton.
2024. május 18., 15:192024. május 18., 15:19
2024. május 18., 16:422024. május 18., 16:42
Kalinák kifejtette: Robert Fico eszméleténél van, s ő egy rövid ideig már beszélt is vele, de mint mondta: a kommunikáció lehetőségei a sérülések súlyosságából adódóan korlátozottak. A védelmi miniszter megismételte a miniszterelnök állapotával kapcsolatban egy nappal korábban tett kijelentését is, miszerint „egyelőre még nem sikerült győzni.”
Továbbra is súlyos állapotban van Robert Fico szlovák miniszterelnök, akire szerdán délután, Nyitrabányán lőtt rá egy merénylő.
Hozzátette: egyelőre nem számolnak azzal, hogy az elkövetkezendő egy-két napban a miniszterelnököt átszállítanák valamelyik pozsonyi kórházba, ugyanakkor megjegyezte: a kormányfőt ellátó orvosi csapat jó munkát végez és teljes bizalmukat élvezi – közölte az MTI.
Kalinák kérdésre elmondta: a kormány politikai irányvonala nem változott és nem változik, ám a történések tükrében szükség lesz arra, hogy „rendet teremtsenek.”
Donald Tusk lengyel miniszterelnök közzétette csütörtökön egy olyan közösségi médiás poszt másolatát, amely őt fenyegeti, miközben a szlovák hivatali kollégája, Robert Fico elleni merénylettel kapcsolatos.
Közben a Robert Fico ellen merénylet elkövetésével gyanúsított 71 éves Juraj Cintulát szombaton délelőtt a bazini bíróságra vitték. Az ügyész a feltételezett elkövető előzetes letartóztatását kérte, mert fennáll a külföldre szökés veszélye, valamint hogy hasonló bűncselekmény elkövetését tervezhetné. Ennek a bíróság helyt adott, és vizsgálati fogságba helyezte a férfit. A bíróság döntése egyelőre nem jogerős.
A rendőrség csütörtökön indította meg az eljárást a feltételezett elkövető ellen, akit védett személy ellen előre kitervelt gyilkosság kísérletével gyanúsítottak meg. Ezért a bűncselekményért a szlovák törvények szerint 25 évig vagy akár életfogytiglan tartó szabadságvesztés is kiszabható. Sutaj Estok belügyminiszter korábban elmondta: az elkövető indítékait vizsgálva egyértelművé vált, hogy politikailag motivált cselekményről van szó.
Miközben sikerült végezni a Hezbollah egy újabb magas rangú parancsnokával, az izraeli hadsereg szerdán azt közölte, hogy újabb „kiterjedt csapásokat” mért az Irán által pénzelt terrorszervezet célpontjaira Bekaaban és Dél-Libanon több területén.
Az orosz hadsereg 81 drónnal és négy rakétával támadta Ukrajnát hétfő éjjel – közölte kedden reggel az ukrán légierő.
Korrupcióval gyanúsított ukrán képviselő menekült Romániába és kapott menedékjogot az ukrán sajtó szerint.
Oroszország és „cinkosai” aktívan próbálják megakadályozni a globális egységet – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az ENSZ hétfői csúcstalálkozóján.
Donald Trump elleni merényletről írt a volt elnök elleni második gyilkossági kísérlettel gyanúsított Ryan Wesley Routh – derül ki a szövetségi ügyészség által hétfőn nyilvánosságra hozott, a férfinak tulajdonított több levélből.
A Hezbollah a keddre virradó éjszaka folyamán több rakétát lőtt ki Észak-Izraelre, miután hétfőn az izraeli hadsereg fokozta az Irán által támogatott csoport elleni támadásait, és légicsapásokat indított Libanonban.
Az Egyesült Államok a legújabb katonai segélycsomag részeként közép-hatótávolságú rakétákat küldhet Ukrajnának F-16-os vadászrepülőgépekhez – jelentette a Politico meg nem nevezett amerikai tisztviselőkre hivatkozva.
Külföldi járművezető támadott meg egy férfit és lányát Magyarországon, kétszer is megpróbálta elgázolni őket – adta hírül az anyaországi sajtó. Az ámokfutó autós minden bizonnyal romániai.
Ételmérgezésben meghalt több gyermek az oroszországi, dél-szibériai Krasznojarszki határterületen.
A szociáldemokraták (SPD) arattak győzelmet a kelet-németországi Brandenburg tartományban vasárnap megrendezett választásokon a tartományi választási bizottság által hétfőn közzétett előzetes végeredmény szerint.
szóljon hozzá!