Lavrov: a fekete-tengeri hajózás biztonságáról tárgyalt Rijádban az orosz és az amerikai küldöttség
Fotó: Ukrajna infrastruktúraügyi minisztériuma
A fekete-tengeri hajózás biztonságának kérdéseiről tárgyalt az orosz és az amerikai küldöttség hétfőn Rijádban – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kedden a Pervij Kanal tévécsatornának nyilatkozva.
2025. március 25., 15:382025. március 25., 15:38
Az orosz és az amerikai elnök, Vlagyimir „Putyin és (Donald) Trump megállapodásának megfelelően, mindenekelőtt a fekete-tengeri biztonságos hajózás kérdéseit vitatták meg” – mondta Szergej Lavrov.
Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök még március 18-i telefonbeszélgetése során vetette fel ezt a témát.
Mint mondta, Oroszország kiszámítható gabona- és műtrágyapiacot akar. Hangsúlyozta, hogy Oroszország aggódik Afrika, a globális Dél és a Kelet országainak élelmezésbiztonsága miatt, amely megszenvedi a „Nyugat játszmáit”.
Lavrov szerint a rijádi találkozón az orosz küldöttség arra kérte Washingtont, hogy az új fekete-tengeri kezdeményezésben ne legyen helye kétértelműségnek.
A fekete-tengeri kezdeményezés, más néven a gabonaalku célja az volt, hogy az ukrán gabonát elszállítsák a fekete-tengeri kikötőkből, valamint normalizálják az orosz mezőgazdasági termékek és műtrágyák világpiaci exportját. Arra hivatkozva, hogy az alku fő célja, a rászoruló országoknak történő gabonaszállítás nem valósult meg, és az Oroszországgal szembeni kötelezettségek sem teljesültek, Moszkva 2023 júliusában elállt az alkutól.
A fekete-tengeri tűzszünet, a frontvonalak befagyasztása, valamint területi kérdések is szóba kerülnek majd az ukrajnai tűzszünetről hétfőn folytatódó amerikai-orosz tárgyalásokon – közölte a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója.
Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő kedden újságíróknak bejelentette, hogy
„Végül is technikai jellegű megbeszélésekről beszélünk. Ezek olyan tárgyalások, amelyek a részletekben való elmélyüléssel járnak, ezért a technikai megbeszélések tartalmát biztosan nem fogják nyilvánosságra hozni, erre nem kell számítani. Ez az első, a második pedig az (…), hogy a fővárosokban most elemzik az elkészült jelentéseket, és utána lehet majd bizonyos értelmezésekről beszélni” – mondta.
de további találkozókkal kapcsolatban egyelőre nincsenek konkrétumok, a Moszkva, Kijev és Washington képviselői közötti tárgyalások lehetőségéről sem beszéltek még. Nem született megállapodás egy Putyin és Trump elnök közötti újabb telefonos kapcsolatfelvételről sem.
Előrelépés történt egy fehér házi illetékes szerint azmerikai és orosz tisztségviselők közötti hétfői, egész napon át tartó tárgyalásokon, amelyek középpontjában a Kijev és Moszkva közötti tengeri tűzszünetre vonatkozó javaslat állt.
A hétfői rijádi „technikai” találkozó után Grigorij Karaszin, az orosz parlamenti felsőház külügyi bizottság elnöke a RIA Novosztyi hírügynökségnek annyit mondott, hogy az amerikai küldöttséggel folytatott megbeszélések nehezek, de konstruktívak voltak. Az Ukrajnáról folytatott párbeszédről szólva közölte, hogy az álláspontok nem mindig egyeznek, de a felek keresik az interakció formáját, és ilyen lehetőség adódott.
Karaszin a TASZSZ-nak azt hangoztatta, hogy az Oroszország és az Egyesült Államok közötti tárgyalások a nemzetközi közösség, köztük az ENSZ és „egyes országok” részvételével folytatódnak majd. Kifejezte meggyőződését, hogy az amerikai fél is érdekelt a párbeszéd folytatásában. Peszkov kedden nem pontosította, hogy mely országokra gondolhatott a szenátor.
A Kreml szóvivője kitért arra az incidensre is, amelyben az ukrán hadsereg két HIMARS-rakétával célzott csapást mért egy civil gépjáróre a luhanszki régióban lévő Kreminna környékén, aminek következtében életét vesztette Andrej Panov, a Zvezda katonai tévécsatorna operatőre, Alekszandr Szirkeli, a forgatócsoport gépkocsivezetője és Alekszandr Fedorcsak, az Izvesztyija haditudósítója, valamint még három ember. Nyikita Golgyin, a Zvezda tudósítója súlyosan megsebesült egy 15 éves kamasszal együtt. Hétfőn a Kurszk megyei Szudzsai járásban megsebesült Mihail Szkuratov, a TASZSZ tudósítója is. Az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) az ügyben terrorcselekmény és újságíró szakmai tevékenységének akadályozása címén büntetőeljárást indított.
„Természetesen a világközösség reakcióját nagyon-nagyon elégtelennek tartjuk. Sokan egyszerűen nem hajlandóak reagálni, ami a mi szempontunkból megbocsáthatatlan” – fogalmazott.
Hangot adott álláspontjának, miszerint az orosz újságírók meggyilkolása ismét megerősíti, hogy helyes volt megindítani Ukrajnában a „különleges hadműveletet”.
Kérdésre válaszolva, az amerikai TIME magazinban megjelent fotóval kapcsolatban, amelyen Volodimir Zelenszkij a kijevi hivatalában egyebek között egy olyan festmény előtt pózol, amely a lángoló moszkvai Kremlt és Lenin-mauzóleumot ábrázolja, Peszkov kijelentette:
Valószínűleg ez ábrázolja a legjobban annak a személynek a lelki fejlettségi szintjét és belső állapotát, aki ilyen fotókon pózol. Mindenesetre nem válik dicsőségére azoknak, akik az ilyen fotókat készítik, akik közzéteszik őket, és akik ilyen fotókon pózolnak”.
Nem kizárt, hogy az elmúlt hetekben kettőnél több telefonbeszélgetést folytatott egymással Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök.
Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.
Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.
Izrael az összes, Gázában fogva tartott 50 túsz szabadon bocsátását követeli – jelentette be egy izraeli tisztségviselő, ami kétségessé teszi, hogy Izrael elfogadja-e a Hamász által hétfőn elfogadott, 60 napos tűzszünetre vonatkozó új javaslatot.
Donald Trump szerint Ukrajna számára a Krím visszaszerzése és a NATO-tagság lehetetlen, de biztonsági garanciákra számíthat – az amerikai elnök erről kedden beszélt az ukrán elnökkel és európai vezetőkkel tartott csúcstalálkozóját értékelve.
Magyarország üdvözli a Trump-Putyin tárgyaláson megtett lépéseket és támogatja a további tárgyalási folyamatot, ugyanakkor egy Európa-Oroszország csúcstalálkozót is szorgalmaz.
Moszkva nem utasít el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnaikonfliktus megoldására, beleértve a kétoldalú és háromoldalú formátumokat is – jelentette ki Szergej Lavrov külügyminiszter kedden.
Akár Magyarország is helyszínül szolgálhat a Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti közvetlen béketárgyalásoknak.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet elfogadta a regionális közvetítők legújabb javaslatát a gázai tűzszünetről és a túszok szabadon bocsátásáról Izraellel, közölte a BBC-vel a palesztin fegyveres csoport egyik forrása.
Elérhetővé vált egy békemegállapodás az ukrajnai háború lezárására – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök európai vezetőkkel és a NATO főtitkárával tartott megbeszélésének sajtónyilvános részén.
Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni, és Donald Trumpnak megvan ehhez az ereje – hangoztatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-en, miután a hétfői nap folyamán Washingtonban találkozott Keith Kellog tábornokkal.
szóljon hozzá!