Zöldövezet

De a tervező a jelek szerint a ház előtti zsebkendőnyi zöldövezetre nem gondolt. Tehát a többiről maga a természet gondoskodott, s mint lenni szokott, a kis területet az első kiadós eső után labodák, repcék, bürkök, papsajtok, pásztortáskák és útilapuk kezdték borítani. Ez sem lett volna rossz, mert ez az igazi bio és natúr, nem a génmódosított gyep. Aztán ahogy az idő haladt, s az eső táplálta a növényeket, amazok elkezdtek derékon felülivé nőni, már amelyiknek ilyen a természete. A növények között ösvényeket vertek a rövidítő gyalogosok, mert hát minek a járda vonalát követni. Skandináviában állítólag az a szokás, hogy előbb felépülnek a házak, aztán vagy hat hónap múlva a járdák is, miután a gyalogosok kirajzolják annak vonalát. Na, de mivel ebben az erdélyi nagyvárosban híre-hamva sem volt kaszához értő férfinak, a gyomokat olykor Margit néni tépegette ki. Hogy azért mégse mondják az arra járók, nete, milyen puccos cég, de bezzeg a ház elejivel mit sem törődnek. Szegény Margit néni tízpercenként meg-megállt, mert bár nem volt tőle idegen a kerti munka, falun született s nevelkedett, de városra férjhez ment asszony, a forró napsütés azért nem tett jót a vérnyomásának. Így teltek az évek, mígnem egy napon fiatalember jelent meg a Senkiföldjén. Benzingőzös kapával aprította fél napon át a keményre taposott talajt, aztán másnap folytatta. Addig pöfögtette a kis gépet, amíg a föld olyanná vált, mint a jó anyós. Harmadnapon pedig kertépítő szakik jelentek meg, és másik fél nap alatt néhány tuja, kis szikladarabok között pedig tucatnyi virágfajta kezdett virítani, a parányi sziklakert pedig egészen más hangulatot árasztott a ház előtt, mint azelőtt. És a fennmaradó helyet bevetették fűmaggal. Eltelt még egy nap, amikor vasasok jöttek a ház elé, fúrtak, faragtak, hegesztettek és illesztettek, mígnem derékmagasságig bekerítették az életre kelt talpalatnyi zöldet. De minek a kerítés? Amikor itt nem kóborolnak a városban sem lovak, sem tehenek? De emberek igen.