Rózsaszínű tárlat

A Nagy Mester munkái ezek, aki a még a haragos méregzöld fenyőlevelekre is rányomta rózsaszín kézjegyét. A nyári alkonyatban gyülekezik a tárlatnyitó közönség. Mindig ugyanazok a személyek, már évek óta: az unatkozó nyugdíjas házaspár két unokával, a doktornő, a két vénleány, az özvegyasszony, az nemrég elvált nő és a frissen megcsalt vállalkozófeleség alkotta hölgykoszorú, két műtárgygyűjtő vállalkozó, néhány vékonypénzű értelmiségi és Sznobika, a szolgálatos műértő. Mindenki elégedetten szemléli a Nagy Mester utolsó havi termését. Ekkor betoppan a mester. A méregzöld nadrághoz kanárisárga zakót visel, amely alól olívazöld ing virít, ezt barna bőrnyakkendő díszíti aranyozott nyakkendőtűvel és a stílusosság elveit betartandó a kiegészítőként viselt cipő, meg nadrágszíj is ugyanolyan tejeskávé barna, mint a nyakkendő. A műértő társaság megtorpan a szemlélődésben, a mester kedélyesen körbemosolyog, majd kezet ráz néhány közelben csellengő férfival. Utolsó percen berobog a szolgálatos tárlatnyitó szónok is, aki negédes szavakkal méltatja a rózsaszínű tárlatot. Aztán egy pohár rózsaszínű borral koccintanak a művész egészségére, majd tovább zajlik a nézelődés. A két vállalkozó gyorsan lenyúl négy képet a hétvégi házba, az értelmiségiek idegesen matatják üres zsebeiket, kedvezményt próbálnak kicsikarni a művésztől. Egyedül Sznobika áll a padlóhoz cövekelve egy székely kaput ábrázoló festmény előtt, párnás kezeivel idegesen vakarássza a tokáját és zsíros fültövét, megköszörüli a torkát, majd száraz, keserves hangon megszólal: „Ez a festmény..., pontosan ilyen van odahaza nekem is.” A mester odalép, kedélyesen vállon veregeti Sznobikát és kijelenti: „Egészen pontosan 36 hasonmása létezik ennek festménynek a világ különböző tájain.”