Rend, tisztaság, fegyelem

A legkülönfélébb ismertetőjegyei vannak az ilyen embereknek: van, aki naphosszat sepreget, és minden arra járónak elmeséli, hogy ő aztán mennyire nem bírja a koszt. A port. A baktériumokat. Meg ki tudja, mi mindent nem bír még. A legvalószínűbbnek az látszik, hogy jóformán semmit. Ismét mások különféle takarók rázogatásában látják lakásuk tisztaságának és lelki nyugalmuknak a garanciáját, ezért naphosszat rázogatják a különféle pokrócokat, ágy- és asztalterítőket. Miközben persze minden szomszédnak elmesélhetik, hogy ki nem állhatják az áporodott szagot, az ő házukban mindennek frissen kell illatoznia.
Más tünetek is vannak azonban. Ezek már jóval fiatalabb eszmeharcosokra jellemzőek: rendszerint az autók irányába fordított, szemrehányással teli tekintet, mély sóhaj, panaszos hang. Ez a por! Kétségbeejtő. Három percig sem marad tiszta a cipőm. Bezzeg Nyugaton, ott kedves barátom, egy, érted, egyetlen egy porszemcsét nem látni az utcán. Mikor Németországban voltam... � és kezdődik egy újabb mese a mesés Nyugatról.
A rend elkötelezett katonái mellett azonban létezik egy sokkal idegesítőbb réteg, amely a fegyelem rendíthetetlen harcosaiból áll. Ráadásul a fegyelem iránti elkötelezettség rendszerint a gyereknevelésben nyilvánul meg leginkább. Nehogy véletlenül rálépj a fűre, édes fiam. Azért ültette be édesapád? Hogy letaposd a barátaiddal? Kilyukasztom a labdát, ha még egyszer berúgjátok a kertbe. Nézze meg az ember. Egész nap csak a hülyeségen jár az eszük. Na, tessék. Ha még egyszer kiabálni mertek, lemegyek, és kettőbe hasítalak benneteket. Megértettétek? Így nem lehet aludni.
Jellemző, hogy meg sem fordul a fejében: valakit esetleg az ő kiabálása riasztott fel álmából.