Olvasni tilos!

Nem. Éppen a kedvenc újságomat, a Krónikát böngészgettem egy bírósági tárgyalóteremben – mert kit érdekel a más baja, mikor megvan a magáé is –, amikor egyenruhás szempár villódzó tekintete figyelmeztetett: tegyem el az újságot. Bár teljesen egyértelmű volt a metakommunikációs felszólítás, mégis úgy véltem, hátha nem nekem szól, vagy valamit rosszul „dekódoltam”. Kicsit vártam, majd a címlapról a hátoldalra fordítottam, ha már félbeszakítottak a címlapsztori böngészésében, legalább arról informálódjak, milyen program várható a Félszigeten. Ekkor ismét éreztem a szúrós szempár metsző tekintetét, de már a mellettem ülő is bökdösött: tegyem el azt az újságot, nem látom, hogy a biztonsági őrt zavarja!? Nem voltam rest, elviharoztam az intézmény elnökéhez, és kifaggattam, melyik törvény tiltja, hogy a bíróság tárgyaló-várako-zó termében olvasással üssem el az időt. A válasz az volt, amire számítottam: ilyen törvény nincs, csak az büntethető, ha zavarom a tárgyalást. Ezzel az információval felvértezve tettem fel a kérdést szünetben a szigorú őrnek: milyen ala-pon tiltja az olvasást? Kiderült, a belső rendszabályzat tiltja, amelyet tiszteletben kell tartanom, de mivel titkos, nincs hozzáférési jogom. Aztán megmutatta, hogy a faliújságon is írja: „tiszteletteljes magatartást” kell tanúsítanom a tárgyalás idején. „Olvasni tilos!” – szögezte le, meg egyébként is az újságpapír zizegtetését akár csendháborításnak is minősítheti, és köszönjem meg, hogy nem büntetett meg.
Ekkor viszont már én is kijelentettem, hogy újságírói minőségemben ezt bizony megírom. Az őrnek erre is volt válasza: „újságíró be sem mehet a tárgyalóterembe, vannak bíróságok, ahol ezt az ajtóra is kiírják”. Jó, hogy megtudtam! – így én kérvényezni fogom, hogy polgári perem nyilvános tárgyalásán a tárgyalóteremben lehessek. De előtte azért még megkérdem az ombudsmant: miért nem nyilvános az a belső rendszabályzat, melynek betartására karhatalmi erővel köteleznek?