Nyugtató nyaralás

A harmadik presszókávét talán nem kellett volna lefõzni, azzal kicsit eltelt az idõ. A lépcsõházban vetõdéssel tépi ki az újságot a postás kezébõl, kilátásba helyezve, ha még egyszer olvashatatlanra gyömöszölve kapja a lapot, hát egy tenyésztett harci eb se különbül... Az irodába persze ismét késve, már a bejáratnál heveny felsõ légúti panaszok jelentkeznek, bõrviszketés, hajhullás, ilyesmi. Fél tizenegyig még egy kávé, az immunsejtek búcsúsóhajának lajstromozása, az asztalszomszéd Béla gügye mosollyal ad elõ valamilyen történetet. Délben nagy levegõ, benyit a fõnökhöz, egy utolsó egyeztetés a biztonság kedvéért. Tíz nap szabadság, igazán nem sok, ennyi csak jár, különben nem bírja tovább, benzint locsol magára. A fõnök átszellemült arccal, szorgalmasan bólogat, ami futó reménnyel a Parkinson-kór tüneteit juttatja eszébe, de nem, csak a méregdrága relaxációs fotel, rezgõ fejtámlával. A kollégáknak húszadszorra meséli az úti célt, csak tudná, mi ez a szánakozó mosoly a képükön. Biztos az irigység, elege van a nyaralási legendákból, õ majd elõre megnézi a szállodaszobát, és sokkal jobban vigyáz a csomagjaira. Az utazási iroda ügynökének vonásait mindenesetre alaposan emlékezetébe véste, ezer közül is felismerné azt a férget. Az aszszony persze kint felejtette a fényképezõgép akkuját, mindenre neki kell gondolnia, honnan tudja, melyik bõröndbe fér a gyerek másfél méteres elektromos jedikardja? Hogyhogy mitõl marad fenn a repülõ, hogy lehet ilyeneket kérdezni pont most, fogjad anyád kezét, kisfiam. Igen, betette a piros felfújható mentõmellényt. Borzalmas ez a kavarodás, mindegy, valahogy csak eltelik a tíz nap. Aztán otthon erõteljesen kisimult arc, háromszáz fénykép, kulcsszavak rebegése: Málta. Ciprus. Török riviéra. Csak a gügye Béla mesél valamit egy tengerparti halászfaluról, közel a bulgár határhoz. Hogy mit látott? Hogyhogy gyönyörû embereket?