Málnásban

Egyértelmű, hova kell menekülni: hegyiránt. Már aki nem akar naphosszat tunyulni a négy fal között, és úszni a saját izzadságában.
A reggeli negyed hetes személyvonaton kicsit nagy a szorulás, de mi az a húsz kilométer, amikor jöhet a felüdülés. Az öt fertályórás gyalogút maga a megváltás, s még a ciher előtt jöhet egy kis harapnivaló. S hát még a gyöngyöző forrásvíz. Valaki viccelkedik, hogy ha jő a pásztor, mit kell tenni, de komolyabban ki figyelt rá: mire a maci kinyújtózkodik reggeli álmából, a vedrek már rég tele lesznek finom és friss gyümölccsel. Különben is jut a komának elég.
Na, szépen bokortól bokorig. A kezdeti zajosabb nevetgélés hamar elcsitul, mert a málnásban annyi a bokor, hogy mindenkire jut vagy félszáz, ha nem több, s mindenki elmerül a magáéban. Aztán teljes csend borul a hegyoldalra. No, városbéli puhányok, nyavalyások, ezt lássátok: málna, friss levegő, pazar kilátás, forrásvíz, csend amenynyi kell, ti meg üljetek, és bambuljatok a televíziótok előtt, és ússzatok a saját levetekben! Na igen, és vásároljátok a piacról a sok műanyag gyümölcsöt.
Ekkor zörren meg a szemközti bokor. A kéz megáll, a szív hevesen kalapál, a szó fennakad, csend: ha ez a málnapásztor, akkor vámolás lesz a dologból. Vagy futás, völgyiránt. Aztán megint zörrenés és megint csend, a bokornak hol az egyik, hol a másik oldalán. S megint, egyre közelebb. Már csak a két középső ágnak kell elhajolnia, s majdnem összeér a két orr. Ember, az iskoláját, maga jól megijesztett, hát mért nem szól?... Vagy fütyörészne... Vagy borotválná le azt a szőrös képit...